Detailed search

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki szilveszter estéjén mobiltelefonjának megszerzése miatt támadott meg egy nőt.

A gyanú szerint a férfi 2018. december 31-én, Miskolcon 18 óra körüli időben a lépcsőház előtt álló sértettet nekilökte a bejárati ajtónak, majd kicsavarta a kezében lévő okostelefonját. 

A gyanúsított elmenekült a helyszínről a telefonnal, melynek értéke 250.000,- forint volt. A támadás során a sértett nem szenvedett sérülést.  

A Miskolci Járásbíróság szabálysértési eljárásban elmarasztalta azt a férfit, aki a járművezetéstől eltiltó végzés hatálya alatt vezetett, tettenérésekor pedig próbált elmenekülni a rendőrök elől.
 

A Miskolci Járásbíróság bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki a múlt hónapban elfogatóparancs hatálya alatt, érvényes vezetői engedély nélkül, ittas állapotban ült a volán mögé.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 515 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019

Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén működő Miskolci Törvényszék és járásbíróságai létszámát és ügyforgalmát tekintve is Magyarország egyik legjelentősebb bírósági szervezeti egysége. Hazánkban az elmúlt évben bírósági útra terelt ügyek 6,5%-a érkezett a Miskolci Törvényszékre.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 30 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 704 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik éjjel, felfegyverkezve támadtak a sértettekre Miskolcon.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki rövid időn belül két gépkocsit is ellopott Miskolcon.
 
A gyanúsított első alkalommal, 2017 decemberében Miskolcon az Avas városrészben egy Peugeotot  tört fel. A járművet eladásra kínálta ismerősének, majd az utcán hagyta, ahol a hatóságok megtalálták, így visszakerült a tulajdonosához.
 

A mai napon egy hónapra rendelte el a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a három férfinak a letartóztatását, akik a gyanú szerint 2019. májusát megelőzően több hónapon át vásároltak kábítószert ismeretlen személyektől, hogy aztán azt tovább értékesítsék.

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet azon terhelt ügyében, aki az egészségügyi ellátását megkísérlő személyt bántalmazta Miskolcon az Újgyőri főtéren.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 29 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Miskolci Járásbíróság 2021. január 21-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki hónapokon át értékesíthetett különféle új pszichoaktív anyagokat és marihuánát Miskolcon.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított az általa eladásra kínált szereket általában Budapesten szerezte be, majd csaknem egy éven át, 2020 januárjától ismerősei körében értékesítette azokat. A lakásán tartott házkutatás alkalmával digitális mérleget, nagyobb összegű készpénzt és a kábítószer adagolásához szükséges egyéb eszközöket foglalt le a nyomozóhatóság.

Pályázási határidő

301.E/2020. (VII. 24.) OBHE 

 határozat

a Miskolci Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

190.E/2021. (VIII. 18.) OBHE határozat

a Miskolci Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

428.E/2022. (XI. 18.) OBHE határozat

a Miskolci Törvényszék Polgári Kollégium kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról