Detailed search

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 28 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2024 áprilisában a vádlottat különös kegyetlenséggel védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 85 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

Az Ajkai Járásbíróság az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta a letartóztatását azon büntetőügy I. és II. rendű vádlottjának, melyben bűnszövetségben elkövetett embercsempészés és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint az I. és II. rendű vádlott korábbi szabadságvesztésük végrehajtása során ismerkedett meg, majd a szabadulásukat követően baráti kapcsolatban maradtak, közösen rendszeresen vásároltak személygépkocsikat, amelyek bontásából és alkatrészként történő értékesítéséből származó jövedelmen közösen osztoztak.

2019. szeptember 30-án a nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben felmentő ítéletet hozott a Nyíregyházi Járásbíróság. 

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

Érdemben nem változtatott az I. fokon született ítéleten a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék abban az ügyben, amelyben egy ingatlanközvetítőt vádoltak csalással. A vádlott 2011-ben összesen 11 ingatlanvásárlót tévesztett meg, s csalt ki tőlük 45.150.000 Ft-ot.

A vádlott egy országos ingatlanközvetítő cég zalai partnereként tevékenykedett 2010 áprilisától. Munkája során 2011 januárjától rendszeres haszonszerzésre törekedve több ügyféllel szemben folytatott megtévesztő magatartást, ezzel kárt okozva az ügyfeleknek.

Image

Megalapozatlan az OBT-nek az OBH elnökének felmentését kezdeményező határozata.

Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék megbízott elnöke 2014. szeptember 15-től dr. Patus Sándor bírót nevezte ki a Nagykanizsai Járásbíróság elnökhelyettesének. A megbízás  6 évre szól.
 
Image

Az Országos Bírósági Hivatal támogatásával a tavalyi évben sor kerülhetett a Nagyatádi Járásbíróság épületének teljes körű rekonstrukciójára. 

Név Beosztás Kollégium (ügyszak) Bírói kijelölés
dr. Apari Szabolcs János elnök polgári európai jogi szaktanácsadó
dr. Donkó András István bíró polgári  
dr. Donkóné dr. Peterdi Csilla bíró polgári  
dr. Pék Richárd Tamás bíró büntető fiatalkorú elleni bünetőeljárásban ítélkező bíró, nyomozási bírói feladatok ellátása
dr. Keszthelyi Tamás Tibor bírósági titkár    
Név Beosztás Kollégium (ügyszak) Bírói kijelölés
Heiterné dr. Schmidt Györgyi elnök polgári  
dr. Ács Éva bíró polgári  
dr. Erdős Tibor bíró polgári  
dr. Tóth Éva bíró büntető fiatalkorú elleni büntetőeljárásban ítélkező bíró, büntetés-végrehajtási bírói feladatok ellátása
dr. Szabó Ildikó bírósági titkár    

Tájékoztató áramszünetről a Füzesabonyi Járásbíróságon

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 266 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Debreceni Járásbíróság június 17-én távollétében bűnösnek mondta ki G. P.-t társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettében. Halmazati büntetésül - mint bűnszervezet vezetőjét - 8 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 39 millió forint és egyéb értéktárgyak vagyonelkobzását is elrendelte a bíróság.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 261 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021