Detailed search

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak lopás bűntettének elkövetésével. A rendelkezésre álló adatok szerint a terheltek előzetes megbeszélést követően 2023. december 25-én a hajnali órákban betörték egy miskolci cipőbolt udvarra néző ablakát, oda egyikőjük bemászott és magához vette az asztalon talált lemezkazettát, melyben 300.000 Ft készpénz volt, továbbá elvett a fiókban lévő pénztárcából további 200.000 Ft-ot, valamint egy laptopot. E cselekménye közben társa az udvaron figyelt.  

A Salgótarjáni Járásbíróság kilenc év fegyházbüntetésre ítélt egy etesi férfit rablás bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete és okirattal visszaélés vétsége miatt.

Az Ajkai Járásbíróság felmentette az ellene közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vád alól azt a 22 éves kőszegi férfit, aki késő este nekiütközött az út szélén álló járműszerelvénynek, aminek sofőrje elhalálozott.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. június 12-én kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, ezenkívül 5 évre eltiltotta a tanári szakképesítéshez kötött foglalkozás gyakorlásától.
 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, aki buszpályaudvar kerékpár-tárolójából vitt el kerékpárt, más alkalommal járóbottal közlekedő időskorú férfit szólított le pénzt kérve, majd megpróbálta zsebeit átkutatni, értékeit elvenni, de a férfi a járóbotot használva sikeresen megvédte magát.

2024. 03. 21.

A Tapolcai Járásbíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt 300.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta és 6 hónapra eltiltotta a „B” kategóriájú járművezetéstől azt a 22 éves tapolcai férfit, aki cselekményével maradandó fogyatékosságot, illetőleg súlyos egészségromlást okozott élettársának. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

2024. 03. 26.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 23 esetben vette magához különböző sértettek pénztárcáit vagy mobiltelefonjait.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2022 februárja és augusztusa között összesen 23 alkalommal követett el lopási és kifosztási cselekményeket, rendszerint a sértettek táskájába, szatyrába vagy zsebébe benyúlva vette el azok pénztárcáit vagy mobilkészülékeit. Egyes esetekben a sértettek idős korát, máskor pedig egyszerű figyelmetlenségét használta ki a terhelt. Az elkövetési helyeket tekintve a férfi nem válogatott: villamoson, autóbuszon, boltban, piacon vagy éppen az utcán sétálva is követett el bűncselekményt. Az eltulajdonított pénztárcák némelyikében 40.000 – 60.000 forint készpénzt, továbbá bankkártyákat, illetve személyes iratokat is talált.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki Miskolcon az utcán közlekedő időskorú nőt hátulról leütötte, majd megpróbálta elvenni tőle aranygyűrűjét és karóráját.

A Tatabányai Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette és zaklatás vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a letartóztatásban lévő férfivel szemben, aki több ütéssel a szomszédja halálát okozta.

2024. 05. 29.

Az Esztergomi Járásbíróság tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt indult ügyben előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, akit a bíróság már két alkalommal vont felelősségre amiért nem fizette a gyermekei után járó tartásdíjat. A bíróság a mai napon tartott ülésen a vádlottat jogerősen 30 nap elzárásra ítélte.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a bűnügyi felügyeletét, aki egy családi veszekedés során konyhakéssel szúrta meg volt férjét. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a Miskolcon élő gyanúsított 2024. szeptember 29-én a délutáni órákban családi veszekedés során egy 20 cm-es pengehosszúságú konyhakéssel nagy erővel hasba szúrta volt férjét. A sértett a cselekmény következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2024. november 30-áig –elrendelte a letartóztatását a bódító kristályokkal kereskedő férfinek és élettársának. A letartóztatás elrendelése a bizonyítás veszélyeztetésének megakadályozása és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges.

 

Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy születésnapi összejövetel során bántalmazta a sértettet. 

Az Esztergomi Járásbíróság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, kábítószer-kereskedelem bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen ítéletet hozott azzal a férfivel szemben, aki új pszichoaktív anyagot fogyasztott és árult, valamint illegálisan tartott lőfegyvert. A bíróság a vádlottat 3 év 2 hónap fegyházbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra, 344.000 forint vagyonelkobzásra ítélte, a lefoglalt kábítószert és lőfegyvert elkobozta.

2025. 03. 10.

Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével közlekedés biztonsága elleni vétség miatt 150.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a 49 éves csabrendeki férfit, aki többmillió forintos kárt okozva törte le egy vasúti átjáró sorompóját járművével. A bíróság a sértett magánfél által érvényesített polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy fiatalkorút rablás bűntettének kísérletével vádolnak.