Detailed search

Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. 

2024. I. félévben az alábbi álláshelyek kerülnek meghirdetésre:

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a G. György és társai ellen csalás és más bűncselekmények miatt indított büntetőperben az I. fokon eljáró a Fővárosi Bíróság 2012. február 24-én hirdetett ítéletét.

Két napon át tárgyalta a Szegedi Ítélőtábla a G. Gy. és társai ellen csalás és más bűncselekmények miatt indított büntetőpert. A két tárgyalási napon elhangzott az ügyész vádbeszéde, az ügyvédek elmondták védőbeszédeiket, míg a vádlottak az utolsó szó jogán nyilatkoztak. Valamennyi vádlott az ellene felhozott vádban ártatlannak mondta magát.
 
A tárgyalás október 10-én 9 órakor folytatódik.
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 43 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Miskolci Törvényszék 2019. február 28-án hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki miután úgy megütötte barátját, hogy az a földre esve eszméletét vesztette, majd magára hagyta. 

A Tatabányai Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal az ukrán férfivel szemben, aki Tatabányán szúrt meg egy másik ukrán férfit. A bíróság a vádlottat 8 év börtönbüntetésre ítélte.

Pályázási határidő

Pályázat a Püspökladányi Járásbíróság elnöki (51. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Bonyhádi Járásbíróság előkészítő ülésen kábítószer-kereskedelem bűntette és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 2 év 8 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 180.000 forint pénzbüntetésre, 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint 3 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélt egy bonyhádi férfit. 

Pályázási határidő

Pályázat a Salgótarjáni Járásbíróság

elnökhelyettesi (24. számú) álláshelyének betöltésére


 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Monori Járásbíróság elnökhelyettesi (98. számú) álláshely betöltésére

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Kecskeméti Járásbíróság elnökhelyettesi (49. számú) álláshely betöltésére

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Székesfehérvári Járásbíróság polgári ügyszakos csoportvezető (32. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Székesfehérvári Járásbíróság büntető ügyszakos csoportvezető (33. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Körmendi Járásbíróság az I. rendű vádlott bűnösségét 1 rendbeli rablás bűntettében, 1 rendbeli rablás bűntettének kísérletében, 1 rendbeli kifosztás bűntettében, 5 rendbeli lopás bűntettének kísérletében és 1 rendbeli lopás vétségében; a II. rendű vádlottét 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett lopás bűntettében, 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett lopás vétségében állapította meg. Az I. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül 4 év fegyházra, a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 7 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte. Az I.

Pályázási határidő

Pályázat a Szolnoki Járásbíróság szabálysértési csoportvezető bírói (65. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Sárvári Járásbíróság bíróság elé állítás keretében 2 rendbeli társtettesként, vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a letartóztatásban lévő román állampolgár vádlottat, akit halmazati büntetésül három év börtönbüntetésre ítélt, és hat évre kiutasított az ország területéről.