Detailed search

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. május 12-én további 60 nappal meghosszabbította az előzetes letartóztatást azzal a gyanúsítottal szemben, akit volt barátnője meggyilkolásával vádolnak. 
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2014. szeptember 25-én elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy unokájára támadt.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. február 27-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. június 6-ig meghosszabbította dr. S.D. gyanúsított letartóztatását. 

Szeptember 21-én, csütörtökön reggel 9 órától folytatódik a Szegedi Ítélőtáblán a  „BKV-s-ügy” néven ismertté vált büntető ügy tárgyalása a táblabíróság földszint 11-es tárgyalójában. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2021. szeptember 15-én tárgyalás tartása nélkül - a rendelkezésre álló iratok alapján - meghozott büntetővégzésével rémhírterjesztés bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki dr. G.Gy. vádlottal szemben.

TÁJÉKOZTATÓ
 
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9:00; Helyszín:II., Varsányi I. u. 40-44., VI. 602.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az EvoBank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., IV. 405.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Banco Primus Fióktelep Magyarország által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 2-ára a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44. V. 502.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Budapest Autófinanszírozási Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 2-ára a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44. III. 303.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az UCB Ingatlanhitel Zrt.  által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 4-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  III..317.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Raiffeisen Bank  Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 10-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 15.00; Helyszín: V., Markó u. 27., II. 36.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 12-re  a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  V., 502.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 23-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 12.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 317.)
 
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az Impuls Leasing Hungária Pénzügyi Lízing Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 23-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 14.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 303.)
 
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. november 28-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., I. 104.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Sopron Bank Burgenland Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 20-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  IV. 420.).
 

A gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt indult büntetőügyben az Egri Törvényszék a tegnapi napra kitűzött előkészítő ülést nem tudta megtartani. Az előkészítő ülésen szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg a vádlott, ezért a bíróság a vádlott azonnali rendőri elővezetését rendelte el. A vádlott nem tartózkodott a lakóhelyén, ezért a rendőrség a vádlottat elővezetni nem tudta. A törvényszék az előkészítő ülést a vádlott meg nem jelenése miatt nem tudta megtartani, azt elhalasztotta. A bíróság az előkészítő ülést 2019 júliusában fogja megtartani.

B.G. vádlott a feleségével kötött házasságát a bíróság 2014. április 5-én felbontotta. A volt házastársak vagyonjogi kérdésekben nem tudtak megegyezni, a vádlott a közös vagyonból 62 millió Ft-ot követelt volt házastársától. A vádlott 2015 októberében felkereste B.J.-t, akit arra kért, hogy a házassági vagyonjogi követelését annak bizonyos százaléka fejében „hajtsa be”. A vádlott később arra kérte B.J.-t, hogy ha ez törvényes keretek között nem megy, szervezzen meg egy rablást a volt felesége sérelmére.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akiket a Gödöllői Rendőrkapitányság erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsít. 

As from 1 January 2018, labour lawsuits may include labour claims arising from employment (established in accordance with Act I of 2012 on the labour code (Labour Code), orfrom  public servants’ service status, or from public service status with the exceptions laid down in law, or from public works relations, or from employment relations established under the Sports Act, or from study contracts entered into in vocational training, or from study  contracts entered into under the National Higher Education Act, or from work contracts made with a member of a social coop