Detailed search

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. január 14-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 262 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Év
2014
Közlöny
File

Egy év megbízott elnöki tisztség után, 2015. június 15-től kezdődően dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke dr. Sorok Norbertet nevezte ki a Zalaegerszegi Törvényszék elnökének. Az elnöki tisztség 6 éves időtartamra, 2021. június 14. napjáig szól.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2018. augusztus 8-án 3.000.- forintért rabolhatta ki édesanyját. 

 

A gyanúsított pénzt kért édesanyjától, aki ennek a kérésnek nem tett eleget. A férfi ekkor erőszakkal belenyúlt édesanyja ruházatába, ahonnan készpénzt vett ki, majd további erőszakot alkalmazott, hogy a még nála lévő pénz a földre essen. A földre hulló aprópénzt a gyanúsított összeszedte, majd elmenekült a helyszínről.

 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy borsodi településen baltával, késsel, fadarabbal bántalmazta élettársát.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2023. december 18-án, 2024. január 20-án és 2024. május 24-én több alkalommal baltával, késsel, fadarabbal bántalmazta élettársát, aki ezen bántalmazások alkalmával nyolc napon túl, illetve nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a 37. számú főúton közlekedve gondatlanságból három személynek súlyos, míg tíz személynek könnyebb sérüléseket okozott. 

Zaklatás vétsége miatt 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki e-mailben fenyegette meg a Miskolci Törvényszék egy büntetőbíráját. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 446 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú gyanúsított miskolci otthonukban 2017. szeptember 4-én a délutáni órákban legalább három alkalommal, kalapáccsal fejen ütötte 54 éves édesapját, aki ennek következtében életveszélyes koponyatörést és koponyaűri vérzést szenvedett.
 
Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

a Budai Központi Kerületi Bíróság elnöki (271. számú) állásának betöltésére

Miskolci Törvényszék – Szeméremsértés miatt szabadságvesztésre ítélték

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben szeméremsértés miatt indult büntetőeljárás.  

A Miskolci Járásbíróság 2015. július 21-én előzetes letartóztatásba helyezte azt a román állampolgárságú gyanúsítottat, aki a megalapozott gyanú szerint 2015. július 18. napján a 37-es főútvonalon haladt kamionjával, amikor egy enyhe balra ívelő, csak rövid távon belátható útkanyarulat előtt szabálytalanul előzni kezdte az előtte haladó autóbuszt.

A Miskolci Járásbíróság a mai napon letartóztatta azt a fiatalkorú férfit, aki Alsózsolcán egy pékségből akart erőszakkal pénzt szerezni.

A megállapított tényállás szerint a fiatalkorú gyanúsított 2019. március 9-én, a kora esti órákban egy alsózsolcai pékségbe bement, majd a pultra felugorva minden előzmény nélkül arcul ütötte az eladót, és a kasszában lévő pénz átadását követelte. Mivel a felszólításnak a nő nem tett eleget, a fiatalkorú elmenekült az üzletből.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki olyan súlyosan bántalmazta a nagymamáját, hogy az elhalálozott.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2024. szeptember 15. és szeptember 27. napja között – pontosan meg nem határozható időben – a girincsi házának udvarán ismeretlen okból kifolyólag egy bottal olyan súlyosan bántalmazta a nagymamáját, hogy az idős nő a helyszínen életét vesztette.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas halált okozó testi sértés bűntettének a megállapítására. 

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a büntetőügyében, aki tanítványával együtt vitorlázó repülővel zuhant le a Miskolci Repülőtéren.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 74 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Év
2019
Közlöny
File

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2022 októberében szóváltásba keveredett egyik ismerősével, ugyanis annak kutyája megugatta őt, melyre válaszul a terhelt az állatba belerúgott. A két férfi között rövid szóváltást követően kölcsönös ütésváltás alakult ki, melynek során a terhelt közepes erővel mellkason ütötte a sértettet egy összecsukható alumínium kézikocsival.