A Fővárosi Törvényszék 2024. február 21-én tartott nyilvános ülésén helyben hagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság felmentő ítéletét abban a büntetőügyben, amelyben három televíziós szakembert különösen nagy vagyoni hátrányt okozó szerzői jogok megsértésével vádolt az ügyészség.
Detailed search
A S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben 2024. március 28-án 09.00 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart az I. emelet 97. számú tárgyalóteremben.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. március 27-én 09.00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. március 27-én 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék
Sajtóosztály
A S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben 2025. március 6-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a II. emelet 36. számú tárgyalóteremben.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. március 5-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. március 5-én 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék
Sajtóosztály
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben a 2025. június 12-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalás helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. június 11-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 11-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt elsőfokon húsz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit.
A Fővárosi Törvényszék Információs Szolgálatánál (földszint 37.) és Ügyfélcentrumánál eljárásjogi kérdésekkel kapcsolatos ügyféltájékoztatás 2025. július 15-től 2025. augusztus 20-ig nem lesz, ügyfélfogadás kizárólag ügyviteli (nem eljárásjogi) kérdésekkel kapcsolatban igényelhető.