Detailed search

A Szolnoki Járásbíróság július 3-án tartotta az első tárgyalást a szolnoki Rózsakertben tavaly ősszel történt rongálás ügyében. A bíróság az ügy négy vádlottját és egy tanút hallgatott ki. Az ügy tárgyalása 2018. szeptember 25-én folytatódik.

 

A Szolnoki Járásbíróság 150.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a középkorú férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint tavaly novemberben, a szolnoki Pelikán Bevásárlóközpont 2. emeleti parkolójában úgy megvert egy másik férfit, mert az túl közel parkolt a kocsijához, hogy eltört az orrcsontja. 

A Pécsi Járásbíróság 2014. november 11-én elrendelte egy 28 éves pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.
 

A Szolnoki Járásbíróság csaknem háromszázezer Ft pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki miután egy rendőri intézkedés során elvették a vezetői engedélyét, bement az egyik szolnoki kormányablakba, ahol valótlanul azt állította, hogy az okmány elveszett, és azt kérte, hogy új jogosítványt állítsanak ki neki. A férfi valótlan nyilatkozatát a kormányablak eljáró ügyintézője jegyzőkönyvbe foglalta, amit a férfi aláírt.

 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 43 éves püspökladányi férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 5 harmadik országbeli állampolgárnak próbált meg segítséget nyújtani ahhoz, hogy Nyugat-Európába jussanak. 

A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírója 2019. május 3-ai ülésén elrendelte annak a férfinak az előzetes kényszergyógykezelését, akit a Nyírmártonfalván történt emberölés bűntettével gyanúsít a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A bíróság az előzetes kényszergyógykezelés végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki, amely az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb hat hónap időtartamra, azaz 2019. november 3-ig tart.

A Debreceni Járásbíróság 2019. június 18-án nyilvános előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A vád szerint a debreceni férfi egy Debrecenhez közeli tanyát bérelt, az ott előállított metil-alkoholt tartalmazó szeszes italától ketten életüket vesztették, többen pedig mérgezést szenvedtek.

A Kunszentmártoni Járásbíróság napokban meghozott jogerős ítéletével csaknem 2 év börtönre ítélte azt a német állampolgárságú férfit, aki 2018-ban 4 hónap alatt 5 vendégházban, illetőleg szállodában összesen 53 éjszakát töltött el úgy, hogy minden alkalommal fizetés nélkül távozott, összességében több mint 800.000 Ft kárt okozva a gyanútlan szállásadóknak. 

A Szolnoki Járásbíróság 1 év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki azzal a hatvanas éveiben járó büntetlen előéletű férfival szemben, aki egy családi veszekedés során olyan súlyosan bántalmazta a lányát, hogy eltört a keze. A döntés végleges. 

Az eset 2018. december 11-én a négyezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei község, Tószeg egyik családi házában történt. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. december 17-én tartott ülésen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult ügyben, újabb 2 hónappal meghosszabbította annak a komáromi férfinek a letartóztatását, aki társával együtt halálra verte a sértettet. 

A bíróság álláspontja szerint a férfi esetében megalapozottan feltehető, hogy az eljárás során elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne, illetve fennáll a bűnismétlés veszélye is. A végzés nem végleges, a védő az ülésen nem volt jelen, a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 36 éves és egy 42 éves algériai férfi letartóztatását, akiket embercsempészéssel, valamint az előbbit kábítószerbirtoklással, míg utóbbit közokirat-hamisítással is gyanúsítanak. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 34 éves férfinak, akit súlyos testi sértést okozó ittas járművezetéssel, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetéssel gyanúsítanak.

A Komáromi Járásbíróság a 2023. április 3-án tartott ülésen, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés végleges.

A Bajai Járásbíróság 6 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 30 éves férfit, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség.

A vádlott és a sértett élettársak voltak, kapcsolatukból 2017 decemberében gyermekük született. A vádlott és a sértett élettársi kapcsolata 2018 decemberében megszakadt, és az Esztergomi Járásbíróság 2020. március 12-én a sértettnek ítélte a közös gyermeket. A vádlott és a sértett között a kapcsolattartás vonatkozásában folyamatosan vita volt, amelyet súlyosbított, hogy a sértett új társat talált, akit a gyermekkel együtt gyakran látogatott annak lakásán. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 29 éves kiskunfélegyházi férfi letartóztatását, akit lopással és pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. december óta rendszeresen értékesített az eljárás során ismeretlenül maradt személyeknek „zsálya dohány” fantázia nevű, pszichoaktív anyagnak minősülő zsályát tartalmazó cigarettát.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a gyöngyösi nőnek és fiának, akik a gyanú szerint egy éven keresztül értékesítettek új pszichoaktív anyagokat, így megalapozottan gyanúsíthatóak bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével.

A hajléktalan életmódot folytató vádlott egy általa korábban önkényesen elfoglalt lakóházat gyújtott fel egy égő cigarettacsikkel, amely a tűz következtében teljesen megsemmisült. A rongálással okozott kár 4 millió forint.

Csalás bűntett miatt indult ügyben tartott előkészítő ülést a Tatabányai Járásbíróság 2023. november 2-án.

A Kecskeméti Járásbíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el annak az 58 éves kiskunfélegyházi nőnek a vonatkozásában, akit élettársa megölésével gyanúsítanak.
 
A megalapozott gyanú szerint a nő 2018. április 7-én, az esti órákban kiskunfélegyházi közös lakásukban – előzetes szóváltást követően – szíven szúrta élettársát, aki a helyszínen életét vesztette.