Detailed search

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki egy internetes közösségi oldalon rendőröket keresett fel, majd privát üzenetekben sértegette őket.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 60 nap elzárásra ítélt egy büntetett előéletű nőt.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság 2022. szeptember 1-jén bíróság elé állítás keretében döntött egy tiszakarádi nő bűnösségéről.

A megállapított tények szerint a vádlott 2022. augusztus 28-án otthonában rabolt ki egy idős, mozgásában korlátozott férfit. A nő pénzt követelt a sértettől, akit torka elvágásával fenyegetett és többször ellökött. A sértett megtagadta a kérést, azonban a vádlott a házat átkutatva végül nyolcvanezer forintot vitt magával.

A Komáromi Járásbíróság nyomozási bírája 1 hónapra rendelte el annak a két külföldi állampolgárnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint telefonon kerestek meg idős embereket azzal a valótlan állítással, hogy egy rokonuk bajba került.  

A letartóztatás elrendelésére a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának, valamint az ügyben kihallgatásra kerülő személyek megfélemlítésének a veszélye miatt került sor. A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, az ügyész tudomásul vette azt. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 21 éves etesi férfi-nak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható életveszélyt okozó testi sér-tés bűntett elkövetésével.



A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. szeptember 28-án, a hajnali órákban elment a salgótarjáni sértett házához azért, hogy egy anyagi vita miatt elszámoljon vele. Azonban, mivel nem tudtak megegyezni, a gyanúsított egy vascsővel több alkalommal is megütötte a sértett fejét, aki ennek következtében életveszélyes ko-ponyasérüléseket szenvedett.

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki 2020 novemberében a sajópetri közterületi karácsonyi díszkivilágítást rongálta meg, illetve rózsatöveket taposott ki.

 

A Kecskeméti Járásbíróság 2 év 10 hónap börtönre, 3 év közügyektől eltiltásra és 8000 forint vagyonelkobzásra ítélt egy 22 éves hajléktalan férfit, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség kifosztás miatt emelt vádat.

Az ügy lényege szerint a hajléktalan életmódot folytató férfi rendszeresen egy kecskeméti templom előtt kéregetett.

A férfi 2021. október 24-én, az esti órákban odalépett egy misére igyekvő, 80 éves nőhöz, majd kikapta a kézitáskáját a kezéből és azzal együtt elrohant. A táskában két kulcscsomó volt. Az okozott kár 8000 forint, ami nem térült meg.

A Komáromi Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki éjszaka szállított drogot a gépkocsijában. 

A Kaposvári Járásbíróság a mai napon 30 napra elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélyére figyelemmel. 
 
Őt a nyomozó hatóság azzal  gyanúsítja, hogy egy fonyódi gyermektábor területén bántalmazta a sértettet, majd vele erőszakkal közösült. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. december 2. napján bíróság elé állítás során két vádlottat jogerősen 100-100 óra közérdekű munka végzésére ítélte társtettesként elkövetett három rendbeli rongálás bűntette miatt.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. május 29-én üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és lopás vétsége miatt indult eljárásban elrendelte H.B.G. gyanúsított letartóztatását. 

A nyomozás adatai szerint a fiatalkorú gyanúsított 2019. április és május hónapban egy szabolcsi településen több ingatlanra is bement, és onnan használati tárgyakat tulajdonított el; mosógépet, aggregátort, villanybojlert, kerékpárt, összesen mintegy 770.000 forint értékben.

A Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében J. Z-né vádlottat bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt 120.000 Ft pénzbüntetésre és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélte. A vádlott 2016. szeptember 9-én 10 szem Frontin nevű gyógyszert szedett be, majd Petneháza lakott területén közlekedett személygépkocsival. Vezetés közben áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és az ott lévő ingatlan  előtti gépkocsibehajtó oldalának ütközött, majd az árokba csapódott.
A Nyíregyházi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében Sz. J-vel szemben személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelezettségek megszegése miatt 42 óra közérdekű munkát szabott ki. Nyíregyházán, 2017. január 29-én a szolgálatot teljesítő rendőrök az utcán felszólították az ittas állapotban ott tartózkodó Sz. J. eljárás alá vont személyt, hogy  igazolja magát. Sz. J. ennek nem tett eleget, a rendőrökre trágár szavakat kiabált, verekedésre hívta fel a vele szemben intézkedni szándékozó rendőröket, akik szabálysértési őrizetbe vették.
A Pécsi Járásbíróság 2016. július 22. napján elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2016. július 19. napján Pécsett, szóváltást követően kialakult dulakodás során olyan súlyosan bántalmazta barátját, hogy a sértett életét vesztette.   
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2017. szeptember 8-án hozott határozatot azzal a gyanúsítottal szemben, akit az egy nappal ezelőtti, Nagykanizsán történt emberöléssel gyanúsítanak. Az emberölés bűntettével gyanúsított férfit - tekintettel a szökés, elrejtőzés veszélyére, illetve  az eljárás során jelenlétének biztosítására -  a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. 
 
A Kiskunhalasi Járásbíróság a mai napon egy hónapra elrendelte annak a 22 éves afgán férfinek az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. május 31. napján a kiskunhalasi őrzött szálláshelyen több ütést mért egy afgán állampolgárságú menekültre, majd ezt követően leharapta a bal fülkagylójának felső részét.
 
A Kaposvári Járásbíróság 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte azt a visszaeső vádlottat, aki egy kaposvári szórakozóhelyen ismerkedési céllal lépett oda egy hölgyhöz. A sértett társaságában tartózkodó hölgy az ismerkedési szándékot elutasította. A 31 éves férfi megvárta, hogy a zárást követően a szórakozóhelyről távozzanak, majd a lépcsőn lefelé haladó sértettet hátba rúgta. A földön fekvő sértettbe még további két alkalommal belerúgott.
 

A Fonyódi Járásbíróság bíróság elé állításos eljárás keretében 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, 4 év Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy 38 éves bolgár állampolgárt. 

A határozat tényállása szerint a vádlott Magyarország területén 4 szír állampolgárt – köztük egy gyermeket – vett fel gépjárművébe azért, hogy őket anyagi haszonszerzés céljából Magyarországon keresztül Ausztriába juttassa el. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. december 31-én egy hónapra elrendelte annak a 19 éves férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021. december 29-én délután 1 óra 20 perckor szóváltást követően késsel támadt rá egy férfira Tatabányán, és az arcán megsebesítette. A gyanúsított ellen egy másik súlyos testi sértés ügyében is nyomozás folyik, amely még 2021. november 15-én történt.

A Szombathelyi Járásbíróság elrendelte annak a holland férfinak a letartóztatását, aki négy szír migránst akart illegálisan Ausztriába juttatni.