Detailed search

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. október 8-án tartott ülésen, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki 20 migráns személyt próbált Ausztriába csempészni.

A Kecskeméti Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte, valamint 1 év 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől azt a 33 éves kecskeméti nőt, aki az M5-ös autópályán „büntetőfékezett”.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. október 26-án tartott tárgyaláson hozott jogerős ítéletében 60 nap elzárásra ítélte azt a férfit, aki ismerősétől fél órára kölcsönkért autóval külföldre utazott. 

Szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult büntető eljárásban a Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását a mai napon. A gyanú szerint a terhelt 2017. augusztus 22. napján a délutáni órákban Sajóbábony területén az utcán gyalogosan közlekedő sértett nyakát hátulról átfogta, majd nyakon harapta, és a földre lökte. Ekkor a földön fekvő sértettel szexuális cselekményt kísérelt meg végezni, azonban az a sértett ellenállása miatt meghiúsult. 
 

A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a különös visszaeső vádlottat. A bíróság kötelezte a vádlottat 258.476 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A mai napon elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akinek társai már 2017. július 24-én előzetes letartóztatásba kerültek új pszichoaktív anyaggal kereskedés gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és a már előzetes letartóztatásban lévő három társa Sajóhídvégen, Kesznyétenben és a környék településein széles fogyasztói kört kiépítve „herbál” és „kristály” fantázia nevű anyagokkal kereskedtek.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság 2022. július 11-én ítéletet hozott annak az olasz rendszámú tehergépkocsival közlekedő férfinak az ügyében, akit 2021. július 20-án a reggeli órákban Tiszaújvárosban vontak rendőri intézkedés alá, melynek során a kamionban kábítószerhez használt mérleget, valamint egy neveket tartalmazó listát találtak.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. július 29-én megtartott ülésen, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a 18 éves, cseh állampolgárnak a letartóztatását, aki a tatabányai kórházban egy ápolóra támadt. A bíróság a letartóztatást a szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelte el. A végzés végleges.

A Tatabányai Járásbíróság 2022. augusztus 4-én bíróság elé állítás keretében döntött arról az ukrán állampolgárságú férfiről, aki 19 migránst szállított illegálisan gépkocsijával. 

A megállapított tényállás szerint a férfi 2022. július 1-jén 22 óra körüli időben, Magyarország Szerbiával határos déli részén – ismeretlen afgán embercsempész segítségével a zöld határon át hazánkba érkező - 18 szír és 1 tunéziai állampolgárt vett fel az általa bérelt személygépkocsi rakterébe, majd velük Ausztria irányába indult.

Volt élettársának fotóival és üzeneteivel élt vissza az a férfi, akinek az ügyében a Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 62 éves devecseri férfinak, akivel szemben közveszélyokozás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Szerencsi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021. október 31-én délután Legyesbényéről Taktaszadára közlekedett egy motorral. A férfinek nem volt vezetői engedélye, kötelező felelősségbiztosítása, a járműnek pedig hatósági engedélye és jelzése. A vádlotton volt bukósisak, azonban utasa, egy erősen ittas állapotban lévő nő nem viselt ilyet.

A Keszthelyi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki ki akarta zárni elhunyt élettársa korábbi házasságaiból született gyermekeit az örökségből.

A Veszprémi Járásbíróság 10 hónap – végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztéssel sújtotta azt a 16 éves lányt, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás. A bíróság megállapította, hogy a fiatalkorú vádlott a szabadságvesztés felfüggesztésének tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll, továbbá kötelezte őt az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak férfinak a letartóztatását, aki összefüggésbe hozható egy győri társasház 10. emeletéről kizuhant sértett halálával.

A Pécsi Járásbíróság 2023. április 24-én elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette és lopás vétsége alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2023. április 24-én elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 30 éves salgótarjáni férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének elkövetésével.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az Ózdi Járásbíróság azokat a vádlottakat, akik 2021 januárjában elhatározták, hogy különböző, leginkább elhagyatottnak tűnő ingatlanok vas alapanyagú, könnyen mozdítható, leemelhető bejárati kiskapuit fogják magukhoz venni, majd fémhulladékként értékesíteni. A terheltek a kapuk szállításához az I. rendű vádlott gépkocsiját használták, aki az eladás iránt is intézkedett.

A három férfi két hét alatt 12 arlói, ózdi, borsodnádasdi és járdánházi ingatlan kapuját távolította el, egy alkalommal cselekményük kísérleti szakban maradt. 

Bírói engedélyes kényszerintézkedést, bűnügyi felügyeletet rendelt el a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2023. június 15-én azzal a Szabolcs-Szatmár-beregi orvossal szemben, aki a nyomozás eddigi adatai szerint legalább nyolc alkalommal készpénzt vagy egyéb, a mindenkori minimálbér öt százalékát meghaladó értékű ajándékot fogadott el ez év januárjától május végéig a betegeitől, államilag finanszírozott gyógyító tevékenysége során.