Detailed search

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a bűnügyi felügyeletét, aki egy családi veszekedés során konyhakéssel szúrta meg volt férjét. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a Miskolcon élő gyanúsított 2024. szeptember 29-én a délutáni órákban családi veszekedés során egy 20 cm-es pengehosszúságú konyhakéssel nagy erővel hasba szúrta volt férjét. A sértett a cselekmény következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. 

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet az Ózdi Járásbíróság annak a terheltnek az ügyében, aki egy idős sértett nyakából kitépte az arany nyakláncot.  

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a terhelt 2024. szeptember 2-án a kora esti órákban felfigyelt a padon ülő 73 éves sértettre és meglátva az asszony nyakában lévő arany nyakláncot elhatározta, hogy megszerzi azt. A férfi elhaladt közvetlenül a sértett előtt, majd jobb kezével visszanyúlva, egy hirtelen mozdulattal letépte a mintegy 450.000 forint értékű ékszert és azzal elfutott. 

Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy születésnapi összejövetel során bántalmazta a sértettet. 

Az Esztergomi Járásbíróság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, kábítószer-kereskedelem bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen ítéletet hozott azzal a férfivel szemben, aki új pszichoaktív anyagot fogyasztott és árult, valamint illegálisan tartott lőfegyvert. A bíróság a vádlottat 3 év 2 hónap fegyházbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra, 344.000 forint vagyonelkobzásra ítélte, a lefoglalt kábítószert és lőfegyvert elkobozta.

2025. 03. 10.

Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével közlekedés biztonsága elleni vétség miatt 150.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a 49 éves csabrendeki férfit, aki többmillió forintos kárt okozva törte le egy vasúti átjáró sorompóját járművével. A bíróság a sértett magánfél által érvényesített polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy fiatalkorút rablás bűntettének kísérletével vádolnak.

Rendszeresen zaklatta volt élettársát és annak édesapját a nyílt utcán bántalmazta az a 32 éves ajkai férfi, akit folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntette, garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt az Ajkai Járásbíróság 1 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélt és 2 évre eltiltott a közügyek gyakorlásától. A bíróság elrendelte a vádlottal szemben korábban kiszabott 1 év 9 hónap és 1 év 6 hónap tartamú szabadságvesztés büntetések utólagos végrehajtását is.

A Tatabányai Járásbíróság szexuális erőszak bűntette, kifosztás bűntette és szeméremsértés vétsége miatt indult ügyben tartott zárt előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a letartóztatásban álló férfivel szemben, aki két nőt is megtámadott Tatabányán.

2025. 02. 14.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. március 13-ig elrendelte egy férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. 

2024. 02. 09.

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette az alperes azon határozatát, amely egy könyvkereskedelmi kft.-vel – a felperessel – szemben 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.  

Image

2022. január 1. napjával megkezdte működését a Balatonfüredi Törvénykezési Hely. Az új intézmény létesítésének célja az ügyfelek bírósági ügyintézésének megkönnyítése.

Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal Elnöke, 2014. március 1. napjától 2020. február 29. napjáig kinevezte dr. Andor Szabolcsot a Szombathelyi Törvényszék elnökévé.

Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke, jogszabályi kötelezettségének eleget téve, 2025. április 29-én számolt be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye bíráinak és az Országos Bírósági Hivatal elnökének a törvényszék és az illetékességi területén működő járásbíróságok előző évi működéséről. A törvényszék dísztárgyalótermében tartott összbírói értekezleten a vármegye bírái és bírósági vezetői mellett, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese, az Országos Bírói Tanács elnöke és egyik tagja, a Kúria főtitkárhelyettese, és a Szegedi Ítélőtábla, valamint a Gyulai és a Szegedi Törvényszék elnöke vett részt.

