Detailed search
Összbírói értekezlet keretében értékelte a 2022. évet a Kecskeméti Törvényszék. Az értekezleten a törvényszék illetékességi területén ítélkező bírákon kívül részt vett Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke, dr. Tóth Áron László, az Országos Bírósági Hivatal Főosztályvezetője, dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke, Dr. Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke, dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke, Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszéki elnöke, valamint az Országos Bírói Tanács képviselői.
Az értekezletet megelőzően dr. Husek Dániel a Kecskeméti Törvényszék Elnöke, és dr. Tóth Áron László az Országos Bírósági Hivatal Főosztályvezetője közös sajtótájékoztatót tartottak, amelyen értékelték a Kecskeméti Törvényszék 2022. évi eredményeit. Kiemelték, hogy a Kecskeméti Törvényszéken magas színvonalú és időszerű ítélkezés folyik, az eljárások túlnyomó többsége egy éven belül elsőfokon (fellebbezés nélkül) fejeződik be. A távmeghallgatás jelentőségét hangsúlyozva kifejtették, hogy a Via Video rendszer kihasználtsága kiemelkedő, ami jelentős költségmegtakarítást eredményez.
Az összbírói értekezleten a törvényszék elnöke beszámolt a törvényszék eredményeiről. Ennek során kitért az ügyforgalmi, időszerűségi, a megalapozottsági adatokra, valamint a személyi változásokra is. Kiemelte, hogy a törvényszék bíróságai magas színvonalon és időszerűen ítélkeznek. Hangsúlyozta, hogy a tavalyi évben a törvényszék sikeresen megbirkózott mind a pandémia utóhatásaival, mind az energiaválsággal.
Kitért a jövőbeli célkitűzésekre is, így az időszerűségi mutatók további javítására és a digitális vívmányok megőrzésére, valamint a munkahelyi fluktuáció kezelésére.
Ezt követően dr. Négyessy András, a Kecskeméti Törvényszék Bírói Tanácsának Elnöke számolt be a Tanács elmúlt évi munkájáról.
Dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke elismerősen nyilatkozott a Kecskeméti Törvényszék bíróságainak elmúlt évi munkájáról.
Deutschné dr. Kupusz Ildikó, az Országos Bírói Tanács tagja beszámolt a Tanács elmúlt időszakban végzett munkájáról, majd az OBT képviselői elismeréseket adtak át.
Dr. Tóth Áron László, az OBH Főosztályvezetője a törvényszék eredményeit méltatta és megköszönte a bírák, bírósági vezetők munkáját.
Az értekezlet zárásaként Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke szintén gratulált az elmúlt évben elért eredményekhez.
Kecskemét, 2023. május 11.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya
Galéria - Évértékelő összbírói értekezletet tartottak a Kecskeméti Törvényszéken
2025. április hó 15. napján tartotta meg évértékelő összbírói értekezletét a Tatabányai Törvényszék. A zártkörű rendezvényt jelenlétével megtisztelte dr. Senyei György Barna az Országos Bírósági Hivatal elnöke, dr. Csák Zsolt a Kúria elnökhelyettese, dr. Félegyházy Megyesy Fatime valamint dr. Kovács Gergely az Országos Bírói Tanács tagjai, dr. Széplaki László a Győri Ítélőtábla elnöke, dr. Somogyi Zoltán a Győri Törvényszék elnöke, dr. Turcsánné dr. Molnár Katalin a Székesfehérvári Törvényszék elnöke, dr. Szabó Sándor a Szombathelyi Törvényszék elnöke, dr. Szentgyörgyi-Biró Enikő a Veszprémi Törvényszék elnökhelyettese, valamint az OBH Elnöki Kabinet képviseletében dr. Barna Adrienn.
A rendezvényt megelőzően sajtótájékoztatóra került sor, amelyre a megyei médiumok képviselői kerültek meghívásra.
Dr. Senyei György az Országos Bírósági Hivatal elnöke a sajtótájékoztatón előadta, hogy a Tatabányai Törvényszék évről évre javuló ügyforgalmi helyzetről tud számot adni, ami nem magától értetődő. Megemlítette, hogy az 1990-es évek végén a 2000-es évek elején a Komárom-Esztergom Megye bíróságai kifejezetten rossz mutatókkal rendelkeztek, ebben az időszakban a Pesti Központi Kerületi Bíróság segítette a törvényszéket az ügyek feldolgozásában. Ez a helyzet azonban megszűnt és a Tatabányai Törvényszék, valamint az illetékességi területéhez tartozó bíróságok a szokásos mutatóknál kedvezőbbel ítélkeznek.
