Detailed search

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája 5 ember – köztük egy ügyvéd és három rendőr – előzetes letartóztatását rendelte el, míg egy rendőrrel szemben lakhelyelhagyási tilalomról döntött. 
A Központi Nyomozó Főügyészség indítványa szerint bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja róható a terhükre. 
 
Kaposvár, 2015. február 26.
A Kaposvári Törvényszék 2016. június hó 9. napján kelt végzésében akként változtatta meg Kaposvár Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottságának határozatát, hogy a helyi népszavazás kezdeményezésére vonatkozó kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ívet hitelesítette. 
 

A Kaposvári Járásbíróság 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 22 éves férfinek, aki június 6-án a kora reggeli órákban az általa vezetett személygépkocsival fának, illetve villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében a gépkocsi hátsó ülésén utazó 3 ember a helyszínen meghalt. Az előzetes letartóztatást a szökés, elrejtőzés veszélyével indokolta a járásbíróság

Kaposvár, 2015. június 10.
 

A Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya

Image

A magyar bírák függetlenek és Magyarországon teljesülnek a jogállamiság feltételei – jelentette ki dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke Kaposváron, a Kaposvári Törvényszék összbírói értekezletén.

A Kaposvári Törvényszék a mai napon kihirdetett ítéletében, mely előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött sértett ellen elkövetett emberölés bűntette miatt B. J. és két társa ellen van folyamatban, mindhárom vádlott bűnösségét megállapította.

Mindhármukat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárta őket.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést.

Év
2022
Közlöny
File

A Kaposvári Járásbíróság 2021. október 15-én 30 napra elrendelte egy 36 éves nő letartóztatását. 

A megalapozott gyanú szerint a vádlott 2021. október 10-én újszülött csecsemőjét Fonyódon egy üres buszmegálló padjára tette, majd magára hagyta. Csak a szerencsén múlt, hogy a kisgyereket megtalálták és élete megmenthető volt. 

A bíróság a vádlott letartóztatását a szökés, illetve elrejtőzés veszélyére hivatkozva rendelte el. A határozatot az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentett be ellene. 

Kaposvár, 2021. október 15.

Projekt neve:     

A szervezetfejlesztés a Kaposvári Törvényszéken az ítélkező munka támogatása érdekében ÁROP-1.2.18/A–2013–2013–0049.

Támogató szervezet:    

Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága

Támogatás forrása:    

Az Európai Unió, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetési előirányzat vissza nem térítendő támogatása

Közreműködő szervezet:    

MAG-Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.

Cím: 1139 Budapest, Váci út 83.

Kedvezményezett:     

Kaposvári Törvényszék

A Kaposvári Törvényszék a Kaposvári Járásbíróság végzését – mellyel a vádlott letartóztatásának megszüntetéséről határozott – a mai napon megváltoztatta, és elrendelte a letartóztatását annak a 28 éves férfinak, aki ellen a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt van folyamatban büntetőeljárás. 

A vádirat szerint a vádlott barátnőjét bántalmazta, illetve hiányos ruházatban az általuk lakott kunyhóból kizárta.

A Kaposvári Törvényszék 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt egy 42 éves férfit, egyben elrendelte egy korábbi 1 év 3 hónap börtönbüntetés végrehajtását. 
 
A tényállás lényege szerint a férfi 2014. évben a családot látogató védőnőket azzal fenyegette meg, hogy őket „kinyírja”, „levágja a fejüket” amennyiben továbbra is megszületendő gyermekének gyermekotthoni elhelyezését javasolják. 
 
 
Kaposvár, 2016. június 30.
 

A Kaposvári Törvényszék 2 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 32 éves férfit hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. 

A korábban már hasonló bűncselekmény miatt elítélt vádlott ingatlanán nagyobb mennyiségű – 600-700 kilogrammnyi – hulladékot tárolt, melynek egy része veszélyes hulladéknak minősült. A környezetvédelmi hatóság által kibocsátott hulladékgazdálkodási engedéllyel nem rendelkezett.

