Detailed search

A Debreceni Járásbíróság büntetőeljárást folytatott az ellen a 46 férfi ellen, akik egy futballmérkőzést követően jogosulatlanul a pályára mentek. Az ügyészség még 2022 áprilisában emelt vádat a vádlottakkal szemben rendbontás bűntette miatt. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottakkal szemben az iratok tartalma alapján, három esetben felfüggesztett szabadságvesztés büntetést, míg a többiek esetében pénzbüntetést szabjon ki tárgyalás lefolytatása nélkül.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2023. október 19-én nyilvános ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolt egy idős nőt Debrecenben.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el K. K. gyanúsítottal szemben, aki megalapozottan gyanúsítható, hogy a jelenleg külföldön tartózkodó társával együtt, szórakozás közben a sértett italába bódító hatású szert kevertek, majd az öntudatlan, védekezésre képtelen sértettől aranyékszereket és készpénzt tulajdonítottak el 2 millió forintot meghaladó összegben. A határozat nem jogerős. Az ügyész az előzetes letartóztatás érdekében fellebbezett.
 

A Siófoki Járásbíróság 2016. július 26. napján gyorsított eljárásban hozott ítéletet annak a bábonymegyeri férfinak az ügyében, aki 2016. június 28. napján előzetes szóváltást követően élettársát arcon ütötte. A sértett az ütés következtében orrcsonttörést szenvedett.

A bíróság a vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt 180 óra közérdekű munkára ítélte. A bíróság döntése fellebbezés hiányában a kihirdetés napján jogerőre emelkedett.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. február 14-én meghozott, aznap jogerős ítéletével súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 32 éves helyi férfit, aki 2014-ben egy szeptemberi napon, a déli órákban, egy zagyvarékasi utcában ököllel arcon ütött egy járókelőt, aki a bántalmazás következtében orrcsonttörést szenvedett.
 
Szolnok, 2017. február 22. 
 

A gyanú szerint a férfi 2019 októberétől, továbbértékesítés céljából 2.000 forint/gramm áron marihuanát és amfetamint vásárolt egy ismeretlen személytől. A férfi 2019. október és 2020. április között összesen tizenegy személynek adott el rendszeresen marihuanát és amfetamint 2.500-3.000 Ft-os áron.

A Veszprémi Járásbíróság 1 évre próbára bocsátotta azt a 41 éves Közép-Angliában élő magyar férfit, aki nem fizette meg Magyarországon élő gyermeke után a bíróság által megállapított gyerektartást.

 

A vádlottat 2018. szeptemberében kötelezte a bíróság havi 50.000 forint gyerektartás megfizetésére. A vádlott annak ellenére nem tett eleget ennek a kötelezettségének, hogy 2019. júliusáig Angliában munkahellyel rendelkezett és keresetéből tudta volna rendezni a tartásdíjat.

 

A megalapozott gyanú szerint a férfi valamikor 2019. december 30-a délután és másnap reggel között, egy oroszlányi lakásban elvágta a sértett hajléktalan nő nyakát egy recés élű, hegyes késsel, a mellkasát és hasát több alkalommal megszúrta. A sértett a helyszínen életét veszítette.

A Tatabányai Járásbíróság a férfi letartóztatását 2020. január 3-án elrendelte, most pedig újabb három hónappal, 2020. október 3. napjáig meghosszabbította, mert álláspontja szerint továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A végzés végleges.

Tatabánya, 2020. június 24.

A Veszprémi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa a mai napon helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírájának korábbi határozatát, amellyel 30 napra elrendelte annak a hajmáskéri férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint internetes hozzászólásokban az ún. „sólyi gyerekgyilkosság” áldozata testvérének a megölésével fenyegetőzött. A zaklatás vétségével meggyanúsított férfi a „sólyi gyerekgyilkosság” miatt elsőfokon, nem jogerősen 15 év szabadságvesztésre ítélt vádlott édesapja.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2022. január 7. napján bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal testvérpárral szemben, akik 2022. január 4-én 20 óra 30 perc körül Zalaegerszeg belvárosában tettlegességig fajuló szóváltásba keveredtek egy arra sétáló pár férfi tagjával.