Az összbírói értekezletet megelőzően Kissné dr. Szabó Judit törvényszéki elnök és dr. Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese közös sajtótájékoztatót tartott, melyen mindketten kiváló eredményekről számoltak be: 

összbírói értekezlet
Sajtótájékoztató a Szolnoki Törvényszéken 2025. április 29-én

 

Tavaly csaknem 1 millió 200 ezer ügy indult hazánk törvényszékein és járásbíróságain, közel ugyanannyi, mint az azt megelőző évben. Ennek 3,4%-a, mintegy 40 ezer ügy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Mintegy 4400 üggyel több, mint 2023-ban, ami mintegy 12%-os emelkedést jelentett. Vármegyénk járásbíróságain minden ügyszakban nőtt az ügyérkezés, de a legdrasztikusabb emelkedés a büntető, a szabálysértési és a végrehajtási ügyek esetében történt. Több mint 12%-kal több büntető, több mint 18%-kal több szabálysértési és csaknem 17%-kal több végrehajtási ügy indult a vármegye járásbíróságain 2024-ben, mint az azt megelőző évben. A törvényszéken elsőfokon különösen a csőd- és felszámolási, valamint a büntetés-végrehajtási ügyszakban nőtt az ügyérkezés, előbbi mintegy 22%-kal, utóbbi mintegy 16%-kal volt magasabb az előző évinél, míg másodfokon mintegy 20%-kal nőtt a büntető ügyérkezés 2023-hoz képest.

 

Kissné dr. Szabó Judit törvényszéki elnök beszéde
Kissné dr. Szabó Judit törvényszéki elnök beszéde a Szolnoki Törvényszék dísztermében
2025. április 29-én

 

Az emelkedett ügyérkezést ellensúlyozandó, a vármegye bíróságai, fokozott erőfeszítéseket téve, tavaly több mint 40 ezer ügyet fejeztek be, mintegy 13%-kal, számszerűsítve csaknem 4800 üggyel többet, mint 2023-ban, így a folyamatban maradt ügyek száma csak minimálisan, mintegy 2%-kal nőt. Vármegyénk járásbíróságain minden ügyszakban nőtt az ügybefejezés, de a legjelentősebb emelkedés a büntető, a szabálysértési és a végrehajtási ügyek esetében mutatkozott. Büntető ügyszakban több mint 12%-kal, szabálysértési ügyszakban mintegy 20%-kal, míg végrehajtási ügyszakban több mint 15%-kal több ügyet fejeztek be a vármegye járásbíróságai 2024-ben, mint az azt megelőző évben. A törvényszék első fokon mintegy 40%-kal több polgári-gazdasági peres, mintegy 20%-kal több büntető, mintegy 12%-kal több büntetés-végrehajtási, és több mint 65%-kal több csőd- és felszámolási ügyet fejezett be, mint 2023-ban, míg másodfokon, a büntető ügybefejezés több mint 18%-kal haladta meg az előző évit.

Tavaly a vármegye minden bírósági épületében folytak állagmegóvó, illetőleg épületfejlesztő beruházások, a legjelentősebbekre azonban Szolnokon, Karcagon és Kunszentmártonban került sor. A Szolnok, Baross út 1. szám alatti irodaház épület V-VI. emeleti bírósági épületrészében teljeskörűen megújult a világítás, a korábbi neon armatúrák helyét modern LED lámpatestek vették át. A Karcagi Járásbíróságon a tetőhéjazatot, az ereszcsatornát és a padlásteret érintő karbantartási munkálatok zajlottak, míg a Kunszentmártoni Járásbíróságon a külső nyílászárók rekonstrukciójára került sor. Emellett két szolgálati személygépkocsi újra cserélésével, fele részében megújult a törvényszék gépjárműállománya is.

Végezetül szó eset a Szolnoki Törvényszék Szolnok, Kossuth út 1. szám alatti főépületéről is, melynek teljeskörű külső felújítása 2025. januárjában vette kezdetét, és előreláthatóan egy évig tart majd. Megtörténik a tetőszerkezet felújítása, a tetőfedés és bádogos szerkezetek cseréje, a homlokzati felületek teljeskörű felújítása, a külső nyílászárók cseréje, az épület lábazatának vízszigetelése, a lábazati burkolat cseréje, az épület körüli utcai járdák és belső udvari térburkolatok felújítása, valamint egy új, akadálymentes második bejárat is kialakításra kerül a Dr. Kronberg János utca felől. 

 

Szolnok, 2025. április 29.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

 

A Miskolci Törvényszék 2018. szeptember 27-én ítéletet hirdetett, annak a letartóztatásban lévő vádlottnak az ügyében, aki álmában akarta elvágni volt felesége nyakát, majd ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg.