Detailed search

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. október 13-án elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás a Monori Rendőrkapitányságon.
 

Csak a szerencsének köszönhetően nem fulladt tragédiába a testvérek dulakodása. Váratlanul rontott a sértettre a terhelt, aki többször megszúrta a lányt. 2023. szeptember 27-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.

Tinédzser fiúnak hazudta magát az a férfi, aki az interneten keresztül környékezte meg áldozatait. Tettét azzal indokolta, hogy szerinte a fiatalabb lányok hűségesebbek és jobban szeretnek, mint a korban hozzá illő nők. Ellene az ügyészség szexuális visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat, a Monori Járásbíróság pedig a 2021. február 23-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

Vállal törte be a templomajtót, majd felgyújtott padsorokat és káoszt hagyott maga után az a letartóztatott gyanúsított, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság vallási tisztelet tárgya, vagy templom, vallásgyakorlásra rendelt más hely megrongálásával elkövetett rongálás bűntette miatt nyomoz. 

Testi épségét fenyegetve követelt pénzt egy buszmegállóban várakozó fiatal lánytól egy férfi. A Váci Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt nyomoz az eset gyanúsítottja ellen, akit a bíróság letartóztatott.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2021. május 20-án elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit társaival együtt kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak, és ellenük a Ceglédi Rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Ceglédi Rendőrkapitányság – ügyek egyesítését követően – három nő ellen folytat nyomozást, akik egyikének letartóztatásáról döntött a bíróság.

Önvédelemre használt kést fordított élettársa ellen az agresszív gyanúsított, akinek a szervezetében a hatóság kábítószert talált. A bíróság letartóztatta a férfit, aki ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

Elrendelte a Budakörnyéki Járásbíróság annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akinek az ügyében a Monori Rendőrfőkapitányság súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt nyomoz.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. május 30-án elrendelte azoknak a férfiaknak az előzetes letartóztatását, akiket aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
 

Képtelen volt belenyugodni a válásba, ezért majdnem megfojtotta és hónapokon át zaklatta feleségét a férfi. Ellene az ügyészség emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2021. február 22-én megtartott, nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. január 23-án ítéletet hirdetett, annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a büntetőügyében, akit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádoltak.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapest Környéki Törvényszék Gazdasági Kollégium Csőd- és Felszámolási Csoport csoportvezetői (33. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 74 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Pályázási határidő

117.E/2020. (III. 6.) OBHE 

határozat 

a Budapest Környéki Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról 

Gondatlanul járt el egy házkörüli munka során a terhelt. A férfi kutyája a nyitott kapun keresztül kiszökve okozott súlyos balesetet. Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a terhelt ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2024. február 5-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Image

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Budapest Környéki Törvényszék (BKT), 2019. május 6-án épületbejárással egybekötött projektbemutatót tartott leendő székházában, a Hungária körút 179-187. szám alatt. A BKT az ország második legnagyobb ügyforgalmú bírósága, illetékességi területe Pest megyében több mint egymillió lakosra terjed ki, így elengedhetetlen a gyors, hatékony és időszerű ítélkezéshez és ügyintézéshez szükséges feltételek megteremtése. Ehhez biztosít lehetőséget az új székház.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapest Környéki Törvényszék Gazdasági Kollégium Peres Csoport  csoportvezető bírói (34. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 130 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. november 15-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a Dunakeszi Rendőrkapitányság a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével gyanúsít.

Sz. L. gyanúsított 2019. november 3. napján, éjfél körül bemászott egy fóti ingatlanra, majd bement a ház nyitott ajtaján és a ház hálószobájába, ahol a 72 éves sértett aludt, aki egy baleset következtében fogyatékkal él.