Detailed search

Távollétükben 1 év 8 hónap – 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a hat vádlottat, akik még 2014 augusztusában rátámadtak a fegyveres őrökre a Debreceni Menekülttáborban. A vádlottakat a bíróság felbujtóként vagy társtettesként elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, a szabadságvesztés végrehajtását pedig minden vádlott esetében 3 év próbaidőre felfüggesztette. 

A Debreceni Járásbíróság 2018. október 11-én kihirdetett ítéletében a vádlottat két rendbeli hamis vád bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért többszörös visszaesőként V. J.-t halmazati büntetésül 3 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

 

A Debreceni Törvényszék 2020. június 10-én távmeghallgatás keretében tartott nyilvános ülésen hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, melyben az első fokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2019. november 20-án bűnösnek mondta ki a vádlottat kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem, oktatási feladatok ellátására rendelt épület közvetlen környezetében  elkövetett kábítószer-kereskedelem, valamint kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntettében.

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 56 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 58 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019

A Debreceni Törvényszék 2021. szeptember 14-én hirdetett ügydöntő határozatot annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki ittasan okozott halálos balesetet a 471-es számú főúton. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 470 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Társtettesként, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése miatt összesen 11 év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt az öt vádlottat, akik 2016 júliusában a bíróság Iparkamara utcai épülete előtt tuszkoltak be egy nőt az autójukba és akarata ellenére Budapestre vitték. Az esetet egy járókelő észlelte, és az autópályán egy traffipax azonosította a tettesek autóját.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a vádlott büntetését 10-10 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. Az ítélet jogerős.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 128 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Helybenhagyta a Debreceni Törvényszék a Debreceni Járásbíróság 2015. március 13-án hozott elsőfokú ítéletét, bűnösnek mondta ki társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt H. Z-t, aki ismeretlen társával még 2005 januárjában próbált meg kirabolni egy pénzszállítót Debrecen belvárosában. A törvényszék a vádlottat jogerősen 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetve kötelezte 4,4 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.
A Debreceni Törvényszék ítéletet hirdetett a T.A. I. r. és K.J. II. r. vádlott ellen indított büntetőügyben. Az elsőfokú bíróság mindkét vádlottat bűnösnek találta társtettesként, folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntettében, ezért az I.r. vádlottat 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra, míg a II. r. vádlottat halmazati bünetetésül -  egy korábbi próbára bocsátás megszünetése miatti cselekményét is beszámítva – 5 év 6 hónap szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Debreceni Törvényszék 2023. április 14-én előkészítő ülést tartott annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

 

Az előkészítő ülésen az ügyész ismertette a vádiratot, továbbá beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottakkal szemben mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 152 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Debreceni Járásbíróság október 16-án ítéletet hirdetett a J.A és társai ellen indult büntetőügyben.
A bíróság az ügy kilenc vádlottját bűnösnek mondta ki vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, üzletszerűen, bűnszervezetben,  társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében. A folytatólagos elkövetést egy vádlott kivételével szintén megállapította a bíróság.

Bűnösnek találta kihívóan közösségellenes magatartással, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettében a másodfokú bíróság azt a három tinédzsert, akik még 2011 december 31-én éjszaka, az éjféli tűzijátékot követően bántalmaztak több színes bőrű fiatalt Debrecen belvárosában, számtalan járókelő szeme láttára.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 248 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 369 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022