Detailed search

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a gyanúsítottnak, aki az indítvány szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy négy esetben időskorú, könnyen megtéveszthető személyeket keresett fel a lakásukon 2016. október 3. és 21. napja között Székesfehérváron.

A Pécsi Járásbíróság 2018. november 27-én elrendelte M.L. gyanúsított letartóztatását egy hónapra emberölés bűntette miatt.

 

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított 2018. október 22. napján Pécsett egy lakásban késsel szúrt sérülést okozott a sértettnek, aki a helyszínen életét vesztette.

 

A sértett holttestét – több mint egy hónap múlva – 2018. november 24. napján 19 óra 35 perc körüli időpontban a gyanúsított lakásán foganatosított rendőri intézkedés során találták meg egy szőnyeggel letakarva.

 

A Komlói Járásbíróság  2019. március 4-én kihirdetett ítéletével a vádlottat közúti baleset okozásának vétségében bűnösnek mondta ki és ezért 1 év 6 hónap fogházra és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. 

A Tatabányai Törvényszék fellebbezési tanácsülésén helybenhagyta a Komáromi Járásbíróság ítéletét, melyben testi sértés bűntettének kísérlete miatt, 8 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a többszörös visszaeső férfit, aki 2018-ban szabadult gyermekprostitúció kihasználásának bűntette és más bűncselekmények miatt kiszabott 2 év 10 hónapos börtönbüntetéséből.

A Komáromi Járásbíróság elrendelte egy hónapra – 2021. április 12-ig – embercsempészés bűntette miatt egy magyar állampolgárságú férfi letartóztatását. A végzés nem végleges, azzal szemben a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be.

A Salgótarjáni Járásbíróság bíróság elé állítás keretében 40 nap elzárást szabott ki egy sóshartyáni férfival szemben, távoltartó határozat szabályainak megszegése szabálysértés miatt.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen 1 rendbeli felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és 1 rendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt a különös visszaeső vádlottat halmazati büntetésül 70 nap elzárásra ítélte.

A vádlott 2021. március 17-én este, ittas állapotban, Szombathelyen, az interneten keresztül azzal fenyegette meg a lánya gyermekvédelmi gyámját, hogy „az életedet fogom elvenni”. A vádlott fenti fenyegetése a sértettben komoly félelmet keltett.

A Marcali Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy 23 éves férfit.
 

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül - előkészítő ülésen - 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 49 éves nőt, akivel szemben rablás kísérlete miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség – 2023. augusztus 22. napján kiadott tájékoztatója szerint – indítványozta annak a fiatal férfinek a letartóztatását, aki 2023. augusztus 10-én, letartóztatásból való szabadulásának másnapján már autókat tört fel Nagykanizsán. 

A Körmendi Járásbíróság a többszörös visszaeső vádlottat garázdaság vétsége miatt 1 év börtönre ítélte, kötelezte továbbá 218.312 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónap időtartamra elrendelte az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított személy előzetes letartóztatását.  
 

A Tapolcai Járásbíróság büntetővégzésével 180.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a 35 éves sümegi férfit, akivel szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt volt folyamatban büntetőeljárás.

A Sárvári Járásbíróság kettő rendbeli lopás bűntette és több rendbeli lopás vétsége miatt halmazati büntetésül 2 év 10 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a többszörös visszaeső vádlottat. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. november 7-én fogolyszökés miatt gyorsított eljárásban 6 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte F.G. vádlottat.  

 

A vádlottal szemben korábban egy másik ügyben a bíróság elrendelte, hogy nem hagyhatja el az ingatlanát. Ennek ellenére a vádlott 2018. november 3-án összeveszett élettársával, és az ingatlanból egy ismerőséhez költözött. A rendőrség az ellenőrzés során észlelte a szökést, és elfogató parancsot adott ki.  

A Szolnoki Járásbíróság 2014. január 15-én kelt ítéletével N.M. vádlottat bűnösnek mondta ki garázdaság vétségében, ezért őt 80 óra közérdekű munkára ítélte. 
 

A Pécsi Járásbíróság 2018. szeptember 4-én elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását tartással elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt egy hónapra.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. szeptember 1-jén egy pécsi kertvárosi társasház előtti területen a hátizsákjában négy csomag kábítószergyanús növényi származékot tartott magánál. Az előzetes igazságügyi vegyész szakértő véleménye megerősítette, hogy a csomagokban talált növényi származékokból kannabiszra jellemző vegyületek azonosíthatóak.

A Siófoki Járásbíróság gyorsított eljárásban hozott ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik egy siófoki szállodában dolgoztak takarítóként. Az 57 és a 42 éves nő 2018 augusztusában a hotel egyik szobájának takarítása közben észlelték, hogy egy vendég ott felejtette az autós táskáját az abban lévő nagy összegű készpénzzel és más értékekkel együtt. A vádlottak a táskát magukhoz vették, és a mintegy 750.000,- forintot egymás között elosztották. A házkutatás során előkerült pénzt a rendőrök lefoglalták, így a sértett kára megtérült.

A Kaposvári Törvényszék ma kihirdetett másodfokú ítéletében helybenhagyta a Kaposvári Járásbíróság ítéletét, melyben a cselekmény elkövetésekor gyermekkorú I.r. vádlottat több rendbeli csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 3 évi javítóintézeti  nevelésre, a fiatalkorú II. r. vádlottat rablás bűntette és más bűncselekmény miatt 2 év 8 hónap javítóintézeti nevelésre, míg a III. r. felnőttkorú vádlottat ugyancsak rablás bűntette miatt 6 év 4 hónap fegyházbüntetésre ítélte.

A két budapesti férfi 2019. december 11-én a déli órákban az esztergomi lőtér nem zárt épületébe jogtalanul behatolt, majd az egyik tároló helyiségből magukkal vittek egy dobozt a benne lévő mérőszalaggal, kötéllel, gyorskötözőkkel és elektromos csatlakozókkal összesen 7.550 Ft értékben. A férfiak kora délután ismét megjelentek a lőtéri épületben, és magukhoz vettek egy 150.000 Ft értékű hatástalanított gépkarabélyt, valamint egy 150.000 Ft értékű hatástalanított golyószórót.