Detailed search

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 14 éves fülöpjakabi fiúnak, akit emberöléssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított 2022. szeptember 12-én délelőtt, a fülöpjakabi otthonukban egy baltával többször megütötte az édesanyja fejét, aki a helyszínen az életét vesztette. Ezután befektette az ágyba a holttestet, majd feltakarított és elhagyta a helyszínt. Nem sokkal később a rendőrség egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben, az apja lakásában fogta el.

A Tatabányai Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt - bíróság elé állítás keretében- 3 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte D.K. vádlottat. Az ítélet jogerős.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte az iraki állampolgárt, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. március 24. napján az éjszakai órákban vagyoni haszonszerzés végett segítséget nyújtott 15 fő magát iraki állampolgárnak mondó, az Európai Unió területére meg nem engedett módon és engedély nélkül érkezett személy Ausztriába, illetve Németországba történő továbbszállításában. A járásbíróság az előzetes letartóztatást azért rendelte el, mert tartani lehet a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 25 éves mali (nyugat-afrikai) férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. április 28-án a szerb-magyar határ közelében 8 pakisztáni és 1 indiai állampolgárt vett fel az általa vezetett gépjárművel annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat Kecskemét külterületén, a 44-es főúton járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 40 éves ukrán férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.



A megalapozott gyanú szerint a férfi ismeretlen helyen 6 külföldi állampolgárt vett fel az általa vezetett személygépkocsival annak érdekében, hogy Ausztriába szállítsa őket. A gyanúsítottat 2021. szeptember 12-én az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 24 éves kecskeméti férfinak, akit kifosztással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. július 21-én éjjel a kecskeméti Rávágy téren egy ittas állapotban lévő, alvó férfi zsebéből kivette annak mobiletelefonját, 5000 forint készpénzt, valamint személyi okmányait és bankkártyáját.

A járásbíróság a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el.

Pályázási határidő

BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI PÁLYÁZATOK

A Fővárosi Törvényszék elnöke

a Fővárosi Törvényszéken             5

A Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettese

A Balassagyarmati Járásbíróságon        1

a Salgótarjáni Járásbíróságon            1

az Egri Törvényszék elnöke

az Egri  Járásbíróságon                 1

A Szegedi Törvényszék illetékességi területén az országhatárokat érintő Szegedi és Makói Járásbíróság előtt indulnak embercsempészés miatti büntetőeljárások. A külföldi állampolgárságú gyanúsítottak letartóztatását sok esetben rendelik el a nyomozási bírák, az elmúlt két hétben pedig több ítéletet is hozott a bíróság.

A Debreceni Járásbíróság 2025. február 4-én hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik szexuális erőszakot követtek el egy fiatal lány sérelmére Debrecen belvárosában.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén működő Miskolci Törvényszék és járásbíróságai létszámát és ügyforgalmát tekintve is Magyarország egyik legjelentősebb bírósági szervezeti egysége. Hazánkban az elmúlt évben bírósági útra terelt ügyek 6,5%-a érkezett a Miskolci Törvényszékre.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2020. július 23-án, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 23-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság több rendbeli lopás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. október 30-án tartott tanácsülésén, közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Berettyóújfalui Járásbíróság ítéletét helybenhagyta.

Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Gillyné dr. Malkócs Angélát, a Kecskeméti Járásbíróság korábbi elnökét 2022. február 1. napjától 6 évre a Kecskeméti Törvényszék Elnökhelyettesének nevezte ki.

A Kecskeméti Törvényszék Elnöke dr. Varga-Szombath Anitát, a Kecskeméti Járásbíróság bíráját 2022. január 20. napjától 6 évre a Kecskeméti Járásbíróság Elnökhelyettesének nevezte ki.

Kecskemét, 2022. február 1.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

2024. 01. 11.

Rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2023. november 27-én elrendelte V. J. gyanúsított letartóztatását, egy hónap időtartamra.

2024. 10. 16.

A Körmendi Járásbíróság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt 375.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy büntetlen előéletű férfit, továbbá kötelezte mintegy 110.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

2025. 03. 04.

A kisvárdai várat felgyújtó vádlottat két rendbeli, jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte 2025. március 3-án a Kisvárdai Járásbíróság.