Detailed search

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, akit egy bántalmazás miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd miután távozott a rendőrségről, megtámadott egy buszsofőrt.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2024 májusában Miskolc egyik utcáján erősen ittas állapotban szóváltásba keveredett egy férfival, akit bántalmazni kezdett, hosszasan ütlegelte őt mindaddig, amíg földre került. Ezután is még többször megütötte és megrúgta. A sértett könnyebben sérült. 

 
A Budakörnyéki Járásbíróság Budapesten, a 2016. év augusztus hó 23. napján megtartott ülésen meghosszabbította annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyereségvágyból, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2020. október 22-én tartott tanácsülésén helybenhagyta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit gyermekpornográfia bűntette miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság.

Rablás bűntette és más bűncselekmények miatt tartóztatott le egy férfit a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. december 9-én.  Az ügyben a Váci Rendőrkapitányság indított nyomozást.

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 2025. április 22-én a Debreceni Járásbíróság annak a 22 éves férfinak az ügyében, aki a kihallgatását követően rátámadt egy nyomozóra Debrecenben. A tolmács közreműködésével megtartott tárgyaláson az egyiptomi vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított.

A járásbíróság az egyiptomi vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt – az ügyészi mértékes indítvánnyal egyezően – 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

Típus: Szabályzat Sorszám: 12 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2013

A Tatabányai Járásbíróság 2014. 03. 26-án harminc napra elrendelte O.J.I. gyanúsított előzetes letartóztatását az ellene közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt az Esztergomi Rendőrkapitányságon folyamatban lévő eljárásban. Az előzetes letartóztatás elrendelésének indoka a bűnismétlés veszélye és a bizonyítási eljárás sikerének veszélyeztetése.

Tatabánya, 2014. március 27.

A Tatabányai Törvényszék  Sajtóosztálya

Image

Fel sem merült a bíróságok költségvetésének a csökkentése a 2020. évre vonatkozó költségvetési törvény összeállításakor.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke idén is élt a sarkalatos törvényben biztosított lehetőségével és 2020. évre többletigényként terjesztette be a bírói illetmény rendszer, valamint az Érdi Járásbíróságot és a Szegedi Törvényszéket érintő beruházások többletfedezetét.

A jobb jegy reményében 20.000 forintot csúsztatott az érettségi vizsgafeladatot tartalmazó borítékba egy vizsgázó. A Zalaegerszegi Járásbíróság első fokon a diákot vesztegetés bűntettében, édesanyját pedig bűnpártolás vétségében mondta ki bűnösnek. 
 

A Debreceni Törvényszék 2020. június 10-én távmeghallgatás keretében tartott nyilvános ülésen hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, melyben az első fokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2019. november 20-án bűnösnek mondta ki a vádlottat kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem, oktatási feladatok ellátására rendelt épület közvetlen környezetében  elkövetett kábítószer-kereskedelem, valamint kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntettében.

 

A Püspökladányi Járásbíróság büntetőeljárást folytatott az ellen a két férfi ellen, akik a 4211-es számú út mellett leszerelték az egyik közúti közlekedési jelzőtáblát. Az ügyészség még 2023 márciusában emelt vádat a két férfival szemben közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetése miatt, amit egyikük bűnsegédként követett el. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottakkal szemben az iratok tartalma alapján közérdekű munka büntetést szabjon ki tárgyalás lefolytatása nélkül.

Előkészítő ülést tartott 2024. június 20-án a Debreceni Járásbíróság annak a letartóztatásban lévő ukrán állampolgárnak az ügyében, aki adathalászattal megszerzett bankkártya-adatokkal, debreceni bankautomatákból vette fel a megtévesztett sértettek pénzét.

Az előkészítő ülésen az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben mértékes indítványt tett a büntetés tartamára vonatkozóan. A vádlott a bűnösségét beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a beismerő nyilatkozatot a bíróság elfogadta.

Pályázási határidő

Pályázat a Balassagyarmati Törvényszék illetékességi területén 1-1 bírósági titkári álláshely betöltésére

Munkavégzés helye: 

-    a Balassagyarmati Törvényszék és

-    a Balassagyarmati Járásbíróság 

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. augusztus 25. napja

A pályázat beadásának helye:

Balassagyarmati Törvényszék Elnöki Titkársága (2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2.)

 

A Hevesi Járásbíróság S. A. I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett természetkárosítás bűntette és társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt egy év hét hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két év tíz hónap próbaidőre felfüggesztette. A bíróság N. A. II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett természetkárosítás bűntette és társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt egy év kilenc hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két év tíz hónap próbaidőre felfüggesztette.

 



Az Érdi Járási Ügyészség 2019. szeptember 13-án emelt vádat az Érdi Járásbíróság előtt az Érd Felső Vasútállomáson elkövetett erőszakos vagyon elleni bűncselekmény miatt. 

Nem egészen egy nap leforgása alatt négy bűncselekményt is elkövetett az a többszörösen büntetett előéletű vádlott, akivel szemben az Ajkai Járásbíróság nemrég hozott I. fokon ítéletet.

2024. 03. 27.

A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette, 1 rendbeli súlyos testi sértéssel és személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 2 év 6 hónap börtönre ítélt egy férfit.

2024. 09. 04.

A Kecskeméti Járásbíróság 3 év 6 hónap börtönre, 4 év közügyektől eltiltásra, és 4 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 24 éves szarvasi férfit, akivel szemben közúti baleset okozása, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés, eltiltás hatálya alatti járművezetés, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

2024. 11. 06.

Pénzt követelt egy megállóban várakozó férfitől a terhelt. Még a járműre is a sértett után akart menni, de a buszon tartózkodó személyek véget vetettek a cselekménynek. 2024. november 6-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság zsarolás bűntettének kísérlete miatt indított eljárást.

2025. 02. 14.

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 13. napjáig elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint közel egy éven keresztül kenőpénzeket kínálva, illetve elfogadva engedtek át a műszaki vizsgán rossz műszaki állapotú járműveket. A bíróság az adminisztrációs feladatokat ellátó társukat bűnügyi felügyelet alá helyezte.