Detailed search

Űrlap azonosító
P01
Nyomtatvány azonosítója
7.8
Közzététel dátuma
Módosítás dátuma
Image

Az első ügyfelek és az első polgári ügyek után megérkezett az első büntető ügy is az Érdi Járásbíróságra. A büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései szerint főszabályként büntető ügyekben az Érdi Járásbíróság akkor jár el, ha a bűncselekmény elkövetésére az Érdi Járás településein került sor.

Image

Az ügyfélkiszolgálás és a bírósági dolgozók munkakörnyezetének fejlesztése céljából 5 déli tájolású irodahelyiséget klimatizáltak a Füzesabonyi Járásbíróságon. A fejlesztés a lajstrom és a végrehajtási ügyintézői irodát is érinti. 

2023. 06. 13.

A Tiszafüredi Járási Ügyészség 2023. április 27-én halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat, azzal az 57 éves büntetlen előéletű férfival szemben, aki a vádirat szerint miután buszsofőrként, 2022. június 7-én kiskorú gyermekeket szállított Tiszaderzsről Tomajmonostorára, feladata végeztével nem kellő alapossággal vizsgálta át az autóbuszt, ezért nem vette észre, hogy a jármű utasterében egy 4 éves gyermek maradt, aki a vádlott által a tűző napon, egy fedetlen parkolóban, csukott ajtókkal és ablakokkal leparkolt buszban kialakult több mint 50 fokos, levegőtlen forróságban órákat kényszerült eltölteni.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla I.r. vádlott cselekményét egységesen, kizárólag testi sértés bűntettének kísérleteként minősítette és megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
 
A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság megkezdte a 2017 márciusában történt Szentendrei úti baleset miatt indult büntetőügy tárgyalását.
 

A Miskolci Törvényszék, mint elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a II. rendű vádlott régóta ismerte a sértettet, baráti kapcsolatban voltak. A II. rendű vádlott a sértettnél lakott, aki szívességi lakáshasználóként befogadta. A vádlottak mintegy féléve már szerelmi kapcsolatban voltak egymással. Az I. rendű vádlott féltékeny volt a II. rendű vádlottra és többször megfenyegette a sértettet, mert úgy sejtette, hogy szerelme és a sértett között szexuális kapcsolat van. 2021 novemberében az I. rendű vádlott félreérthetetlen intim helyzetben találta a II.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 66 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 226 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A Püspökladányi Járásbíróság Dr. Szilvási László vezette tanácsa 2018. szeptember 27-én hozott ítéletet annak a debreceni ügyvédnőnek az ügyében, aki 2014 és 2015 között hivatása szabályaival visszaélve számos ügyfelét több milliós tételben megkárosította, illetve hamis magánokirat elkészítésében és felhasználásában is közreműködött.

 

A Szombathelyi Járásbíróság a társtettesként elkövetett zsarolás bűntette miatt az I. rendű vádlottat 9 év, a II. rendű vádlottat 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint közügyektől eltiltásra, míg a bűnsegédként minősülő III. r. vádlottat 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 66 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019

Az Érdi Járásbíróság 2019. október 11-én újabb büntető ügyben hozott gyors ítéletet bíróság elé állításos eljárás keretében.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2018-ban elkövetett bűncselekményekből származó luxusautókat helyezett forgalomba, illetve értékesített, miközben tudott azok eredetéről.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája február 27-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint úgy megverte egy ismerősét, hogy az elájult, majd ezt követően kirabolta. 

Pályázási határidő

Pályázat a Kecskeméti Járásbíróság büntető ügyszakos csoportvezető bírói (52. számú) álláshelyének betöltésére

 


Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.