Detailed search

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. szeptember 29-én a kábítószer kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban 2022. október 29-ig elrendelte három gyanúsított (A.M., J.R., O.A.A.) letartóztatását. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 84 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Év
2016
Közlöny
File
Pályázási határidő

A Debreceni Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

Dr. Király Pétert, a Marcali Járásbíróság elnökét nevezte ki a Kaposvári Törvényszék elnökhelyettesének az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2015. április 1-től 2021. március 31. napjáig terjedő határozott időre.
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év nyolc hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 32 éves győri férfit, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete, garázdaság vétsége, valamint becsületsértés vétsége miatt folyt büntetőeljárás. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Image

Az Érdi Járásbíróság 2019. január 1-jétől az Érdi Járás hét településére kiterjedő illetékességi területtel, megkezdte működését, így körülbelül 150.000 lakos gyorsabban és könnyebben juthat hozzá a bírósági szolgáltatásokhoz.

A Lenti Járásbíróság a 2022. szeptember 22-én megtartott tárgyalásán jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki bosszúból megrongálta munkatársának autóját.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 58 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Pályázási határidő

7.E/2024. (I. 3.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Kaposvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Kaposvári Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (91. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. február 15. napja

Pályázási határidő

64.E/2025. (II. 5.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Kaposvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Kaposvári Törvényszéken egy civilisztikai ügyszakos törvényszéki bírói (92. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2025. március 5. napja

A Pécsi Járásbíróság 2019. április 1-én egy hónapra elrendelte Sz.D. gyanúsított letartóztatását kábítószer-kereskedelem bűntettének  megalapozott gyanúja miatt.

A Budakörnyéki Járásbíróság mai ülésén elrendelte rablás bűntette miatt fk. J. M. gyanúsított előzetes letartóztatását. A rendelkezésre álló adatok alapján az alábbiak állapíthatók meg. Fk. J. M. gyanúsított barátaival 2016.október 17. napján az esti órákban egy érdi sörözőben tartózkodott, ahol egyedül megjelent N. Zs. sértett is. Zárás után N. Zs. sértett és fk. J. M. gyanúsított és baráti a kocsmából távoztak N. Zs. jobbra, míg a gyanúsított és társasága balra indult el.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2021. május 19-én elrendelte a letartóztatását annak a 18 éves férfinak, aki ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság folytat eljárást tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek kábítószer kínálásával, átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett és készítéssel, átadással elkövetett gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A vádlott a barátaival 2018. november 2-án egy esztergomi szórakozóhelyen italozott. Az éjszaka folyamán a sértett és a vádlott baráti társasága között a tánctéren vita alakult ki, mert tánc közben véletlenül meglökték egymást, emiatt a vádlott és a sértett szóváltásba keveredett. Hajnalban a vádlott és a sértett együtt kimentek a szórakozóhelyről, de ahogy a sértett az ajtóban megállt, a vádlott ököllel kétszer arcon ütötte a sértettet.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
 
Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2015. júniusában Cs. P. vádlottat kábítószer birtoklása bűntette miatt 3 év próbaidőre felfüggesztett, 2 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a vádlottat az ellene emelt emberölés bűntette, kifosztás bűntette vádja alól felmentette.
 

Tisztelt Szerkesztők!
A Szegedi Ítélőtábla szeptember 5-én kezdi meg a „Hunvald-ügy” néven ismertté vált büntető ügy tárgyalását, amelyre 4 tárgyalási napot (szeptember 5-e mellett szeptember 6., október 10. és október 11.) tűzött ki. A nagy sajtóérdeklődésre való tekintettel a média csak azon képviselőinek tudunk helyt biztosítani a tárgyalóteremben, akik előzetes regisztrációval jelzik részvételi szándékukat.

A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányságon folytatólagosan megvalósított, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult büntetőeljárás három gyanúsítottal szemben, akik az alapos gyanú szerint 2014. december 20. és 2015. november 24.