Detailed search

A Fővárosi Törvényszék 2021. június 14-én másodfokon 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit – mint erőszakos többszörös visszaesőt – 3 rendbeli rablás bűntettével vádoltak.

Az ítélet szerint a terhelt két alkalommal rabolt ki kiskorúakat, akiktől mindkét esetben a telefonjukat vette el. Egyiküket többször meg is ütötte, amikor az vissza akarta szerezni tőle a készüléket. A fiatalokat többek között veréssel és késeléssel is fenyegette – arra az esetre, ha nem engedelmeskednek neki.

A Jászberényi Helyi Választási Bizottság (HVB) megállapította, hogy a városban 2019. október 13-án lezajlott önkormányzati választás eredményes volt, a megválasztott polgármester Budai Lóránt lett. 
A dr. Szabó Tamás polgármester-jelölt által előterjesztett fellebbezés alapján eljárt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) a HVB döntését megváltoztatta, a polgármester-választás eredményét megsemmisítette és e körben a választás megismétlését rendelte el, a megismételt szavazást 2019. november 10-ére tűzte ki. 

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 18-ig, az általános országgyűlési választások kitűzéséig összesen 70 pártot vett jogerősen nyilvántartásba.

A választási eljárásról szóló törvény értelmében a választáson az a párt és országos nemzetiségi önkormányzat kérhette a jelölő szervezetként történő nyilvántartását, amelyik a köztársasági elnök által a választás kitűzésekor a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában jogerősen szerepelt.

A jelölő szervezetek nyilvántartásába vételéről a Nemzeti Választási Bizottság dönt.

A Debreceni Ítélőtábla bűnösnek mondta ki mindkét vádlottat társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében is. Az ítélőtábla I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 15 évre súlyosította. II.r. vádlott szabadságvesztés büntetését és közügyektől eltiltását 7-7 évre enyhítette. Az ítélet nem jogerős. A magánlaksértés bűntettében való bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása ellen fellebbezéssel élhetnek a vádlottak. I.r. vádlott védője bejelentette fellebbezését, II.r. vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért. Így az ügy a Kúrián folytatódik. 

A Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntető tanácsa megalapozottnak találta és helybenhagyta a Szekszárdi Törvényszék ítéletét, amelyben a vádlottat emberölés bűntette miatt 2 év – 5 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélték.
 

A Fővárosi Törvényszék 2022. január 28-án elrendelte annak a német állampolgárnak az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását, akivel szemben a Hamburgi Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. 

A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt társaival egy bűnszervezetet hozott létre abból a célból, hogy Dél-Amerikából kokaint tartalmazó konténereket szállítsanak vízi úton Németországba. A német hatóságok kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás lefolytatása érdekében körözik a férfit.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 66 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Miskolci Törvényszéket. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság elmulasztotta indokolási kötelezettségét, amikor nem foglalt állást a sértett halálának időpontját illetően. Az elsőfokú eljárásban nem került sor e tárgykörben valamennyi szakértő együttes meghallgatására sem. Ez a tény már önmagában is felderítetlenséghez és megalapozatlansághoz vezetett.

A Debreceni Ítélőtábla tanút és szakértőket hallgatott meg. Az ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott által elkövetett bűncselekmény különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés bűntettének minősülhet. A Debreceni Ítélőtábla 2019. november 4-én folytatja az ügy tárgyalását.

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke pályázatot hirdet

a Fővárosi Törvényszék (Büntető Kollégium) egy tanácselnöki (15. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a törvényszéken szerzett tényleges elsőfokú büntető ügyszakos bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

Súlyosította a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki 2016 nyarán élettársát több napon keresztül bántalmazta.
 
A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett 2015 óta élettársak voltak, köztük több alkalommal volt vita, veszekedés, amelynek során a vádlott a sértettet tettlegesen is bántalmazta. Emiatt a sértett 2016 nyarán elhatározta, hogy megszakítja az élettársi kapcsolatot a vádlottal és július 2-án unokatestvéréhez ment.

Pályázási határidő

417.E/2019. (VII. 18.) OBHE 
határozat 
 Pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken
egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (606. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának és a büntetés-végrehajtási jog területén szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A vádlott 2023. május 23-án Hollandiába utazott amfetamin-olajatért, hogy majd az abból előállított speed-et értékesíthesse. A megszerzett amfetamin-olajat egy bérelt autóval, érvényes járművezetői engedély nélkül szállította Magyarországra, amikor lakóhelyéhez érve a rendőrség ellenőrzés alá vonta. Az ellenőrzéskor a gépkocsiban és a vádlott házában végzett kutatás során kábítószereket, illetve kábítószerek előállításához szükséges anyaggal szennyezett tárgyakat, eszközöket foglaltak le.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a társtettességben előre kitervelten, aljas célból elkövetett emberölés bűntette miatt N. T. I. rendű és V. L. II. rendű vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlottak jogerős büntetése egyezően 13 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás. A vádlottak a szabadságvesztés büntetésből – az elkövetéskor hatályban lévő régi Btk. szabályai szerint – annak legalább négyötöd részének kitöltését követően bocsáthatók feltételes szabadságra. 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt K. Tibor és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. 
 
Az I. rendű vádlott büntetését 4 év börtönről és 4 év közügyektől eltiltásról 7 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra súlyosította. 
 

Jogerősen 12 év fegyházra ítélte a bíróság azt a férfit, aki még 2014 márciusában társával a lakásában bántalmazott egy 95 éves férfit, majd onnan készpénzt és dísztárgyakat tulajdonított el. 
 

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2022 júliusában a vádlott alkoholt fogyasztott és arra nyugtatót vett be, majd főzni kezdett.  Amikor a válófélben lévő felesége hazaért újfehértói otthonukba, kérdőre vonta őt ittassága, illetve az otthagyott, elmosatlan kés miatt. A férfi ekkor a vita hevében kivette felesége kezéből a konyhakést és azzal több alkalommal, testszerte megszúrta az asszonyt. A vádlott a helyszínről elmenekült. A később hazaérkező fiatalkorú gyermek találta meg édesanyja holttestét. A sértett a szúrások következtében a helyszínen életét vesztette.