A végzés értelmében a gyanúsítottak – külön engedély nélkül – nem hagyhatják el a lakóhelyüket, a tartózkodási helyüket nem változtathatják meg. Indokolás szerint fennáll a bűnismétlés veszélye.

A 30 napra elrendelt bűnügyi felügyeletről döntő végzés jogerős. 

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt 400.000 forint pénzbüntetésre és 3 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit.



A tényállás szerint a korábban járművezetés ittas állapotban vétség miatt kétszer felelősségre vont vádlott 2022. október 31-én délután Kőszegen a Dózsa György utcában - tudva azt, hogy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll -vezetett egy személygépkocsit, amikor őt a Kőszegi Rendőrkapitányság járőre intézkedés alá vonta.

Az ítélet jogerős.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2022. március 3-án elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit egy év elején eltűnt 52 éves férfi megölésével gyanúsítanak.

A bíróság 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás befolyásolásának lehetősége miatt.

A végzés jogerős.

Zalaegerszeg, 2022. március 3.

Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály

                    

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség - 2023. július 13. napján kiadott tájékoztatója szerint -indítványozta annak a lakcímén nem tartózkodó, állandó tartózkodási hellyel, valamint munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkező férfinek a letartóztatását, aki 2023. július 12-én éjszaka Nagykanizsán, az autóbusz pályaudvaron ellopta egy alvó nő telefonját a töltőjével együtt és a nála lévő készpénzt. 

A Sárvári Járásbíróság ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt 60 nap elzárásra és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2023 novemberében, az esti órákban az utasa tulajdonában és üzemben tartása lévő személygépkocsit érvényes vezetői engedély nélkül, enyhe-közepes fokban ittasan vezette Sárvár lakott területi szakaszán. A vádlott utas nem tudott arról, hogy a vádlott ittas állapotban van. 

Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért jelentett be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

Szombathely, 2024. március 6. 

A Debreceni Járásbíróság 2018. október 11-én kihirdetett ítéletében a vádlottat két rendbeli hamis vád bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért többszörös visszaesőként V. J.-t halmazati büntetésül 3 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

 

Pályázási határidő

Pályázat a Balassagyarmati Törvényszék illetékességi területén 1-1 bírósági titkári álláshely betöltésére

Munkavégzés helye:

-    Balassagyarmati Törvényszék

-    Balassagyarmati Járásbíróság

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. november 30.

A pályázat beadásának helye:

Balassagyarmati Törvényszék Elnöki Titkársága (2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2.)

 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 43 éves férfinak, akivel szemben többrendbeli zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárás.

A Tatabányai Járásbíróság a 2013. november 19. napján - bíróság elé állítás során - meghozott végzésével megállapította, hogy Ny. Z. eljárás alá vont személy elkövette az 1 rendbeli "járművezetés az eltiltás tartama alatt" szabálysértést, ezért a bíróság 174 (százhetvennégy) óra közérdekű munkával sújtotta. A határozat jogerős.

Az eljárás alá vont személyt 2013. november 17-én Ászáron állították meg, ahol a Győri utcából a közelben lévő postáig közlekedett.

Tatabánya, 2013. nove,ber 20.

A Szolnoki Járásbíróság 2018. október 15-én kisebb értékre elkövetett orgazdaság vétsége miatt 80.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a büntetlen előéletű törökszentmiklósi nőt, akinek személygépkocsijában és a lakásán összesen 160 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát és 6 csomag magyar adójegy nélküli dohányt foglaltak le a rendőrök, illetőleg a NAV nyomozói. A nő az összesen több mint negyedmillió Ft értékű jövedéki adózás alól elvont dohányárut azért vásárolta, hogy annak eladásából jövedelemre tehessen szert.

 

Az ítélet jogerős.