Detailed search

A Debreceni Járásbíróság 2024. január 23-án hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelynek vádlottjai kihasználták a sértettek figyelmetlenségét vagy védekezésre képtelen állapotát és eltulajdonították pénztárcáikat, valamint egyéb értéktárgyaikat.

Társtettesként elkövetett rablás és társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek a Szentesi Járásbírság 2015. február 17-én R. Gy. I. rendű, F. I. II. rendű és F. R. III. rendű vádlottakat. Ezért a járásbíróság az I. rendű vádlottat 7 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt, 11 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra, a III. rendű vádlottat 8 év 6 hónap fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2018. október 11. napjáig meghosszabbította annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akit a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

 

A bíróság az ügyész indítványának helyt adott, a határozat indokolása szerint a legsúlyosabb, bírói engedélyes kényszerintézkedés fenntartását megalapozó indokok változatlanul fennállnak. 

A Veszprémi Törvényszék 2013. október 30. napján – a minősítés részbeni megváltoztatásával, az aljas indokból történt elkövetés megállapításának mellőzésével – helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróság korábbi ítéletét.

Schwartz Béla ajkai polgármestert a bíróság bűnösnek mondta ki 3 rendbeli, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében, melyet a térség egyik országgyűlési képviselője, Ékes József László és két ajkai önkormányzati képviselő, Fülöp Zoltán Lajos és Ravasz Tibor Zsolt sérelmére követett el.

A Szolnoki Járásbíróság 2014. július 23. napján elrendelte két fiatalkorú férfi előzetes letartóztatását társtettesként elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt 1 hónapi időtartamra. Az előzetes letartóztatás végrehajtására a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Debreceni Javítóintézetében kerül sor.
 

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon két ügyben hozott döntést előzetes letartóztatás elrendeléséről. Mindkét eljárásban kábítószer - kereskedelem bűntette képezi a megalapozott gyanú tárgyát. Egy dunaújvárosi parkolóban álló gépjárműben cserélt gazdát a kokain, majd további nyomozati cselekmények során nagyobb mennyiségű kábítószer- gyanús anyag, és digitális mérleg került lefoglalásra. Az adatok szerint már ezt megelőzően is üzletelt egymással a két gyanúsított.

Házi őrizet helyett előzetes letartóztatásba helyezte a másodfokú bíróság azt a férfit, akit egy 1996-ban történt emberölés kapcsán vettek őrizetbe. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nem jogerős határozatával lőfegyverrel visszaélés bűntettében, lőszerrel visszaélés bűntettében, társtettesként elkövetett orvvadászat bűntettében, valamint társtettesként elkövetett lopás vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A fenti cselekmények miatt a bíróság a vádlottat végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte.

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. május 24-én helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság ítéletét, amelyben B.J.R. vádlottat bűnösnek mondta ki önbíráskodás bűntettének kísérletében és testi sértés vétségében. Ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Ezzel az elsőfokú bíróság ítélete jogerőre emelkedett.

A Szolnoki Törvényszék 2016. június 10-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság G.Z. vádlottat tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége és magánokirat-hamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül, mint visszaesőt 200 óra közérdekű munkára ítélte, amit a vádlottnak fizikai munka végzésével kell ledolgoznia. Ennek elmulasztása esetén pedig szabadságvesztésre kell átváltoztatni. 
 

A Siófoki Járásbíróság 8 év börtönbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 45 éves férfit, egyben mindhárom gyermeke vonatkozásában megszüntette szülői felügyeleti jogát.

 

8 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki ellen teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. Az eljárás során a vádlott ténybeli beismerő vallomásában elismerte, hogy az elkövetéskor bv. intézetben előzetes letartóztatásban levő fiának teljesítményfokozó szert, ún. „gyúrós gyógyszert” juttatott be egy látogatás során. A bv. intézet munkatársai azonban zárkaellenőrzéskor fellelték a gyógyszereket.

A Miskolci Járásbíróság 2016. augusztus 19-én jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki személyes okból – korábbi sérelmének elégtételeként – ecetet öntött a sértett arcába és szemébe. A sértett ugyanis, aki buszsofőrként dolgozik, egy alkalommal korábban leszállította a járműről a gyanúsítottat, aki ezért elégtételt akart venni rajta. Megvárta, míg a busz a megállóba érkezik, majd felszállt, leöntötte ecettel a buszsofőrt és leszállt a járműről.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. június 14-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte B. J-né gyanúsított letartóztatását. 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2019. június 12-én este egy szabolcsi település egyik játszóterén összeszólalkozott élettársával, akit egy konyhakéssel a mellkasán megszúrt. A vérző sértettet látva a gyanúsított a közelben tartózkodóktól segítséget kért, akik értesítették a mentőket és a rendőrséget.

A Miskolci Járásbíróság bíróság elé állítás keretében ítélettel döntött annak a férfinak a büntetőjogi felelősségéről, aki egy alvó utastól vette el a mobiltelefonját.

A Pécsi Járásbíróság 2020. február 13-án elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

A gyanú szerint a nő 2020. február 4-én éjjel két férfit autóval a süttői Szitli dűlőbe vitt, ahol a társai egy présház ablakát betörték, az ajtaját befeszítették és a házból szerszámokat, háztartási eszközöket, 3 lőfegyvert, 1 légpuskát, 1 nyílpuskát  tulajdonítottak el összesen 843.000 forint értékben. A rongálással 60.000 forint kárt okoztak. A nő a társait az autóban várta, majd – miután az eltulajdonított tárgyakat a csomagtartóba bepakolták – hazavitte őket.

135 ezer forint pénzbüntetésre és 1 év járművezetéstől eltiltásra ítélt cserbenhagyás vétsége miatt – tárgyalás mellőzésével – a Veszprémi Járásbíróság egy 66 éves férfit.  A vádlott védője azonban tárgyalás tartását kérte.

 

A Veszprémi Járásbíróság négy hónappal meghosszabbította annak a férfinek a bűnügyi felügyeletét, aki egy hónap leforgása alatt különböző megyékben összesen tíz ingatlanba tört be.

 

A megalapozott gyanú szerint a vádlott 2018 decemberében Veszprémben, Lajosmizsén, Székesfehérváron, Albertirsán és Kecskeméten követett el betöréseket, az ingatlanokból készpénzt, külföldi valutát, arany ékszereket tulajdonított el. Három esetben a vádlott csak kutatott az ingatlanban, de nem vitt el semmit.