A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki szóváltást követően egy üveggel fejbe vágta ismerősét, majd miután az eltört, megvágta a sértett fejét és karjait is.
Detailed search
Több száz távmeghallgatáson vannak túl a hazai bíróságok, a Via Videó rendszer pedig hamarosan újabb helyszíneken egyszerűsíti majd a bíróságokhoz való hozzáférést az ügyfelek számára. Erről írt alá együttműködési megállapodást az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.
Exportcikk lesz a Digitális Bíróság – erről kötött együttműködési megállapodást az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Külgazdasági és Külügyminiszterrel. Az aláírást követő sajtótájékoztatón bejelentették: máris megvan az első ország, ahol a Digitális Bíróság vívmányaival korszerűsítik az ottani igazságszolgáltatási rendszert.
Angol nyelven is elérhetők a bírói és a bírósági vezetői pályázatok elbírálásáról szóló tájékoztatók
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, dr. Handó Tünde 2018-ban 284 bírói és 47 bírósági vezetői álláshelyre kiírt pályázat elbírálásában vett részt. Az OBH angolul is megjelentette az erről szóló tájékoztatókat.
Amikor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2012-ben megkezdte a működését, az „első feladat az volt (…), hogy a magyar bírósági szervezetet felkészítsük a 21. századra. Ez a nagyívű változás körülbelül 11 000 embert, 188 épületet, 26 jogi személyt és nagyjából évi másfél millió ügyben legalább kétszer ennyi ügyfelet érintett és érint mind a mai napig.” – idézte fel dr. Handó Tünde, a szervezet elnöke a Mandinernek adott, 2019. január 11-én megjelent interjújában.