Detailed search

A Kecskeméti Járásbíróság nem jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 25 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. augusztus 3-án egy kunszentmiklósi gimnázium és általános iskola konyhájába az ablakon keresztül bement és konyhai eszközöket, evőeszközöket, valamint a dolgozók öltözőhelyiségéből értékeket próbált meg eltulajdonítani. A gyanúsított azonban megijedt attól, hogy az iskola udvarán munkások dolgoztak, ezért értékek elvitele nélkül az ablakon keresztül távozott a helyszínről.
A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája nem jogerősen egy hónap időtartamra elrendelte annak a 61 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. december 20. napja és 2017. március 7. napja között a sértetteknek – hiszékenységüket és idős korukat kihasználva –  darabonként 27.000.-Ft összegért olyan füst- és szén-monoxid jelző készülékeket adott el, amelyek valójában füstérzékelő riasztók voltak. Ezek csak tűz esetén érzékelik a füstöt, azonban szén-monoxid és gáz érzékelésére alkalmatlanok.

Egy hónapra letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a gyanúsítottat, aki ellen a Ceglédi Rendőrfőkapitányság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást. 



2021. szeptember 9-én, az éjszakai órákban a gyanúsított bement egy szolgáltató cég telephelyére, ahol a lakatot leverve behatolt a raktárépületbe. Ott – 1.000.000 forint értékben – különböző kábeleket tulajdonított el. Ezek egy részét egy fémátvevő telephelyén értékesítette, míg a többi eszközt elrejtette.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. január 24-én tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki a fegyházból szabadulását követő napokban egy családi házba surrant be lopási céllal. 

A vádlott a munkatársa tulajdonában lévő autóval, annak tudta és beleegyezése nélkül, ittas állapotban több kocsmába is elment italozni, amivel Pilinyben egy tűzcsapnak is nekiment.

A Balassagyarmati Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott ittas állapotban még 2021. november 17-én az esti órákban a munkatársa tulajdonában lévő személygépkocsit – az épületben lévő asztalra letett indítókulcs elvételét követően – a tulajdonos tudta és belegyezése nélkül, jogtalan használat céljából ittas állapotban elvitte.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 26 éves hajléktalan férfi letartóztatását, akit rablással és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítanak.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. május 18-án tartott előkészítő ülésen, garázdaság vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet a vádlottal szemben.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 28 éves kecskeméti férfinak az előzetes letartóztatását, akit jármű önkényes elvételének bűntettével gyanúsítanak. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. december 29-én 11 óra 46 perc körüli időben egy kecskeméti élelmiszerbolt előtt parkoló, lezáratlan állapotban lévő, 200.000.-Ft értékű személygépjárműbe beszállt, majd a benne lévő indítókulcs segítségével beindította a járművet és ismeretlen helyre távozott.
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 37 éves férfinak a letartóztatását, akit lopás vétségének elkövetésével gyanúsítanak.
 

Utcán parkoló autókat és más értéktárgyakat tulajdonított el a gyanúsított, ezért 2024. február 23-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Monori Rendőrkapitányság lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

2024. február 13. és 2024. február 19. között a gyanúsított legalább kilenc alkalommal tulajdonított el autókat, illetve egy-egy utánfutót és munkagépet. Cselekményével a sértetteknek összesen több mint 5 millió forint kárt okozott.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 16 éves fiatalkorú férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki rendőrnek adta ki magát, úgy próbált meg pénzt szerezni az idős sértettől. 

A Körmendi Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében és járművezetés ittas állapotban vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki 2024 júniusában lakott területen kívül közepes fokban ittasan vezetett személygépkocsit. 

A bíróság halmazati büntetésül 1 év 6 hónap – végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre, 280 napi tétel pénzbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a vádlottat. A pénzbüntetés napi tételét 1.500 forintban állapította meg a bíróság. 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. november 14-én jogerős döntést hozott annak a vádlottaknak az ügyében, aki ittasan vezetett és a felesége halálát okozta.

 

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. június 28-án meghozott határozatával, az ügyben első fokon eljárt Jászberényi Járásbíróság ítéletét megváltoztatta és önbíráskodás bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 63 éves jászberényi férfit, aki 2013 őszén Jászberényben egy másik férfit bántalmazott azért, hogy tartozása megfizetésére kényszerítse őt.

A Kunszentmártoni Járásbíróság nemrég jogerősen 3 és fél év börtönre ítélte azt a büntetett előéletű huszonéves fiatalembert, aki tavaly szeptemberben a tiszaföldvári vasútállomáson kirabolt egy 14 éves fiút. Elkérte, aztán nem adta vissza neki a táblagépét, majd amikor a fiú vissza próbálta venni, szájon ütötte, és elaszald a zsákmánnyal. 

Az eset 2018. szeptember 26-án este a tizenkétezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, Tiszaföldváron, a vasútállomáson történt. 

A Tapolcai Járásbíróság 2019. január 29-én egyrendbeli rablás bűntettében mondta ki bűnösnek fk. K. P. vádlottat. A bíróság a vádlott vonatkozásában a Pápai Járásbíróság 2018. június 8-án jogerős ítéletével 3 rb. lopás vétsége, 1 rb. garázdaság vétsége, és 1 rb. tettleges becsületsértés vétsége miatt alkalmazott próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezte, a próbára bocsátást megszüntette, és a vádlottal szemben halmazati büntetésként 3 év javítóintézeti nevelést rendelt el. A javítóintézeti nevelés időtartamába beszámítani rendelte a 2018.

A Szikszói Járásbíróság 2019. október 28-án döntött annak a két vádlottnak az ügyében, akik Szikszón egy élelmiszerbolt parkolójában vertek meg egy férfit, mert az nemtetszését fejezte ki a szemetelésük miatt.   

A Siófoki Járásbíróság ítéletet hozott a 2016. július 8. napján a Balaton Sound fesztiválon kábítószer-kereskedelem bűntettét elkövető holland állampolgárral szemben, aki a fesztiválról több csomag kiporciózott extasy tablettával és több pakett kokainnal a táskájában kívánt távozni. A rendőrségi információs pultnál szolgálatot teljesítő siófoki és marcali kapitánynak azonban feltűnt a vádlott furcsa viselkedése, így intézkedés alá vonták.