Detailed search

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa kisebb jogszabályi pontosítással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék részítéletét abban a – nem nyilvános – büntetőügyben, amely hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és egyéb bűncselekmények miatt indult V. L. és társai ellen. A 2020. december 18-án tanácsülésen meghozott másodfokú döntéssel a bűnösségüket beismerő I., XI. és XX. r. rendű vádlottakkal szemben is jogerősen befejeződött az eljárás.

Robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a mai napon egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős.
 

A 67 éves sértettnek számos ingatlana volt, melyeket bérbe adott. I. r. vádlott élettársával, a II. r. vádlottal (1991) és az ő két gyermekével albérletet kerestek, és kibérelték a sértett egyik házát, aki munkát is adott nekik. 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2022. november 29-én megtartott tanácsülésen meghozott ítéletével a Siklósi Járásbíróság 2022. június 9-én kelt ítéletét megváltoztatta, és K. I. vádlott férfit felbujtóként elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt hat év fegyházra és hat év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

E tájékoztatás a 2018. január 1-jén és azt követően indult büntetőeljárásokban irányadó.

A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (Dáptv.) rendelkezései alapján a 2018. január 1. napján és az azt követően indult büntetőeljárásokban teljes körben biztosított az elektronikus kapcsolattartás.

Tájékoztatjuk, hogy a 2018. január 1-jén, vagy azt követően indult büntetőügyek tekintetében az alábbi jogszabályok rendelkeznek a bíróságokkal való elektronikus kapcsolattartás szabályairól:

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az I. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt emberölés bűntettével, a II. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettével, míg a III. rendű vádlottat emberöléssel összefüggésben elkövetett bűnpártolás bűntettével vádolják.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2021. május 20-án elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit társaival együtt kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak, és ellenük a Ceglédi Rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Ceglédi Rendőrkapitányság – ügyek egyesítését követően – három nő ellen folytat nyomozást, akik egyikének letartóztatásáról döntött a bíróság.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla gazdasági ügyszakos tanácselnöki (12. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a gazdasági, azon belül a felszámolási ügyek elbírálásában szerzett másodfokú ítélkezési gyakorlatnak, továbbá a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége. 

Megütötte, majd elvette a nő pénzét a férfi, aki kocsival akarta elhagyni a veszekedés helyszínét. Amikor az asszony utána ugrott, a vádlott kirúgta őt a mozgó járműből. Sérüléseibe a sértett majdnem belehalt, ezért az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. A Budapest Környéki Törvényszék 2021. február 9-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 31 éves többszörösen büntetett előéletű férfinek a büntetőügye, aki 2021 tavaszán napokig fogva tartotta, verte, megkínozta, majd miután megszökött tőle, megpróbálta elrabolni feleségét Jászapátin. Jogerősen 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélték. 

A Szolnoki Törvényszék napokban meghozott másodfokú határozatával jogerősen lezárult annak a büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki egy kocsmai verekedés során úgy megvert egy másik férfit, hogy meg kellett műteni. Néhány hónappal később pedig több embert, köztük egy rendőrt is, fényes nappal, a nyílt utcán azzal fenyegetett, hogy megöli őket, kettejüket meg is ütötte, majd amikor a rendőröknek sikerült megfékezniük, trágár módon szidalmazta őket és azzal fenyegetőzött, hogy kárt tesz magában és feljelenti őket, azt állítva, hogy ők bántalmazták. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény alapján már az előkészítő ülésen ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság abban a büntetőeljárásban, amelyben az ügyészség hivatali vesztegetés miatt emelt vádat.
 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. november 14-én jogerős döntést hozott annak a vádlottaknak az ügyében, aki ittasan vezetett és a felesége halálát okozta.
 

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. június 28-án meghozott határozatával, az ügyben első fokon eljárt Jászberényi Járásbíróság ítéletét megváltoztatta és önbíráskodás bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 63 éves jászberényi férfit, aki 2013 őszén Jászberényben egy másik férfit bántalmazott azért, hogy tartozása megfizetésére kényszerítse őt.
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. július 5-én helybenhagyta a Tiszafüredi Járásbíróság azon ítéletét, amelyben gondatlanságból elkövetett közlekedés biztonsága elleni vétség miatt 144.000 Ft pénzbüntetésre és 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 38 éves büntetlen előéletű abádszalóki férfit, aki az általa vezetett furgonnal 2014 szeptemberében a Tiszafüred-Karcag vasútvonal közút-vasút kereszteződésében figyelmetlenségéből az ott közlekedő motorvonatnak ütközött. 
 

A Szigetvári Járásbíróság 2018. december 5-én garázdaság és testi sértés vétségében bűnösnek mondta ki R.R. vádlottat, ezért a bíróság 180.000,- forint pénzbüntetésre ítélte. Az így kiszabott pénzbüntetést meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. február 13-án jogerős ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik Ózdon, a nyílt utcán támadtak rá a sértettre, hogy megszerezzék annak táskáját.

A Debreceni Járásbíróság 2019. január 28-án kihirdetett ítéletében információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében bűnösnek mondta ki azt a vádlottat, aki jogosulatlanul megszerezte a sértett bankkártya adatait, amit felhasznált. Ezért őt 8 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztve ítélte. A vádlott vagyonára a sértett kárának erejéig a bíróság vagyonelkobzást rendelt el.

A Tapolcai Járásbíróság 2019. január 29-én egyrendbeli rablás bűntettében mondta ki bűnösnek fk. K. P. vádlottat. A bíróság a vádlott vonatkozásában a Pápai Járásbíróság 2018. június 8-án jogerős ítéletével 3 rb. lopás vétsége, 1 rb. garázdaság vétsége, és 1 rb. tettleges becsületsértés vétsége miatt alkalmazott próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezte, a próbára bocsátást megszüntette, és a vádlottal szemben halmazati büntetésként 3 év javítóintézeti nevelést rendelt el. A javítóintézeti nevelés időtartamába beszámítani rendelte a 2018.