Elmondta, hogy a bírósági mutatók alakulása az érkezett, a befejezett és a folyamatban maradt ügyek egymáshoz való viszonyításával vizsgálható. 2024-ben országos szinten 1,6%-os volt az ügyérkezés csökkenése, azonban a Tatabányai Törvényszékhez 2024-ben az előző évhez képest 4%-al kevesebb ügy érkezett. A csökkenő szám mellett ugyanakkor a befejezések száma kedvezően alakult, hiszen ebben az évben a befejezett ügyek száma meghaladta az érkezett ügyek számát, így csökkent a bírósági ügyhátralék.
Elmondta, hogy kiemelt jelentősége van még az ítélkezés megalapozottságának, és az időszerűségi mutatóknak, ezek közül is a legfontosabb az ügyek elhúzódása.
Ismertette, hogy 2020. második félévében központi intézkedés történt a 2 éven túli elhúzódó ügyek ügyszámának csökkentése érdekében. Ennek eredményeképpen országosan közel 42%-al csökkent a 2 éven túli peres ügyek száma.
A Tatabányai Törvényszéken mindez a csökkenés 49% volt. A két éven túl folyamatban lévő ügyek aránya Komárom-Esztergom Vármegyében az összes ügyhöz képest 5%, ez enyhén az országos átlag alatt van.
Elmondta, hogy a bírósági ítélkezés elfogadását mutatja, hogy az ügyek melyik szinten fejeződnek be, ezt elnök úr számokkal is érzékeltette, 100 ügyből 95 elsőfokú határozatot a polgári, gazdasági ügyszakban a jogkeresők tudomásul vették.
Kiemelte, hogy a Tatabányai Törvényszéken 2024. évben 66 millió forint értékben került sor épület korszerűsítésre, épület belső fejlesztésre és állagmegóvó munkálatok teljesítésére. A bírósági munkavégzés során a digitális megoldások alkalmazása fokozott hangsúlyt kapott, a távmeghallgatási rendszernek kiemelt jelentősége van, a vármegyében 7 olyan tárgyalóterem van, amely alkalmas távmeghallgatás tartására, 472 ilyen tárgyalás tartására került sor az elmúlt évben.
Dr. Orbán Ferenc, a Tatabányai Törvényszék elnöke beszédében kiemelte, általánosságban elmondható hogy a Tatabányai Törvényszék már évek óta azon törvényszékek közé tartozik, ahol a munkateher és az érkezett ügyek száma fokozatosan csökken.
Elmondta, hogy az egyes ítélkezési szintek tekintetében a járásbíróságok azok, ahol ez a visszaesés a legkevésbé érzékelhető, ellentétben a törvényszéki elsőfokú ügyek számával. Kiemelte, hogy 2024-ben a járásbíróságokon elbírált peres ügyeink 97%-a a törvényszék elsőfokán elbírált peres ügyeink 78%-a egy éven belül befejezésre került és a másodfokon elbírált ügyeink 83,7%-a pedig 6 hónapon belül került befejezésre, mindhárom eredményt csekély előre mozdulásként értékelte.
Elmondta, hogy a 2023-as évhez képest a két éven túli ügyek száma 10%-al csökkent és a peres ügyek számai pedig 12%-al csökkentek. Az 5 éven túli ügyeknél egy kiemelkedő eredményt sikerült elérni 2024. évben, több mint a felére csökkent ezen ügyek száma. A polgári peres ügyek 69%-al csökkentek, ezt szintén kiemelendőnek értékelte.
A létszámhelyzet tekintetében elmondta, hogy a létszámhiány szerencsére a Tatabányai Törvényszéket nem érinti, a megfelelő létszám rendelkezésre áll.
A gazdálkodással kapcsolatban röviden elmondta, hogy a költségvetés helyzete érintette a Tatabányai Törvényszék gazdálkodását, de ez nem akadályozta meg a törvényszéket abban, hogy a törvényi kötelezettségeit teljesítse, mind dologi, mind személyi oldalról.
A beruházások tekintetében megemlítette, hogy az Esztergomi Járásbíróság főhomlokzatának felújítására került sor, valamint a fűtésének korszerűsítésére. A Komáromi Járásbíróságnál állagmegóvó munkákra került sor, míg a Tatabányai Járásbíróságnál tetőfelújítást végeztek el. A Tatai Járásbíróságon pedig energetikai korszerűsítésre került sor. Kiemelte, hogy az informatikai beruházások azok, amelyek az eszközgazdálkodásban privilegizált helyzetben vannak, ez elengedhetetlen a megfelelő munkavégzés biztosításához.
A jövőre nézve elmondta, hogy a törvényszék kiemelt célja, hogy a törvényszék működése biztosítsa a bírósági szervezet rugalmasságát a külső változásokhoz és javítsa a munkaerőpiaci helyzetünket és annak komfortját.