Detailed search

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 15 éves kecskeméti fiatalkorú fiúnak a letartóztatását, akit lopássorozattal gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 32 éves kecskeméti férfinak, akit súlyos testi sértéssel gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 31 éves férfinak, akit költségvetési csalással, vesztegetés elfogadásával és hűtlen kezeléssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi – aki egy benzinkút üzemeltetője - 2022. szeptember 6. és 2022. október 3. közötti időszakban rendszeresen hatósági áron szolgált ki gázolajjal (mintegy 9.000 liter mennyiségben) egy gazdasági társaságot, ami ennek igénybevételére nem volt jogosult. Ezért alkalmanként 30.000 forintot fogadott el. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 14 éves fülöpjakabi fiúnak, akit emberöléssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított 2022. szeptember 12-én délelőtt, a fülöpjakabi otthonukban egy baltával többször megütötte az édesanyja fejét, aki a helyszínen az életét vesztette. Ezután befektette az ágyba a holttestet, majd feltakarított és elhagyta a helyszínt. Nem sokkal később a rendőrség egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben, az apja lakásában fogta el.

A Tatabányai Járásbíróság, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indult ügyben hozott jogerős büntetővégzést azzal a négy férfivel szemben, akik a barátnőjét védő sértettre támadtak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 43 éves román állampolgárságú férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 23 éves albán férfinak a letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi két román társával együtt ismeretlen helyen 11 külföldi személyt vett fel annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket.

A gyanúsítottat - társaival együtt - 2021. szeptember 8-án, a Pentele híd felvezető szakaszán járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 29 éves román férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.



A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. augusztus 20-án az éjjeli órákban Madaras térségében 13 szír állampolgárságú migráns személyt vett fel egy személygépjárművel annak érdekében, hogy Ausztriába szállítsa őket. A Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség járőrei nem sokkal később Madaras külterületén tetten érték és elfogták a férfit. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 19 éves nagykőrösi férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi, társaival együtt 2023. június 25-én, hajnalban leszólított egy 17 éves fiút (az ügy sértettjét) azért, hogy tőle pénzt kérjen buszjegyre. Amikor a fiú nem adott semmit, a férfi megrángatta az áldozata vállán átvetett övtáskát, majd egy alkalommal ököllel megütötte a fiút, aki így a földre esett. A férfi kihasználva a helyzetet, kivett a fiú övtáskájából 9.000 forint készpénzt, majd elhagyta a helyszínt. 

Pályázási határidő

BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI PÁLYÁZATOK

A Fővárosi Törvényszék elnöke

a Fővárosi Törvényszéken             5

A Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettese

A Balassagyarmati Járásbíróságon        1

a Salgótarjáni Járásbíróságon            1

az Egri Törvényszék elnöke

az Egri  Járásbíróságon                 1

Gyorsított eljárás keretében fegyházbüntetésre ítélte a Tatabányai Járásbíróság azt a visszaeső tolvajt, aki négy pár cipőt lopott el egy vértesszőlősi áruházból.

A tatabányai férfi három pár cipőről eltávolította az áruvédelmi etikettet, a negyediket pedig felvette, majd fizetés nélkül távozott az üzletből, őt végül a járőrök kiérkezéséig a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egyik szabadnapos biztonsági őre tartóztatta fel.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2020. február 21-én elrendelte a letartóztatását annak a férfinak és nőnek, akiket a február 18-án, kedden zalaegerszegi otthonában holtan talált férfi meggyilkolásával gyanúsítanak.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványával egyezően elrendelte mind a férfi, mind a nő letartóztatását 30 napra. 

Az Esztergomi Járásbíróság ítéletet hozott azzal az esztergomi férfival szemben, aki nem fizetett tartásdíjat három gyermeke után. 

A tényállás szerint a bíróság a vádlottat 2021-ben arra kötelezte ítéletével, hogy három gyermeke tartására minden hónap 15. napjáig előre esedékesen, önkéntes teljesítéssel gyermekenként 20 ezer forint, összesen 60 ezer forint tartásdíjat fizessen meg az esztergomi sértett részére. A férfinak 2021. decemberétől 2023. március 21-ig önhibájából 960 ezer forint hátraléka keletkezett. 

A Szegedi Törvényszék illetékességi területén az országhatárokat érintő Szegedi és Makói Járásbíróság előtt indulnak embercsempészés miatti büntetőeljárások. A külföldi állampolgárságú gyanúsítottak letartóztatását sok esetben rendelik el a nyomozási bírák, az elmúlt két hétben pedig több ítéletet is hozott a bíróság.

Letartóztatásba helyezte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint több hulladéktároló konténert is felgyújtott az elmúlt hónapban Zalaegerszegen. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 30 napra elrendelte a többrendbeli, részben folytatólagosan elkövetett rongálás vétségével gyanúsított férfi letartoztatását a bűnismétlés megakadályozása, illetve az eljárás során a jelenlétének biztosítása érdekében.

A döntés nem jogerős, az ellen a gyanúsított és védője fellebbezett. 

Zalaegerszeg, 2019. november 4.

Pályázási határidő

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. 

2021. I. félévben az alábbi álláshelyek kerülnek meghirdetésre:

Image

Az Infórádió Paragrafus c. műsorának vendége Varga Karolina, a Győri Járásbíróság központi igazgatási feladatok ellátásával megbízott bírája, az "A" csapat egyik felkészítője és Kovács Bálint, a Szombathelyi Törvényszék bírája a döntőbe jutott "D" csapat mentora volt. 

2024. 04. 18.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a három vádlottnak az ügyében, akiket a lillafüredi kisvasút „elszabadulása” és villamosnak ütközése miatt a módosított vád szerint közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolt meg az ügyészség.

2024. 10. 15.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy verekedés során megszúrta a 16 éves sértettet olyan súlyos sérülést okozva neki, hogy a fiú a helyszínen elhunyt.