Detailed search

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás, mert késsel követelték a sértett mobiltelefonját a borsodi városban.  

A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a két férfinak az ügyében, akikkel szemben felfegyverkezve és fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

 A Miskolci Törvényszék szabadságvesztésre ítélte azt a két férfit, akik olyan súlyosan bántalmazták a sértettet Putnokon, hogy életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett és beszédképtelenné vált. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 35 éves kiskunhalasi férfinak, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak.

A Szombathelyi Járásbíróság halmazati büntetésül 90 nap elzárásra ítélte azt a büntettet előéletű nőt, aki mindennapi megélhetését internetes álhirdetésekből fedezte. 

A Sárvári Járásbíróság 1 rendbeli garázdaság vétsége, 8 rendbeli kisebb kárt okozó rongálás vétsége és 1 rendbeli kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 2 hónap végrehajtandó fogházra ítélt egy büntetett előéletű sárvári férfit. Kötelezte továbbá a magánfelek részére kártérítés és az állam javára 132.800 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében társtettesként, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntett miatt két albán állampolgárt 4 év 6 hónap börtönre, 9 év Magyarország területéről kiutasításra, továbbá a II. rendű vádlottat 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt.

2017. október 7-ig előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Járásbíróság a Borsodnádasdon történt emberölés bűntettének gyanúsítottját. 
 
A sértett eltűnését még 2017. szeptember 3-án jelentették be hozzátartozói, mert nem ment haza a megbeszélt időre. Ekkor a polgárőség és a tűzoltóság nagy erőkkel megkezdte keresését. 
 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2022. január 7. napján bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal testvérpárral szemben, akik 2022. január 4-én 20 óra 30 perc körül Zalaegerszeg belvárosában tettlegességig fajuló szóváltásba keveredtek egy arra sétáló pár férfi tagjával.

A végzés értelmében a gyanúsítottak – külön engedély nélkül – nem hagyhatják el a lakóhelyüket, a tartózkodási helyüket nem változtathatják meg. Indokolás szerint fennáll a bűnismétlés veszélye.

A 30 napra elrendelt bűnügyi felügyeletről döntő végzés jogerős. 

A vádlott két barátja társaságában a szomszédos településre indult a vádlott által vezetett gépjárművel, azonban a vádlott egy csúszós útkanyarulatban elveszítette uralmát az általa vezetett gépjármű felett, és egy fának ütköztek. A balesetben egyik társuk olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően életét vesztette. A bíróság felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte a vádlottat.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt 8 hónap -végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett- börtönre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. február 14-én a testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte T.G. gyanúsított letartóztatását. 

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen súlyos testi sértés bűntett miatt 1 év 6 hónap végrehajtandó börtönre ítélt egy visszaeső férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson Gy. I. vádlottat folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt – mint többszörös visszaesőt – egy év hat hónap börtönre és kettő év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.



A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 26 éves férfinek, akit ittas járművezetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítanak. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2 rendbeli közveszélyokozás bűntette és 1 rendbeli garázdaság vétsége miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. A bíróság egyúttal elrendelte a vádlottal szemben más ügyben korábban kiszabott 2 év szabadságvesztés végrehajtását is.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 60 nap elzárásra ítélt egy büntetett előéletű nőt.

Az Ózdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy embercsempészés bűntettével gyanúsított cseh nő letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerint megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a gyanúsított 2022. június 29-én egy tehergépkocsi rakterében 22 külföldi, hazánkban illegálisan tartózkodó személyt szállított Ragály település külterületén, amikor a reggeli órákban az említett gépjárművel szemben rendőri intézkedésre került sor. A török, afgán és szír állampolgárok végső célja Nyugat-Európa területére történő eljutás volt. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2022. október 3. napjáig meghosszabbította a mosonmagyaróvári késeléses ügy gyanúsítottjának a letartóztatását.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását továbbra is megállapíthatónak és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés meghosszabbítását indokoltnak látta. 

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt 5 év börtönre és 10 év Magyarország területéről való kiutasításra ítélt egy montenegrói férfit.

A tényállás szerint 10 török, 2 afgán, 3 tunéziai és 1 szír állampolgár 2022. június 10-ét megelőzően a szerb-magyar határon, meg nem engedett módon, a jogszabályi rendelkezések megszegésével Magyarország területére belépett.