Detailed search

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. december 11-én folytatólagosan elkövetett számvitel rendjének megsértése bűntett miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Sz. Zs. L. vádlottat.

A Miskolci Járásbíróság 2016. november 11. napjáig előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki 2016. október 8-án Miskolcon a Testvérvárosok útján levő áruház előtti útszakaszon előbb erősen gesztikulálva ordibált a sértettel, majd őt egy hirtelen mozdulattal két kézzel, olyan nagy erővel lökte meg, hogy a sértett kizuhant az úttestre, ahol feje az aszfaltnak csapódott. A sértett súlyos életveszélyes sérülést, koponyaalapi törést szenvedett.
A Szolnoki Törvényszék 2016. november 18-án meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a 67 éves tiszalöki asszonyt, aki idén nyáron, egy júniusi napon, a déli órákban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kengyelen a nyitott kertkapun és a csukott, de be nem zárt bejárati ajtón át besurrant egy családi házba, ahonnan 906.900 forint értékben ékszereket vitt el. 
 

A Szombathelyi Járásbíróság 2 rb. jármű önkényes elvétele bűntette és 1 rb. járművezetés ittas állapotban vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 10 év közúti járművek vezetésétől eltiltásra, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a többszörös visszaeső, 25 éves vádlottat.

A „csengeri örökösnő” néven elhíresült ügyben hét év börtönbüntetésre és hét év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a vádlottat 2025. június 4-én a Nyíregyházi Járásbíróság.

A Pécsi Járásbíróság 2019. április 1-jén elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra lopás bűntette és lopás vétsége alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2019. március 19. napján egy családi házba  hatoltak be ajtóbefeszítés módszerével, ahonnan 800.000 forint értékben tulajdonítottak el arany ékszereket, és a rongálással is 50.000 forint kárt okoztak. Ezt követően, 2019. március 29-én egy másik ingatlanba mentek be az ajtó kifeszítésének módszerével, ahonnan 29.000 forint készpénzt tulajdonítottak el egy pénztárcából.

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája megszüntette a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével meggyanúsított férfi letartóztatását és az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított négy hónapra elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

A Tapolcai Járásbíróság 2019. április 17-én kihirdetett ítéletével lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint orvvadászat bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért őt két év – végrehajtásában négy évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

A Nagyatádi Járásbíróság 2 év 9 hónap börtönbüntetést és 3 évi közügyektől eltiltásra ítélt egy 57 éves férfit. 

A Kecskeméti Járásbíróság kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek azt a 31 éves kecskeméti vádlottat, aki 2018 júliusában egy 63 éves idős nő aranynyakláncát vette el.

Határzár megrongálásának bűntette miatt állította bíróság elé R. S. és M. B. koszovói állampolgár vádlottakat a Szegedi Járási Ügyészség péntek délelőtt. Az eljárásban a Szegedi Járásbíróság nem jogerős ítéletet hozott.

Ittas járművezetés miatt a Nyíregyházi Járásbíróság 2019. szeptember 11-én, gyorsított eljárásban 6 hónap, végrehajtásában 1 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte B.A. vádlottat és 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A tényállás szerint a férfi 2019. augusztus 27-én este egy buliban nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd másnap délután megivott egy üveg sört, és ezután a kora esti órákban kisteherautójával közlekedett Nyíregyháza belterületén, amikor a rendőrök igazoltatták.

A Nyíregyházi Járásbíróság hűtlen kezelés bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte M. Cs. vádlottat, valamint 3 évre eltiltotta attól, hogy gazdasági társaságokban vezetői tisztséget töltsön be.
 

Az Esztergomi Járásbíróság 2020. szeptember 4-én bíróság elé állítás keretében szexuális erőszak bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a vádlottat.

 

A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést szabott ki és kártérítésre kötelezte a férfit, aki az előfizetők adatait megszerezve jutott értékes mobiltelefonhoz.

Jogerős ítéletet hirdetett 2017. április 6-án a Székesfehérvári Törvényszék a pázmándi vadászház és a közelében álló lakóépület megközelítésére használt út kapcsán indult szolgalmi jogi perben.
 

A Kecskeméti Járásbíróság tiltott adatszerzés bűntettében és információs rendszer vagy adat megsértésének vétségében találta bűnösnek azt a 32 éves férfit, aki 2017. év nyara és 2018. január 31. napja között Kunszentmiklóson öt személyt meglesett és róluk titokban fényképeket készített.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája – helyt adva az ügyészi indítványnak – két hónappal meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, aki idős édesanyját bántalmazta súlyosan.

A megalapozott gyanú alapján a terhelt 2020. februárjában egy éjjel, erősen ittas állapotban, minden előzmény nélkül bement a 71 éves édesanyja hálószobájába, és egy seprűnyéllel a fejét ütlegelni kezdte, a kezét is többször megütötte, illetőleg a haját is tépte. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. 

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa 2020. március 23. napján megtartott tanácsülésen helybenhagyta a törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának egy le nem dolgozott közérdekű munka büntetést fogházbüntetésre átváltoztató végzését.

Az elítéltet a Tapolcai Járásbíróság 160 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, melyből az elítélt 155 órát nem dolgozott le. Erre tekintettel a Veszprémi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja a le nem dolgozott közérdekű munkát 39 napi fogházbüntetésre változtatta át.

A Salgótarjáni Járásbíróság - tárgyalás mellőzésével - 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki garázdaság bűntette miatt egy ipolytarnóci férfira.