Detailed search

Hatályon kívül helyezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2005-ben, és a Debreceni Ítélőtábla 2006-ban kihirdetett ítéletét és bűnösnek mondta ki idősebb és ifjabb B. F-et a Debreceni Törvényszék, társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében. A vádlottak még 1999-ben Újszentmargitán olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy belehalt sérüléseibe. A helyszínről egy antennát vittek el.
 
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság a 2014. november 11-én kihirdetett ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette N. T. vádlottat a halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádja alól.
 

A Fővárosi Törvényszék jogerős döntést hozott abban a perben, amelyet országgyűlési képviselők indítottak egy óbudai jegyzői határozat miatt. Ezen határozat alapján kellett ugyanis a felpereseknek elhagyniuk 2018. december 17-én a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kunigunda utcai székházát.

Pályázási határidő

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

Európai jogi szaktanácsadó titkári pályázat

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla polgári

ügyszakos tanácselnöki

(29. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Pályázási határidő

EURÓPAI JOGI SZAKTANÁCSADÓ TITKÁRI PÁLYÁZAT

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

A Debreceni Törvényszék 2019. május 7-én tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyében, amelynek vádlottja kényszervallatással és közokirat-hamisítással vádolta meg az őt kihallgató rendőröket. 

A másodfokú bíróság a két rendbeli hamis vád bűntette ügyében a Debreceni Járásbíróság által 2018. október 11-én hozott ítéletét a bűnügyi költséget érintő rész vonatkozásában megváltoztatta, egyebekben a 3 év fegyházbüntetést és a 4 év közügyektől eltiltást helyben hagyta.

A súlyos testi sértés bűntette miatt B. J. ellen indított büntetőügyben a vádlott, védője, valamint a sértett közvetítői eljárás elrendelésére irányuló indítványokat terjesztettek elő a Kecskeméti Járásbíróságon. Az elsőfokon eljáró bíróság az indítványokat elutasította, amely ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be. A Kecskeméti Törvényszék 2014. december 2-án jogerős döntést hozott, amelyben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés előkészületének és terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolnak.

 

A Pécsi Járásbíróság 2021. július 1-jén elrendelte egy férfi bűnügyi felügyeletét egy hónapra többrendbeli járművezetés a büntetőeljárásban kiszabott eltiltás hatálya alatt vétsége és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Balassagyarmati Törvényszék a 2019. április 26-én megtartott tárgyalás alkalmával különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, orvvadászat és lopás bűntette miatt tizennyolc év fegyházbüntetésre, és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte az apját agyonverő vádlottat.

Többszörös visszaesőként, halmazati büntetésül 9 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly októberben rátámadt egy fiatal nőre Debrecenben, a Bem téren. A bíróság V. J-t erőszakkal, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kifosztás bűntettében, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt mondta ki bűnösnek. A bíróság 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a vádlottat, akinek csaknem 1 millió 800 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.
Folytatólagosan elkövetett zsarolás, garázdaság és testi sértés bűntettében találta bűnösnek a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a három fiatalkorú vádlottat, akik egy berettyóújfalui középiskolában pénzt kértek több diáktól cserében azért, hogy ne bántsák őket.
 
2018. május 11-én hatodik alkalommal tartottak „maratoni” bíróság elé állítást a Ceglédi Járásbíróságon. 
2013 óta minden év tavaszán közös összefogással szervezik meg az akciót és a bírák egy napon, nagyszámú bíróság elé állítási ügyet tárgyalnak. 
Volt olyan elkövető, akit egy napon kétszer is ittas vezetésen ért a rendőrség, és volt olyan is, aki nemcsak járművezetés mellett italozott, még a bíróságra is ittasan érkezett.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

RÁTH GYÖRGY BÍRÓSÁGI TÖRTÉNELEM ÉS HAGYOMÁNYÁPOLÁS PÁLYÁZAT 2025”

Az Országos Bírósági Hivatal

pályázatot hirdet

a bíróságok részére,

a bírósági történelem és hagyományápolás témájában.

Letöltendő szabadságvesztés társtettesként elkövetett testi sértésért

A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa jogerős döntést hozott azzal a férfivel szemben, aki a párjával együtt több mint egy éven keresztül úgynevezett herbál értékesítéséből biztosította a megélhetésüket.

A Szolnoki Törvényszéken márciusban három tárgyalási napon, 2018. március 1-én, 8-án és 12-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság mindhárom napra egész napos tárgyalást tűzött ki.