Detailed search

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében letöltendő börtönbüntetést szabott ki 3 személlyel szemben, egy további vádlottat pedig próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy földügyi pályázatokkal kapcsolatos vesztegetési ügyben.

2009-ben a Budapesti Nyomozó Ügyészség emelt vádat a P. P. I. r. vádlott és társai ellen a Fővárosi Törvényszéken.  
 
Az I. r. vádlott őrnagyi rangban, a II. r. vádlott törzszászlósként, a III. r. vádlott hadnagyi rangban operatív, illetve nyomozói feladatkört látott el az egyik budapesti kerületi rendőrkapitányságon. 
 

Az emberölés bűntette miatt B. Cs. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A különös kegyetlenséggel elkövetést nem találta megállapíthatónak, ezért a vádlott cselekményét emberölés alapesetének minősítette. A megváltozott, alacsonyabb büntetési tételkerethez igazodóan 15 évben határozta meg a vádlott szabadságvesztés büntetését. A terhelt legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnapi ülésén egy hónapra – 2021. szeptember 1-ig – elrendelte egy férfinak a letartóztatását, akit halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. július 30-án elment a volt élettársához, akit annak lakásán bántalmazott. A nő a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén halált okozó testi sértés bűntettének megállapítására lehet alkalmas és 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. november 16-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádolja a terheltet. 

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 309 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 50 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 66 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 12 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke dr. Németh Mária törvényszéki bírót nevezte ki a Zalaegerszegi Törvényszék Büntető Kollégiumának kollégiumvezetőjévé 2015. február 1-jétől.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 8 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A vádirat szerint a rokonlátogatás miatt Magyarországon tartózkodó terhelt 2020. február 7-én este különböző szórakozóhelyeken nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott. A hajnali órákban ittas állapotban indult haza, majd pontosan meg nem állapítható előzmények után odafutott egy francia állampolgárságú férfihez, akit két alkalommal kis erővel arcon ütött, majd egy késsel szíven szúrt. Ezt követően a vádlott futva távozott a helyszínről. A szúrt sérülés következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. június 25-én 9-kor, mind pedig a 2024. június 27-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. június 24-én 9-ig, illetve 2024. június 26-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. június 24-én, valamint 2024. június 26-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

 

2024. 01. 15.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon 9 és fél évre súlyosította annak a férfinak a büntetését, akit rablás és 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettével, 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettének kísérletével, továbbá aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettével, valamint 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. április 3-án 09.00-kor, mind pedig a 2024. április 4-én 09.00-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30.  számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 2-án 09.00-ig, illetve 2024. április 3-án 09.00-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 2-án, valamint 2024. április 3-án 16.00 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. február 11-én 9-kor, mind pedig a 2025. február 13-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. február 10-én 9-ig, illetve 2025. február 12-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. február 10-én, valamint 2025. február 12-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen 48 óra könnyű fizikai munkakörben letöltendő közérdekű munka büntetésre ítélte azt a férfit, akit gyülekezési szabadság megsértésének vétségével vádoltak.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 76 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021