A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen 4 év börtönbüntetésre ítélt és 5 évre kiutasított Magyarország területéről egy külföldi férfit jelentős, nagyobb, illetve kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt.
Detailed search
A rendkívüli ítélkezési szünettel kapcsolatos egyes határozatok hatályban tartásáról döntött ma az Országos Bírósági Hivatal elnöke, miután a Veszélyhelyzeti Kabinet csütörtökön egyhangúlag erre tett indítványt. Az elnöki intézkedés 60 napig marad hatályban.
Az élet minden területén elengedhetetlen, hogy az egyéni érdekeket félretéve a közösség szolgálatában, a közjóért tudjunk cselekedni - emelte ki köszöntőjében az OBH elnöke a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megújult épületének átadásán. Dr. Handó Tünde hozzátette: Debrecen mindig is élen járt a példamutatásban, az ügyelosztást megreformáló debreceni modell szerte az országban komoly eredményeket hozott.
Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2020. május 6. napján számolt be az Országgyűlés plenáris ülésén a bíróságok 2018. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről. Az OBH elnöke kiemelte, hogy a bíróságok valamennyi ítélkezési szinten több ügyet fejeztek be, mint amennyi érkezett, ennek köszönhetően az ügyhátralék tovább csökkent.
2017 a felkészülés éve volt – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2018. december 4-én, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának meghallgatásán.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének megkeresésére az Alapvető Jogok Biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult az Országos Bírói Tanács (OBT) működésének törvényességével kapcsolatban.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében közel 200 millió Ft értékben szerez be 781 db tárgyalótermi, 219 db irodai munkaállomást és 219 db irodai monitort. Az 1000 új munkaállomásnak köszönhetően javulhat az informatikai biztonság, illetve a bírósági ügyintézés is gyorsabbá válhat. Az erről szóló megállapodást ma írták alá a nyertes konzorcium képviselőjével.