Detailed search

A Debreceni Járásbíróság 2021. április 20-án, előkészítő ülésen távmeghallgatás útján hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki egy késsel megfenyegetett két kiskorút Debrecenben, egyiküktől pedig eltulajdonította az edzőcipőjét. 

A letartóztatásban lévő férfi, aki a büntetés-végrehajtási intézet erre a célra kialakított helyiségében tartózkodott, elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról a vádlott lemondott.

A Debreceni Járásbíróság csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt – távmeghallgatás útján – 2020. november 12-én elrendelte annak a hét gyanúsítottnak a letartóztatását, akik rátámadtak az intézkedő járőrökre.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2020. augusztus 8-án Múcsony egyik utcáján ordítozni kezdett édesapjával, a földre lökte és rátérdelt, majd miután ököllel többször fejen ütötte, egy 8 cm pengehosszússágú bicskával szúró mozdulatot próbált a nyaka felé tenni. A vádlott azonban nem járt sikerrel, mert a társaságukban lévő két másik személy lelökte őt a sértett testéről.

A Fővárosi Törvényszék 2023. július 10-i végzésével helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben 4 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy terheltet, akit szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.

Dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2024. július 1-jétől 2030. június 30-ig terjedő időtartamra Dr. Vágó Zsoltot nevezte ki a Debreceni Törvényszék elnökévé.

Dr. Vágó Zsolt a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán végzett, 2005-ben kapott bírói kinevezést. Referádájába elsősorban közlekedési büntető ügyek tartoznak.

Igazgatási feladatokat 2011. februárja óta lát el, amikor is a Debreceni Járásbíróság büntetőcsoportvezető bírója lett. A Debreceni Törvényszék elnöke 2016. november 21-től a Debreceni Járásbíróság elnökévé nevezte ki.

Típus: Szabályzat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2014
Típus: Szabályzat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014
Image

Az élet minden területén elengedhetetlen, hogy az egyéni érdekeket félretéve a közösség szolgálatában, a közjóért tudjunk cselekedni - emelte ki köszöntőjében az OBH elnöke a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megújult épületének átadásán. Dr. Handó Tünde hozzátette: Debrecen mindig is élen járt a példamutatásban, az ügyelosztást megreformáló debreceni modell szerte az országban komoly eredményeket hozott.

Típus: Szabályzat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014
Típus: Szabályzat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014
Image

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének megkeresésére az Alapvető Jogok Biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult az Országos Bírói Tanács (OBT) működésének törvényességével kapcsolatban. 

Image

2017 a felkészülés éve volt – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2018. december 4-én, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának meghallgatásán.

Pályázási határidő

4.E/2020. (I. 7.) OBHE 

határozat 

Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesi

tisztségére történő pályázati kiírásáról

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 16 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Image

2014-hez képest több mint háromszorosára emelkedett azoknak a száma, akik az ország bíróságain tevékenykedő tanúgondozóktól kértek segítséget. Míg 2014-ben 6500-an fordultak a tanúgondozókhoz, addig 2018-ban a megkeresések száma csaknem elérte a 21 ezret.