Detailed search

Fegyverrel fenyegette meg egy ékszerbolt eladóját az egyik terhelt, aki társával próbálta meg kirabolni az üzletet. Akciójuknak a rendőrség vetett véget.  Fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben, 2023. december 8-án pedig a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a két férfi letartóztatását.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. december 6-án az éjszakai órákban olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az belehalt sérüléseibe. 

Könyvelőként követett el bűncselekményeket az a vádlott, akit a Zalaegerszegi Járásbíróság 2018. április 17-én nem jogerősen 3 év szabadságvesztésre és 3 év  közügyektől eltiltásra ítélt.
 

Megfojtotta, majd elrejtette édesanyja holttestét a gyanúsított. Ezt követően valótlanul az asszony eltűnését jelentette be a hatóságnak. 2025. január 23-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt nyomoz.

A Lenti Járásbíróság jogerősen elítélte azt a három férfit, akik ittasan randalíroztak egy kocsmában.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy miskolci nő letartóztatását az alábbi tényállás alapján:

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.

A Komáromi Járásbíróság többrendbeli csalás bűntette és zaklatás vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a letartóztatásban lévő férfivel szemben, aki internetes társkereső oldalakon megismert nőktől csalt ki pénzt. A bíróság a vádlottat 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra, 1,5 millió forint vagyonelkobzásra ítélte, valamint kötelezte a polgári jogi igényt előterjesztő sértettek kárának megtérítésére.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akik közül az egyik férfi hamis 20.000 forintos bankjegyeket készített, míg társa azok forgalomba hozatalában segédkezett.

A Debreceni Járásbíróság 2024. május 8-án bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet annak a 32 éves vádlottnak az ügyében, aki eltiltás hatálya alatt vezetett Hajdú-Bihar vármegyében. A tárgyaláson a vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított.

Az elsőfokú bíróság a büntetett előéletű vádlottat járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt 80 nap elzárásra ítélte és 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

A Szekszárdi Járásbíróság 2024. szeptember 23-án ítéletet hirdetett annak a férfinek az ügyében, aki még 2019-ben egy mezőgazdasági vontató vezetőjeként ütközött össze egy személyautóval. A balesetben többen életüket vesztették. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a terheltnek a letartóztatását, aki ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 12. életévét be nem töltött személy sérelmére készítéssel elkövetett gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz. 

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt Sz. K. és társai ellen indított büntetőügyben ma délutáni ülésén a Budakörnyéki Járásbíróság a jelenleg már előzetes letartóztatásban lévő I. r. és II. r. gyanúsítottak mellett további három gyanúsított előzetes letartoztatását rendelte el a bűnismétlés fokozott veszélyére tekintettel.
 
A nyomozás jelenlegi adatai alapján a következő tényállás állapítható meg:
A Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. szeptember 10-én helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság végzését, amelyben B.J. és F.J. gyanúsítottak vonatkozásában lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig. A határozat megállapította, hogy a gyanúsítottak az állandó lakóhelyük szerinti település közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatják el, továbbá előírta részükre, hogy minden héten jelentkezzenek az illetékes rendőrkapitányságon.
A Zalaegerszegi Törvényszék helyben hagyta a Nagykanizsai Járásbíróság idén márciusban született első fokú ítéletét: végrehajtásában 3 évre felfüggesztve 1 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztést kapott az a társasházi közös képviselő, aki nem megfelelően gazdálkodott a rábízott összegekkel.
 
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. július 16. napján egy hónapra elrendelte a Hevesen történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását.
 
A megalapozott gyanú szerint M. L. 2016. július 13-án előzetes szóváltást követően bántalmazta a 42 éves élettársát, aki ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Ítéletet hozott a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik nyugdíjasok kifosztásával szereztek pénzt.

 

A Hatvani Járásbíróság a vádemelést követően fenntartotta annak a fiatalkorú vádlottnak a letartóztatását, akit az ügyészség azzal vádol, hogy megzsarolta a vele egy középiskolába járó, kiskorú sértettet.

Az Egri Járási Ügyészség fiatalkorú R. R. vádlottat folytatólagosan és súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja.

A mai napon elrendelte a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy miskolci gyermekotthonban az egyik felügyelőjét megütötte, míg a másik gyermekfelügyelőre egy késsel akart támadni. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint húsvét hétfőn több késszúrással állt bosszút haragosan.