Detailed search

A mai napon egy hónapra rendelte el a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint megakadályozta, hogy házastársa kiszálljon a gépkocsiból, majd először puszta kézzel ütötte, azt követően pedig késsel sebesítette meg őt. 

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott a 2020 novemberében Zubogy közelében történt halálos közúti baleset ügyében.

Image

President dr. János Áder appointed dr. Árpád Répássy as new Vice President of the National Office for the Judiciary (NOJ) from 1 October 2019.

A Tamási Járásbíróság a 2024. szeptember 18-án tartott tárgyalásán felmentette halált okozó közúti baleset okozása vétségének vádja alól azt a nőt, aki 2022 nyarán Pincehelyen egy zebrán autójával elütött egy nőt, aki ennek következtében életét vesztette. 

Kocsikat tört fel és ingatlanokba is behatolt a gyanúsított. Lopással és rongálással is több millió forint kárt okozott. Lőfegyver engedély nélküli megszerzésével elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt a Szentendrei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 12-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. március 5-én tartott nyilvános ülésén – helybenhagyva a Tamási Járásbíróság elsőfokú ítéletét – halált okozó közúti baleset okozása vétségének vádja alól jogerősen is felmentette azt a nőt, aki 2022 nyarán Pincehelyen egy zebrán autójával elütött egy nőt, aki ennek következtében életét vesztette. 

A vádlott (1987) 2014. január 6-án élettársi kapcsolatot létesített Gy.Cs-néval, és Budapesten lakott a bérleményében. Anyagi gondjaik voltak. A sértett korábban elszenvedett agyi infarktusa következtében fizikálisan legyengült, gyakran elesett, járókerettel közlekedett. Egyedül lakott tatabányai lakásában, ahol szokása volt, hogy nem zárta be, illetve nyitva hagyta a bejárati ajtót.

A Pápai Járásbíróság a közelmúltban meghozott jogerős ítéletében felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a két havasalföldi illetőségű román vádlottat, akik a forgalomból kivont lej átváltásával károsítottak meg autósokat, valamint vagyonelkobzást rendelt el velük szemben.

Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013

Az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék T. Gy. A.-né és társa ügyében; a két nőt kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg a Pest Megyei Főügyészség.

Az ügyészség vádirata szerint I. r. T. Gy. A.-né vádlott az édesanyja a II. r. O.V. vádlottnak.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. április 10-én tartott tárgyalásán – büntethetőséget kizáró okra alapítottan - felmentette az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntette, két rendbeli – egy esetben felfegyverkezve elkövetett - közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és négy rendbeli felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vád alól azt az idős férfit, aki 2023 tavaszán a szekszárdi kórházban egy késsel életveszélyesen megsebesített egy ápolónőt. A törvényszék elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. február 10-én megtartott nyilvános ülésén megváltoztatta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit korábban testi sértés bűntette, szeméremsértés vétsége és két rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság. 

Image

Blogger, vlogger, Facebook, Instagram vagy Youtube felhasználó - mindenki szerző és mindenkinek vannak szerzői jogai, legyen szó egy közzétett fotóról, versről, vagy egy saját gondolatfüzérről. A digitális szerzői jogokról és érvényesítésükről beszélgettünk dr. Csóti Tamással, a Fővárosi Törvényszék tanácsvezető bírájával.

Image

A 2018 decemberében összehívott igazságügyi alkalmazotti értekezleten, ünnepélyes keretek között vehette át az „Év igazságügyi alkalmazottja” díjat a két legtöbb szavazatot elnyerő bírósági dolgozó Miskolcon. 

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt H. A. S. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése – az elsőfokon kiszabott 14 év fegyház helyett – 16 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. 

Ítéletet hirdetett a Debreceni Törvényszék a 2022. március 8-án megtartott nyilvános tárgyaláson annak a férfinak az ügyében, aki viszonzatlan érzelmei miatt rendszeresen zaklatta, zsarolta a sértettet, a nő férjét elrabolta és egy erdőben a fához kötözte. A bíróság két rendbeli emberrablás bűntettében, zsarolás bűntett kísérletében, testi sértés bűntettében és zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Ezért őt a törvényszék halmazati büntetésül 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Típus: Szabályzat Sorszám: 2 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2015
Meghallgatás dátuma
Meghallgatási jegyzőkönyv