Detailed search

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 27 éves férfinek, akivel szemben emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A megalapozott gyanú szerint 2024. június 8-án délután és másnap hajnal közötti időben egy veszprémi társasház emeleti lakásában a férfi késsel többször testszerte megszúrta a vele együtt lakó nagymamáját. A sértett az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen elhalálozott. A gyanúsított a helyszínről ezt követően a gépkocsijával elmenekült és az országot is elhagyta.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon előzetes letartoztatását rendelte el annak a három gyanúsítottnak, akik ellen csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság. 
 
A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a gyanúsítottnak, aki az alapos gyanú szerint az agroinform.hu internetes oldalon jogtalan haszonszerzés végett eladásra hirdetett meg különböző tárgyakat (gumiköpenyt, műtrágyát, mezőgazdasági gépeket stb.). A hirdetésre jelentkező összesen 13 sértett a termékek vételárát a gyanúsított nevére szóló bankszámlára átutalta, aki azt onnan felvette, azonban a termékeket nem továbbította a sértettek részére, az szándékában sem állt.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. május 17-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban elrendelte B. Gy. gyanúsított letartóztatását. 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2019. május 14-én este egy szabolcsi településen, a sértett lakóházában bántalmazta a 81 éves édesanyját. A férfi az idős nőt puszta kézzel ütötte, fejét törött üveggel megvágta, és késsel csípőtájékon szúrta. A bántalmazás következtében a sértett életveszélyes állapotba került.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónap időtartamra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban egy győri strandon a sapkájába szerelt kamerával öltözködő gyerekeket figyelt meg.

A bíróság a gyermekpornográfia miatti megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A vádlott 2020. február 9-én kora délután a tatabányai bevásárlóközpontban az 1. emeleti, éttermek melletti lift ajtaját belülről megrúgta, mert a liftajtó záródása miatt az élettársa már nem tudott beszállni a liftbe. A liftajtó görgői a vádlott szándékos rongálása miatt eltörtek, így 66.492.- forint kárt okozott a bevásárlóközpont üzemeltetőjének. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adva ülés tartása nélkül meghozott végzésével az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb három hónappal meghosszabbította a gyermekpornográfiával gyanúsított férfi letartóztatását.

A Pécsi Járásbíróság 2020. június 20-ig meghosszabbította annak a nőnek a letartóztatását, akit 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. december 12-én gyorsított eljárásban garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt közérdekű munka büntetésre ítélte Á.J. vádlottat. 

A Kalocsai Járásbíróság 4 év 6 hónap börtönre, 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 38 éves férfit, akivel szemben halált okozó ittas járművezetés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Kőszegi Járásbíróság büntetővégzésében 100.000 forint pénzbüntetést szabott ki egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt a büntetlen előéletű vádlottal szemben.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2021. október 14-én bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal a Zala megyei orvossal szemben, akit vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök 2021. október 12-én. 

A végzés értelmében a gyanúsított - külön engedély nélkül - nem hagyhatja el a lakóhelyét és a tartózkodási helyét nem változtathatja meg. 

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - fogházat, és 5 év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki egy 40 éves kiskunhalasi férfivel szemben, akit bódult állapotban elkövetett ittas járművezetéssel, és kábítószer birtoklásával vádol a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. 

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 1 év 2 hónap -végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett- börtönre ítélt egy büntetlen előéletű férfit. Vele szemben 343.045 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, továbbá kötelezte a felmerült bűnügyi költség viselésére.

A Kecskeméti Járásbíróság 250.000 forint pénzbüntetésre és 1 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 26 éves kecskeméti férfit, akivel szemben ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Az Országos Bírósági Hivatal által indított, a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával megvalósuló "Biztonságnövelő" projekt („A bíróságok ellátása biztonságot növelő berendezésekkel és informatikai alkalmazásokkal”) keretében új, korszerű fémdetektoros kaput és csomagvizsgáló berendezést helyeztek el a Zalaegerszegi Törvényszék, a Zalaegerszegi Járásbíróság, valamint a Keszthelyi Járásbíróság bejáratánál.
 

A Debreceni Járásbíróság 2022. február 3-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik 31 migránst akartak egy kamionnal Nyugat-Európába csempészni.

2024. 04. 24.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2023. január 17-én megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2022. május 12. napján kelt ítéletét lényegében helybenhagyta, kizárólag a bűncselekmény minősítését változtatta meg: mellőzte a folytatólagos elkövetés megállapítását. Így a bíróság B. G. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette miatt – mint visszaesőt – jogerősen egy év hét hónap börtönre, kettő év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, és végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől. A vádlott a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban háromnegyed rész letöltését követő naptól bocsátható feltételes szabadságra.

2024. 03. 20.

Az Esztergomi Járásbíróság járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és az egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet.  A bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte két korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be. Az ítélet kihirdetését követően a bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, a vádlott és védője ez ellen is fellebbezett.

2024. 03. 11.

A Tatabányai Járásbíróság nyilvános, folytatólagos tárgyaláson rablás bűntette ügyében hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki ivócimboráját rabolta ki. A bíróság a többszörös visszaeső férfit 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.