Detailed search

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2020. május 31-én egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a négy férfinak, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A Kisvárdai Járásbíróság a mai napon megtartott előkészítő ülésen N.O. vádlottat 1 rendbeli embercsempészés bűntette, 5 rendbeli lopás bűntette és 2 rendbeli lopás bűntettének kísérlete miatt - halmazati büntetésként – 5 év börtönbüntetésre ítélte és 5 évre kiutasította Magyarország területéről.

 

A megalapozott gyanú szerint a férfi valamikor 2019. december 30-a délután és másnap reggel között, egy oroszlányi lakásban elvágta a sértett hajléktalan nő nyakát egy recés élű, hegyes késsel, a mellkasát és hasát több alkalommal megszúrta. A sértett a helyszínen életét veszítette.

A Tatabányai Járásbíróság a férfi letartóztatását 2020. január 3-án elrendelte, most pedig újabb három hónappal, 2020. október 3. napjáig meghosszabbította, mert álláspontja szerint továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A végzés végleges.

Tatabánya, 2020. június 24.

A lopás vétsége és a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében 1 év – 3 évre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki és 3 évre eltiltotta a villanyszerelői foglalkozástól azt a férfit, aki lakóhelyén engedély nélküli és szabálytalan rákötéssel vételezte az áramot. A bíróság a vádlottal szemben 255.717 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A Salgótarjáni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki egy 25 éves salgótarjáni férfival szemben csalás bűntette miatt.

Pályázási határidő

Pályázat a Budai Központi Kerületi Bíróság egy büntető ügyszakos csoportvezető bírói (546. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a tényleges működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. április 27-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki folyamatosan bántalmazta, fenyegette élettársát egy Hajdú-Bihar megyei településen.

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettében, ezért őt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfi a büntetés kétharmad részének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható.

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott nő és az élettársa -a másodrendű vádlott- 2019 októberében egy vendégházban béreltek szobát, ahol csatlakozott hozzájuk a harmadrendű vádlott is. Egy közös beszélgetés során az elsőrendű vádlott felvetette, hogy nincs elég pénzük, ezért „ki kellene zsebelni valakit”.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a miskolci férfinak, aki bolti lopásokból tartotta fenn magát. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020 márciusától idén január 13-áig számos élelmiszerüzletbe, drogériába, töltőállomásra ment be Miskolcon az Újgyőri főtéren és környékén, valamint a diósgyőri városrészen. Az üzletekben különféle csokoládékat, üdítőket, szeszes italokat rejtett a ruházatába és fizetés nélkül távozott. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. november 16-án tartott tárgyaláson lopás vétsége ügyében hozott ítéletet.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. november 18-án tartott ülésen, a több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás elrendelésénél a bíróság figyelembe vette, hogy a gyanúsított külföldi állampolgár, aki Magyarországhoz nem kötődik, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, a hatóság elől megszökne vagy elrejtőzne, illetve feltehetően a bizonyítást is veszélyeztetné.

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki 2021 júniusában megrongálta anyósának autóját.

A megállapított tényállás szerint a férfi golopi lakása előtt veszekedett válófélben lévő feleségével, aki eközben egy parkoló autóban ült. A vádlott a vita során ököllel a visszapillantó tükörre ütött, majd a mellette lévő sziklakertből vett nagyobb követ kétszer a szélvédőre dobta, amely betörött. A szilánkok a nőre peregtek. A gépkocsiban – amely vádlott anyósának tulajdonát képezi – 50.000 forint kár keletkezett.

Az Esztergomi Járásbíróság állatkínzás bűntette miatt indult ügyben hozott büntetővégzést azzal a nővel szemben, aki hónapokig szűk állatszállító boxokban tartotta a rábízott állatokat, ellátásukról nem megfelelően gondoskodott. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 51 éves férfinak, aki a Szurdokpüspökiben található lakásán több mint 55 kg kábítószert tartott.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. február 3-án tartott tárgyaláson, rablás bűntette ügyében hozott ítéletet egy férfivel szemben.

Előkészítő ülésen hirdetett ítéletet a Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2022. szeptember 15-én annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolt egy dohányboltot Hajdúszoboszlón.

Az Esztergomi Járásbíróság ítéletében sikkasztás vétsége miatt 200.000 forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte, és a sértett vagyoni kárának megfizetésére kötelezte azt a szellemi szabadfoglalkozású férfit, aki jelentős előleget vett fel egy síremlék elkészítésére, de a maga hasznára fordította a pénzt. 

A Tatai Járásbíróság a 2022. július 6-án tartott előkészítő ülésen, a vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet egy belga állampolgárságú férfivel szemben.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt a mai napon elrendelte O. M. előzetes letartóztatását.
 

A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – 1 év 2 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki egy 33 éves dejtári asszonnyal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt.