Detailed search

2025. 05. 30.

Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki előbb cigarettát kért a sértettől, majd úgy döntött, erőszakkal más értékeket is megszerez tőle. 

A Szombathelyi Járásbíróság ma délelőtt jogerősen elbírálta N.D. eljárás alá vont személy kifogását, melyet a Szombathelyi Rendőrkapitányság határozatával szemben terjesztett elő a mozgalom helyi elnöke.

N.D.-t a rendőrkapitányság 100.000,- Ft pénzbírsággal sújtotta gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértés elkövetése miatt.

A kifogás elsődlegesen arra irányult, hogy a járásbíróság függessze fel az eljárását és terjessze fel az ügy iratait az Alkotmánybírósághoz, másodlagosan enyhébb büntetés kiszabására.

A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság végzését, amivel egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a nyolc férfinek, akit ÁFA csalással gyanúsítanak. 

 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 16 éves szanki fiúnak, akit – többek között - azzal gyanúsítanak, hogy 2021 júniusa és augusztusa között, alvó embereket fosztott ki Kiskunmajsán.  

A megalapozott gyanú szerint a fiú három alkalommal fosztott ki közterületen alvó, ittas állapotú férfiakat, akiktől a mobil telefonjukat vette el.

A járásbíróság a gyanúsított letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának veszélye érdekében rendelte el.

A Zalaegerszegi Járásbíróság - a gyanúsított jelenlétének biztosítására - bűnügyi felügyelet alá helyezte azt az ukrán kamionsofőrt, akinek társa életét vesztette miközben pihenőidejüket töltötték egy zalai telephelyen. 

A gyanúsítottal szemben a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. október 15-én bűnügyi felügyeletet rendelt el, amelyet a férfi egy budapesti lakásban köteles tölteni. Az épületet, illetve a hozzá tartozó bekerített helyet csak a büntető eljárással összefüggő okok miatt hagyhatja el. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 22 éves bélapátfalvai férfinak, akit csalással gyanúsítanak.



A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. júliusában és augusztusában egy közösségi oldalon, különböző elektronikai eszközöket (hangszórókat, okosórákat), autóalkatrészeket (hűtőrácsot) és szerszámokat (fúró, sarokcsiszoló) hirdetett eladásra. A hirdetésre jelentkezőknek előre kellett fizetniük, azonban a férfi soha nem küldte el az árukat. Az így okozott kár összesen meghaladja az 1.200.000 forintot.

A Sárvári Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, 5 rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönre, 2 év közügyektől eltiltásra és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit. Elrendelte továbbá a Pápai Járásbíróság korábbi ítéletével kiszabott 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés utólagos végrehajtását. A vádlott cselekményét ezen felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el. 

Letartóztatás 24 rendbeli cselekmény miattA Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a letartóztatását egy büntetett előéletű 19 éves szombathelyi hajléktalannak, aki ellen lopás, rongálás, jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőeljárás.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a 47 éves román állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. január 02. napján 19 óra és 19 óra 40 perc közti időben Kunszentmiklós belterületén előzetes vitát követően késsel két alkalommal megszúrta a szintén román állampolgár sértettet. A sértett az előzetes orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el.
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 33 éves kecskeméti férfinak, akit kifosztással, továbbá okirattal és készpénzhelyettesítő eszközzel visszaéléssel gyanúsítanak.

A Tiszafüredi Járásbíróság 5 rendbeli rongálás vétsége miatt 2 évre próbára bocsátotta és 4 sértett javára összesen 320 ezer forint kártérítés megfizetésére kötelezte azt az 55 éves, büntetlen előéletű férfit, aki 2021.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 27 éves jemeni és egy 30 éves egyiptomi férfi letartóztatását, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a jemeni férfi, a társával együtt 2021. szeptember 19-én, a szerb-magyar határ közelében 5 szír állampolgárt vett fel annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottakat az M8-as autóúton, a Pentele hídon járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 36 éves szabadszállási férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltiltás hatálya alatt vezette a gépjárművét.

A gyanú szerint a férfi, - aki jogosítvánnyal sohasem rendelkezett - 2022. május 29-én, Szabadszálláson, úgy vezette a tulajdonában álló gépkocsit, hogy korábban több bírósági eljárásban eltiltották a járművezetéstől.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 32 éves hajléktalan férfinak, akit kifosztással és közokirattal való visszaéléssel gyanúsítanak. 

Az Esztergomi Járásbíróság gyermekpornográfia bűntette miatt indult ügyben büntetővégzésében hozott döntést azzal a férfivel szemben, aki gyermekeket ábrázoló többszáz pornográf felvételt töltött le az internetről.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2018. augusztus és 2021. július között az Esztergomi Járásban található otthonában az internetről rendszeresen töltött le és tárolt mobiltelefonon, illetve felhőalapú tárhelyeken gyermekeket ábrázoló többszáz pornográf tartalmú fényképfelvételt, néhány mozgóképet és videofelvételt.