Detailed search

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2020. június 24. napján tartott előkészítő ülést annak a férfinak az ügyében, aki már többször került bíróság elé kábítószer miatt.

A kábítószert fogyasztó vádlott 2019 márciusában ismeretlen személytől kábítószernek minősülő port és marihuánát vásárolt. A nyomozó hatóság 2019. március 5-én házkutatást tartott a vádlott lakásán, melynek során 6,3 gramm speed port, illetve 43,05 gramm marihuánát foglaltak le. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 22 éves kecskeméti férfinek a letartóztatását, akit egy 78 éves nő kirablásával gyanúsítanak.

A kifosztás bűntette miatt indult ügyben született jogerős végzés azzal a férfival szemben, aki egy alvó sértett ágya mellől lopta el a mobiltelefonját.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. október 20-án lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság rablás bűntettében mondta ki bűnösnek és mint különös visszaesőt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 45 éves nőt, aki 2012.

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül. előkészítő ülésen 90 nap elzárásra és 2 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 39 éves ceglédi férfit, akivel szemben cserbenhagyás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Komáromi Járásbíróság a 2021. június 17-én tartott ülésen, a jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, akinek az ingatlanában 491 tő kendert találtak a rendőrök. A letartóztatás elrendelésénél a bíróság figyelembe vette, hogy a nyomozás kezdeti szakaszában van, a gyanúsított a bizonyítást feltehetően veszélyeztetné, így különösen a kihallgatandó tanúkat megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná.

A Szikszói Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki az idős sértettet hólapáttal bántalmazó vádlottal szemben.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy 25 évvel ezelőtti, nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanúsítottjának letartóztatását.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. július 4-én napközben egy emődi ingatlan udvarára meggyújtott kanóccal egy benzines flakont dobott, amely az ablaknak csapódott és a földre hullott. A házban lakó személy még időben eloltotta az égő anyagot, személyi sérülés nem történt.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet közveszélyokozás bűntettének megállapítására.

Vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt hozott ítéletet a Tatabányai Járásbíróság 2023. szeptember 5-én tartott tárgyaláson, egy olasz állampolgárságú férfivel szemben. A bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, 5 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte. Az ítélet jogerős.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája egy fiatal nő bűnügyi felügyeletét rendelte el 4 hónapra, 2024. május 4-ig, amelynek értelmében a gyanúsított a bíróság által kijelölt ingatlant kizárólag hatósági idézés vagy orvosi ellátás céljából hagyhatja el.

A gyanúsított és a sértett között több éve húzódó súlyos konfliktus áll fenn, ezért alappal feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén ismételten megpróbálná bántalmazni a sértetett. Fennáll tehát a bűnismétlés konkrét és reális veszélye, ez volt a bűnügyi felügyelet elrendelésének indoka.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 28 éves nőnek, akivel szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

2024. 05. 30.

A Komáromi Járásbíróság többrendbeli csalás bűntette és zaklatás vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a letartóztatásban lévő férfivel szemben, aki internetes társkereső oldalakon megismert nőktől csalt ki pénzt.

A bíróság a vádlottat 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra, 1,5 millió forint vagyonelkobzásra ítélte, valamint kötelezte a polgári jogi igényt előterjesztő sértettek kárának megtérítésére. A bíróság elrendelte továbbá a Győri Járásbíróság egy korábbi ítéletével kiszabott – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – 1 év 6 hónap börtönbüntetés utólagos végrehajtását is. Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére, a szabadságvesztés súlyosításáért, míg a vádlott és védője elsősorban enyhítésért, másodsorban részbeni felmentésért jelentett be fellebbezést.

Az ítélet kihirdetését követően a bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta.

A Debreceni Törvényszék a mai napon határozatot hirdetett a felfegyverkezve, társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt B. J. és társa ellen indult büntetőügyben. 
 

Megrongálta, eltulajdonította a környéken élők tulajdonát, majd a bűnügyi felügylet szabályait is súlyosan megszegte a terhelt. Rablás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt a Ráckevei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2024. október 8-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. augusztus 31-én gyorsított eljárásban kifosztás bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte B. J. S. vádlottat.

A Pécsi Járásbíróság 2018. október 3-án elrendelte egy kozármislenyi férfi letartóztatását egy hónapra termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított a tulajdonában álló hétvégi házánál kannabisz növényeket termesztett, melyet kiszárított és azok egy részéből, alkohol segítségével tinktúrát, illetve olajos kivonatot készített. A házkutatás során több mint 19 kg kannabisz gyanús növényi maradványt és 8 tő kannabisznak tűnő növényt, valamint a termesztéshez használt eszközöket foglaltak le.

Az elmúlt héten hat ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségét megvalósító visszaeső vádlottat a bíróság jogerős ítéletével 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és mellékbüntetésként 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Jelentős mennyiségű alapanyagra elkövetett jövedékkel visszaélés elősegítésének bűntette miatt jogerősen 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte bíróság a vádlottat.

A Siófoki Járásbíróság bíróság elé állításos eljárásban hozott jogerős ítéletében a 25 éves vádlott nőt jármű önkényes elvételének bűntette és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt 240 óra közérdekű munkára és 2 évi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. 
 
A Kaposvári Járásbíróság gyorsított bírósági eljárásban hozott jogerős ítéletet egy 41 éves kaposvári férfinak az ügyében. A vádlott 2016. augusztus 7. napján Kaposvár belterületén robogóval közlekedett, amikor észlelte a személygépjárművével éppen parkolóhelyet kereső sértettet.