Detailed search

Pályázási határidő

Pályázat a Kúria főtitkár-helyettesi 

(9. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a kúriai bírói gyakorlat, valamint a bírósági igazgatás terén szerzett tapasztalat, továbbá a bírósági vezetői tapasztalat.

Image

Dr. Dzsula Marianna 1990-ben végzett Szegeden, summa cum laude diplomával. A Debreceni Városi Bíróságon kezdett fogalmazóként dolgozni, bírói kinevezését 1992-ben kapta meg. 2009-től a Debreceni Törvényszék megbízott, majd 2010-től kinevezett gazdasági kollégiumvezetője lett. 2013-ban áthelyezték a Debreceni Ítélőtáblára, 2018 októberében pedig a Fővárosi Ítélőtáblára (FÍT) rendelték ki. Áthelyezésével egyidejűleg 2019. januárjában egy évre kapta meg kinevezését a FÍT Polgári Kollégiumának élére

Típus: Szabályzat Sorszám: 20 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Sz. Gy. Á. V.r. vádlott cselekményét társtettesként elkövetett rablás bűntettének minősítette. Az ítélőtábla a szabadságvesztés büntetést valamennyi vádlottnál fegyházban rendelte végrehajtani. Egyebekben helybenhagyta az első fokú ítéletet. 
 
Az ügyről 

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 decemberétől háromszor adott el kábítószert (marihuánát, LSD bélyeget) különböző személyeknek, továbbá három alkalommal az interneten keresztül, külföldről LSD bélyeget, ecstasy tablettákat, speedet rendelt, melyek vételárát kriptovalutában fizette meg az eladónak. A csomagok a posta budapesti repülőtéren lévő központjába érkeztek, ahol azokat lefoglalták. A lefoglalt kábítószer hatóanyagtartalmának együttes mennyisége meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, annak legalább 357%-a volt.

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája azoknak a 37, 45 és 23 éves román állampolgárságú férfiaknak a letartóztatását, akikkel szemben védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette miatt indult büntetőeljárás. 

The building was born through the conversion of a former nursery school, the new training centre was completed in 2006. The building was awarded a certificate of merit for the Budapest Architectural Prize 2007. 



The Academy is aU-shaped building complex of three units with four stories. The block facing the street is for the collective activities, training and eating events, the wing that runs into this block is for accommodation and the wing in the garden is for recreation.

Pályázási határidő

A Kúria elnöke pályázatot hirdet

Pályázási határidő



A Kúria elnöke pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Kúria elnöke pályázatot hirdet

Pályázási határidő

Pályázat a Kúria büntető ügyszakos tanácselnöki (18. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Az elbírálás során előnyt jelent a büntető fellebbviteli ítélkezési, valamint a Kúrián szerzett igazgatási és szakmai vezetői tapasztalat.

Pályázási határidő

Pályázat polgári-gazdasági ügyszakos európai jogi szaktanácsadói tisztség betöltésére



A Kúria elnöke pályázatot hirdet a Kúria polgári-gazdasági ügyszakos európai jogi szaktanácsadói tisztségének betöltésére.

Pályázási határidő

Pályázat a Kúria polgári ügyszakos tanácselnöki (22. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Az elbírálás során előnyt jelent a családi jog, dologi jog és öröklési jog területén a Kúrián és ítélőtáblán szerzett ítélkezési, illetve vezetői gyakorlat.

Image

Az állam szuverenitásának szerves eleme, hogy a jogrendszer kialakításában szabadságot élvez. A nemzetközi jogi és európai uniós jogi kötelezettségek miatt a jogrendszer tartalmában lehetnek megkötések, de a bírósági rendszer kialakításának szabadsága és felelőssége mindig az államé marad - emelte ki köszöntőjében dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a „Szuverenitás az európai igazságügyi térségben” című nemzetközi konferencián.

The key goals of the national programme of the National Office for the Judiciary titled ‘Child-centred Justice’ are to protect the interests of children in court procedures and to continuously educate the judges hearing cases involving minors.

In 2017, the National Office for the Judiciary continued to treat the high-level protection of the interests and rights of children in court proceedings as a priority, and put a strong emphasis on the training of family law judges and judges hearing the criminal cases of young persons.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 84 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 512 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 442 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 51 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021