Detailed search

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, melyben egy férfi ügyvédje segítségével egy korábbi terhelő vallomás módosításáért milliókat kért. 

A Veszprémi Törvényszéken 12.B.39/2012. szám alatt folyó ún. „vörösiszap” büntetőügyben további szakértők meghallgatását követően a bíróság a bizonyítási eljárást 2015. július 21-én befejezte. A törvényszék 2015. szeptember 17-ig (vagyis az ítélkezési szünet idejére is) minden munkanapra tárgyalást tűzött az ügy mielőbbi befejezése érdekében. 
 
Az elmúlt héten tíz ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

Az ügyről

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 22-én előkészítő ülést tartott egy férfi ügyében, akit emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.

A Körmendi Járásbíróság előkészítő ülésen súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt halmazati büntetésül 8 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre, 600.000 forint pénzbüntetésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit. Kötelezte továbbá 208.102 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A tényállás szerint a vádlott édesanyjával, édesapjával – a sértettel – és két testvérével élt együtt. 2019 óta rendszeresen fogyasztott alkoholt, ami miatt szüleivel többször szóváltásba került, édesapjával ez néha tettlegességig is fajult.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a párnak az ügyében, akikkel szemben lopás minősített esete és pénzmosás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 

A Zalaegerszegi Törvényszék ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki a vita hevében meglökte ismerősét, aki leesett a lépcsőn, az így elszenvedett sérülések következtében pedig elhunyt.

A Mátészalkai Járásbírság 2018. május 28-án rablás bűntette miatt 5 év 5 hónap fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte R. R. G. vádlottat.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. június 12-én kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, ezenkívül 5 évre eltiltotta a tanári szakképesítéshez kötött foglalkozás gyakorlásától.
 

A Debreceni Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy egyiptomi férfit a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt. 

Büntetővégzésében a bíróság a büntetlen előéletű vádlottat 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. A bíróság a vasúttársaság által az eljárás során 574.000 forint erejéig előterjesztett polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.

A Salgótarjáni Járásbíróság kilenc év fegyházbüntetésre ítélt egy etesi férfit rablás bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete és okirattal visszaélés vétsége miatt.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. február 27-én – az ügy újratárgyalásának eredményeként – 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre enyhítette a K. B. vádlottal szemben folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt elsőfokon kiszabott 6 év börtönbüntetést és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést.
 

A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a két férfinak az ügyben, akik között a szóváltás odáig fajult, hogy egy piros lámpánál megállva egyikük gáz-riasztó fegyvert használt. 

Image

Véglegesítették a Szarvasi Járásbíróság új épületének tervezési programját, mely a Wagner Gyula terv keretein belül valósulhat meg. A projekt célja, hogy az átalakítással és felújítással a mai kor elvárásainak megfelelő, az épület funkciójából adódó igényeket kielégítő, jövőbe mutató bírósági épület jöjjön létre. 

A Veszprémi Járásbíróság 2019. április 3. napján meghozott ítéletében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltására ítélte azt a 19 éves vádlottat, aki egy buszmegállóban vett el erőszakkal egy tárca cigarettát. Ezen túl a bíróság elrendelte a Zirci Járásbíróság által a vádlottal szemben korábban kiszabott, de 2 évre felfüggesztett 6 hónapi fiatalkorúak fogházbüntetését is.

A Pécsi Járásbíróság 2019. április 5-én elrendelte egy pécsi nő és egy fiatal férfi előzetes letartóztatását közokirat-hamisítás bűntette és csalás vétsége alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi egy telefontársaság weboldaláról, egy nő személyes adataival visszaélve nagy értékű, 193.600 forintos mobiltelefont rendelt meg, melyet a gyanúsított nő vett át 2019. április 4-én annak a nőnek a személyi igazolványát felhasználva, akinek adataival megrendelte a férfi a telefont.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság a mai napon előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy Mikóházán található mezőgazdasági telephelyen figyelmetlenségből elsodorta kollégáját egy rakodógéppel. 

Image

Együttműködési megállapodást kötött 2019. április 17-én dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, mely szerint a jövőben Magyarország bíróságai is bekapcsolódnak hazánk digitális exportjának fejlesztésébe.