Detailed search

A Marcali Járásbíróság többrendbeli csalás bűntette és más bűncselekmény miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt egy 47 éves férfit.

A vádlott 2018 késő tavaszától július közepéig országszerte különböző hotelekben, szálláshelyeken szállt meg, azonban az igénybe vett szállás és egyéb szolgáltatások árát nem fizette meg, a szállodákból titokban távozott, majd elérhetetlenné vált. Mivel a szállodaszövetség pont az ő magatartása miatt figyelmeztető körüzenetet adott ki, egy szálláshelyen őt a recepciós felismerte, a kiérkező rendőrök pedig elfogták. 

A Pápai Járásbíróság bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyaláson 160 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a férfit, aki bérbeadójától lopott több alkalommal.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy internetes csevegő applikáció segítségével rendelt gyermekkorú fiút pénzért abból a célból, hogy vele szexuális kapcsolatot létesítsen.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

Pénzbüntetést szabott ki a Miskolci Járásbíróság azzal a férfival szemben, aki hőkamerás céltávcsővel felszerelt fegyverrel próbált vadászni Miskolc közelében.

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki jogosulatlanul parkolt a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóban.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. október 22-én egy hónap időtartamra elrendelte az emberölés bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi Szabolcs megyei lakásukban 2022. október 20-án az esti órákban feleségét egy konyhai késsel több helyen megszúrta. A sértett a szúrások következtében a helyszínen életét vesztette.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás.

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2022. április 18-án egy Miskolc-Lyukóvölgyben lévő házban olyan súlyosan bántalmazta a vendégségbe érkező ismerősét, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette.

A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – 150 óra közérdekű munka büntetést szabott ki garázdaság vétsége miatt egy salgótarjáni férfival szemben. 

A Komáromi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében lopás vétsége miatt 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki azzal a nővel szemben, aki drogériából lopott, tettét biztonsági kamera rögzítette.

A Kiskőrösi Járásbíróság kiskorú veszélyeztetése és járművezetés tiltott átengedése miatt 2 év – végrehajtásában 3 év próbaidőre felefüggesztett - börtönre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy csengődi férfit, aki gyermekének engedte át egy személygépkocsi vezetését.

A Bajai Járásbíróság gyorsított eljárás – bíróság elé állítás – keretében 2 év 2 hónap börtönre, és 4 év 4 hónap kiutasításra ítélt egy 36 éves grúz állampolgárt, akivel szemben embercsempészés miatt kezdeményezett eljárást a Bajai Járási Ügyészség. 

A Kalocsai Járásbíróság gyorsított eljárás keretében 3 év 2 hónap börtönre és 6 év 4 hónap kiutasításra ítélt egy 21 éves moldáv férfit. 

A Pécsi Járásbíróság 2022. május 17-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra szeméremsértés vétségének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2022. május 14-én, a délelőtti órákban Pécs belvárosában, egy köztéri padon, nemi vágyának felkeltése és kielégítése céljából végzett önkielégítést, eközben nemiszervét mutogatta.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében tartás elmulasztásának vétsége miatt 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki önhibájából nem fizette a gyermeke tartásdíját. 

2019. június 14-én késő este Oroszlányon két rendőr intézkedett egy férfivel szemben, aki vitatkozni kezdett velük, becsmérelte őket, majd felugrott a rendőrautó motorháztetőjére, ahonnan megpróbált felugrani a kocsi tetejére is, de a rendőrök megakadályozták.

A bíróság az ügyhöz egyesített egy másik ügyet, amiben a férfi és a társa egy 750.000 Ft értékű motorkerékpárt lopott el.

A Komáromi Járásbíróság a 2022. április 26-án tartott tárgyaláson, embercsempészés bűntette miatt indult ügyben, 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre kiutasította az országból azt a férfit, aki egy kisbuszban szállított migránsokat. Az ítélet jogerős. 

A Sárvári Járásbíróság bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt 90 nap elzárásra ítélt egy büntetett előéletű férfit, kötelezte továbbá 123.565 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Komáromi Járásbíróság a 2023. július 11-én megtartott előkészítő ülésen hozott ítéletet embercsempészés bűntette miatt indult büntető ügyben egy lett állampolgárságú férfival szemben. 

A Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárás keretében 1 év -végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönre ítélte azt a 29 éves kecskeméti férfit, aki 2017, december 29-én délelőtt beült egy kecskeméti dohánybolt előtt parkoló gépkocsiba azért, hogy azzal egy kört menjen. A járművet az eljárás során a sértett visszakapta, abban kár nem keletkezett.
 

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki egy autóbuszos kirándulás során csempészett cigarettát.