Detailed search

A Budapest Környéki Törvényszéken Dr. Holdampf Gusztáv büntető tanácsa megkezdte azoknak a vádlottaknak a nyilvános tárgyalását, akiket emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel állítottak bíróság elé.
 

Papírra vetette tervét a terhelt, aki a gyanú szerint egy elektromos sokkolóval tört a felesége életére. A bíróság letartóztatta a férfit, aki ellen a Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást.

Sorozatosan tulajdonított el bicikliket egy vasútállomás környékéről a terhelt. Ellene kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Monori Rendőrkapitányság indított eljárást, míg a bíróság elrendelte a letartóztatását. 

Két gyanúsítottat tartóztatott le a Budakörnyéki Járásbíróság, akik ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított eljárást.

Kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben az ügyészség a legsúlyosabb kényszerintézkedést indítványozta a gyanúsított férfival és nővel szemben.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt nyomoz, abban az ügyben, melyben a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte egy nő letartóztatását 2022. március 4-én megtartott ülésén. 

Papírra vetette tervét a terhelt, aki a gyanú szerint egy elektromos sokkolóval tört a felesége életére. Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. szeptember 5-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Pénzhamisítás bűntette miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. január 24-én megtartott ülésén elrendelte két gyanúsított letartóztatását.

A Monori Járásbíróság 2019. május 28-án megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalást követően 8 év 10 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt egy férfit kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, kényszermunka bűntettében és személyi szabadság megsértésének bűntettében és 9 évre eltiltotta őt a közügyek gyakorlásától.

 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 17-én távmeghallgatás útján megtartott nyilvános előkészítő ülést követő tárgyaláson ítéletet hozott annak a férfinak a büntetőügyében, akit az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 22 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. április 9-én elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki ellen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes idős személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást. A bíróság ülését távmeghallgatás útján tartotta meg.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. június 13-án meghosszabbította annak a román állampolgárságú gyanúsítottnak a letartóztatását, akit tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. január 21-én folytatólagos, nyilvános tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége és más bűncselekmény miatt vádoltak.

N. Gy. vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki 2 rendbeli gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségében, ezért őt – halmazati büntetésül - 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

Emberölés bűntette miatt a Pest Vármegyei Főügyészség emelt vádat az ellen a terhelt ellen, akinek az ügyében a Budapest Környéki Törvényszék 2024. július 3-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

Pályázási határidő

199.E/2020. (V. 7.) OBHE 

határozat 

a Budapest Környéki Törvényszék Polgári Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról

Tiltott fűrészlap becsempészése miatt tört ki verekedés egy börtöncellában. A dulakodás során a terhelt egy tompavégű késsel támadt a sértettre, akivel majdnem végzett. Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség az ügyben, amelyben a Budapest Környéki Törvényszék a 2021. szeptember 15-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, melynek végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. Az aljas indokból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsított férfi 2013 óta a cselekvőképességet korlátozó, általános jellegű gondnokság alatt áll.

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a Z. Sz. gyanúsított letartóztatását, akit az ügyészség rablás bűntettével vádolt meg.

Az Érdi Rendőrkapitányság gyorsított szabálysértési eljárás keretében állított az Érdi Járásbíróság elé egy elkövetőt 2019. október 3-án. Az elkövető 2019. október 1-én Érd belterületén úgy közlekedett az általa vezetett gépkocsival, hogy tisztában volt azzal, hogy a bíróságok korábban jogerősen eltiltották a közúti járművezetéstől. Az Érdi Rendőrkapitányság járőrei az elkövetőt vezetés közben tettén érték, a helyszínen őrizetbe vették.