Detailed search

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 52 éves hajléktalan, román férfinak, akit rablással gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2024. június 19-én, délután egy kecskeméti jártszótéren észrevette, hogy az egyik padon alszik egy férfi. Kihasználva a férfi védekezésre képtelen állapotát, kivette a táskájából a mobiltelefonját és a pénztárcáját (a benne lévő személyi okmányokkal, bankkártyával, és 14.000 forint készpénzzel együtt).

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő vádlottat 1 rendbeli a sértett munkakörének ellátásával összefüggésben elkövetett becsületsértés vétsége és 1 rendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt halmazati büntetésül 80 nap elzárásra ítélte.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki kölyökmacskákat és kanárikat ölt meg otthonában. 

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott 2024. szeptember 11-én a délelőtti órákban egy vita miatt olyan indulatos állapotba került, hogy emiatt négy kölyök házimacskát földhöz vágott és öt, kalitkában tartott kanárinak letépte a fejét. A férfi a tetemeket nylonzsákba tette és azokat ingatlanának kerti mellékhelyiségébe, illetve hulladéktárolójába dobta.

A Tapolcai Járásbíróság 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, továbbá két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől azt az 58 éves veszprémi férfit, akivel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Kecskeméti Járásbíróság 3 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 62 éves szegedi férfit, akivel szemben embercsempészés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

2024. 09. 26.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. szeptember 25-én tartott nyilvános ülésén – helybenhagyva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – 3 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte jogerősen azt a fiatal férfit, aki autójával 2021 nyarán Szekszárd és Várdomb között halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozott.

2024. 11. 20.

A Tapolcai Járásbíróság 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint négy hónapra eltiltotta „B” kategóriára a járművezetéstől azt az 50 éves nőt, akivel szemben vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétsége miatt folyt büntetőeljárás. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatosan felmerült eljárási illeték megfizetésére.

2024. 04. 17.

A Komáromi Járásbíróság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult ügyben 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki lakóhelyén termesztette a kábítószert. Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlott és a védő egyaránt három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

2025. 02. 14.

A Pásztói Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében találta bűnösnek azt a vádlottat, aki azért, mert szerinte a buszsofőr két alkalommal sem engedte felszállni a menetrend szerint közlekedő járatra, minkétszer szidalmazta, majd leköpte őt, illetve a buszba is belerúgott. A bíróság a vádlott állításával szemben más állapított meg.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2019. május 30-án hozott ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2017 tavaszán 3 hónap alatt 9 idős embert fosztottak ki, több mint 5 millió forintot zsákmányolva tőlük. A négy vádlott közül nem jogerősen ketten letöltendőt, ketten pedig felfüggesztettet kaptak. 

A Debreceni Törvényszék nyilvános ülésen 2020. február 10-én kihirdetett ítéletével az L. F. és S. E. ellen üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekmény bűntette miatt indult büntetőügyben a Hajdúszoboszlói Járásbíróság tavaly ősszel hozott ítéletét megváltoztatta.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. szeptember 21-én megtartott tanácsülésén, személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúszoboszlói Járásbíróság ítéletétében a bűncselekmény minősítését megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. A törvényszék álláspontja szerint a személyi szabadság megsértésének bűntette jelentős érdeksérelmet is okozott, ezért a bűncselekmény minősítése ennyiben változott és egészült ki. 

Nyilvános ülésen hirdetett ítéletet a Debreceni Törvényszék 2021. november 2-án annak a vádlottnak az ügyében, aki inzultált egy kiskorú lányt Balmazújvárosban.

Hónapokon át üres üvegekkel okozott károkat apja otthonában, illetve több közterületen a terhelt. Volt, hogy viselkedésével a közösségi közlekedésen keltett riadalmat utastársaiban. Ellene a Budaörsi Rendőrkapitányság Budakeszi Rendőrőrsén garázdaság vétsége és más bűncselekmények miatt indított eljárást. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2023. január 20-án megtartott ülésén elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. október 26-án megtartott nyilvános ülésein T.Cs.Gy. vádlottal szemben folyamatban lévő két büntetőügy elsőfokú ítéletét bírálta felül. 

Egyrészt a törvényszék a vádlottal szemben közúti veszélyeztetés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt elsőfokon kiszabott 90 nap elzárás és 4 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetést súlyosbította és a vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. július 25-én gyorsított eljárásban 30 nap elzárásra ítélte O. I. vádlottat jármű önkényes elvételének bűntette miatt. 

 

Fehérneműs fotóinak közzétételével zsarolta a sértettet az a férfi, akit a bíróság börtönbüntetésre ítélt.

A Kaposvári Járásbíróság a 45 éves vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre ítélte megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A tényállás lényege szerint a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló vádlott által vezetett gépkocsit az intézkedő rendőr közúti ellenőrzés alá vonta.

A Szolnoki Járásbíróság 2019. február 4-én meghozott ítéletével jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt 2 év - végrehajtásában 5 évi próbaidőre - felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és több mint 40 millió Ft-ra vagyonelkobzást rendelt el azzal a férfival szemben, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint az egyik országos hitelintézetet egy valótlan tartalmú munkáltatói igazolással megtévesztve több mint 40 millió Ft hitelt vett fel. Ezt azonban sem szándéka, sem lehetősége nem volt visszafizetni.