A Kaposvári Törvényszék 2016. augusztus 24-én meghozott ítéletével halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az 55 éves férfit, aki 2015. október 13-án ittas állapotban - egy nézeteltérés miatt - a szintén ittas lakótársát több alkalommal torkon ütötte.  Az elkövető a bántalmazott férfit magára hagyta, aki az ütések következtében fulladásos agybénulásban elhunyt.

A Barcsi Járásbíróság 4 év szabadságvesztés büntetést és 5 év közügyektől eltiltást szabott ki egy 45 éves istvándi férfival szemben 5 rendbeli, folytatólagosan elkövetett uzsora bűntette miatt. 

Az ítélet tényállása szerint a vádlott 2018 és 2020 között Istvándiban több alkalommal, összesen 5 sértettnek adott kölcsön különböző pénzösszegeket. Valamennyi sértettnek súlyos anyagi nehézségei voltak, a vádlott ezt kihasználva a tőkeösszegen kívül havonta 50 %-os kamatot követelt tőlük. A vádlott körülbelül 2.800.000 forintot vett át a sértettektől.

A Kaposvári Járásbíróság nem jogerős elsőfokú ítéletében 6 év 6 hó fegyházbüntetésre ítélte a vádlottat.

A tényállás szerint a vádlott 2014. december 16-án egy 9 cm pengehosszúságú késsel megfenyegette egy dohánybolt eladóját, hogy adja át neki a bevételt. A sértett azonban kiabálni kezdett és ettől, továbbá egy időközben beérkező másik vevőtől a terhelt megijedt és elmenekült. A különös visszaesőként elítélt vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek, míg az ügyész az ítéletet tudomásul vette.

A Kaposvári Törvényszék 1 év 6 hónap fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a fiatalkorú vádlottat.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott egy somogyi faluban két család közti összetűzés közben a 31 hetes terhes sértettet megrúgta, aki a rúgástól magzatát elveszítette, ő maga pedig életveszélyes állapotban került kórházba.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész azt tudomásul vette.

A Kaposvári Járásbíróság kifosztás bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt 3 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 39 éves férfit. 

A vádlott az utcán támadt rá a 70 éves, mozgásában korlátozott, védekezésre képtelen sértettre, akinek kezéből kézitáskáját és bevásárlószatyrát kitépte, majd a helyszínről elmenekült. Cselekményével 15.340 forinttal károsította meg a sértettet. 

A bejelentett fellebbezések miatt az ügyben a jogerős ítéletet a Kaposvári Törvényszék hozza majd meg. 

Kaposvár, 2019. május 28.

A Kaposvári Járásbíróság 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy többszörös visszaeső vádlottat. Az előzetes letartóztatásban lévő férfit orvosi ellátását követően a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjai kísérték vissza zárkájába. Zárkában való elhelyezését nehezményezte, ezért a beléptetésre irányuló felszólításnak nem tett eleget, és a biztonsági tisztet, valamint annak családját azzal fenyegette meg, hogy őket megöli.
 
A Kaposvári Járásbíróság a mai napon 30 napra elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélyére figyelemmel. 
 
Őt a nyomozó hatóság azzal  gyanúsítja, hogy egy fonyódi gyermektábor területén bántalmazta a sértettet, majd vele erőszakkal közösült. 
 
A végzés jogerős. 
Pályázási határidő

Pályázat a Kaposvári Törvényszék illetékességi területén 2 bírósági titkári álláshely betöltésére

A munkavégzés helye a Marcali Járásbíróság és a Nagyatádi Járásbíróság.

A pályázat beérkezésének határideje:
2023. december 12. 16.00 óra

A pályázat beadásának helye:
Kaposvári Törvényszék Elnöki Titkárság 
(7400 Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 3..)