Detailed search

Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2021 júniusában Legyesbényén verekedésre szólította fel szomszédját, majd egy beindított láncfűrésszel bement annak portájára. Az ott tartózkodó két sértett férfi a vádlott fenyegetésére menekülni kezdett, egy autóba ültek be. Miután a sofőr a gépjárművel hátramenetben elindult, a vádlott felvett a földről egy téglát és megdobta a mozgásban lévő gépkocsi első lökhárítóját.

A Mátészalkai Járásbíróság 2018. június 13-án közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte R. Gy. vádlottat.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. augusztus 16-i ülésén elrendelte további három személy letartóztatását egy vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt már folyamatban lévő büntetőügyben.

A Debreceni Ítélőtábla Háger Tamás vezette tanácsa a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét 5 rendbeli bűncselekménynek minősítette. Egyéb részekben a bűnösség megállapítását és a részbeni felmentést helybenhagyta. Az ítélőtábla nem találta alaposnak sem az ítélet enyhítésére, sem súlyosítására tettindítványokat. Az ítélet jogerős. 

A Komáromi Járásbíróság a 2024. január 16-án tartott előkészítő ülésen, folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntette miatt jogerősen 90 nap büntetés-végrehajtási intézetben végrehajtandó elzárásra ítélte azt a férfit, aki többször fenyegette élettársát megöléssel. A bíróság kötelezte a vádlottat 117 173 forint bűnügyi költség megfizetésére is.

A Hevesi Járásbíróság a mai napon gyorsított eljárásban a 2018. január 14-e óta őrizetben lévő S. J. vádlottat rablás bűntette miatt három év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
Az Egri Törvényszék fiatalkorú B. R. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt egy év fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte, melynek végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság megállapította, hogy a fiatalkorú vádlott a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt pártfogó felügyelet alatt áll. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa annyiban változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy a vádlott bűncselekményét bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének minősítette. Egyebekben helybenhagyta a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét.
 

Az Ajkai Járásbíróság egy év – végrehajtásában egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 62 éves ajkai férfit, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság a vádlottat előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 56.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Fővárosi Törvényszék 2024. október 22-én előkészítő ülést tartott annak a három férfinak az ügyében, akiket a „Muzsikáló Magyarország 2018” pályázatban végzett tevékenységükkel kapcsolatban vesztegetés elfogadásának bűntettével vádol az ügyészség.

A héten két olyan ügyben is tartottak előkészítő ülést a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén, amelyben kiskorúak váltak rablások áldozataivá. A két ügy összesen három vádlottja közül csak egy ismerte be részben a bűnösségét, a többiek tagadták a terhükre rótt vádakat, így mindkét esetben tárgyalást tart majd a bíróság. 

A Kőszegi Járásbíróság a más ügyben kiszabott szabadságvesztését töltő vádlottat, mint többszörös visszaesőt, folytatólagosan elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül három év fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság a vádlottal szemben 7.600 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, kötelezte a polgári jogi igényt előterjesztett sértettek részére kártérítés, valamint az állam javára 178.313 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla közigazgatási ügyszakos tanácselnöki (116. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a közigazgatási peres elbírálásban szerzett másodfokú ítélkezési gyakorlatnak, továbbá a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége. 

Image

Könnyen alakulhatnak úgy bárki körülményei, hogy mással együtt válik tulajdonossá, ilyenkor érdemes tudni, mit lehet megtenni a közös dologgal, vagy miként lehet megszüntetni a továbbiakban már nem kívánt közös tulajdont. A témában dr. Kocsis Zoltánt, a Nyíregyházi Törvényszék bíráját kérdeztük. 

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2023 februárjában szóváltásba keveredtek Miskolcon, majd egyikőjük egy gázriasztó fegyvert is elsütött. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. január 21-én bűnösnek mondta ki O. Ferenc András vádlottat a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadása bűntettében, és 3 évre próbára bocsátotta.

Tanúk kihallgatásával folytatódott a tárgyalás az Egri Törvényszéken a jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt indult büntetőügyben. 
 
Az Egri Törvényszék folytatta a D.J. és két társa ellen különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult büntetőügy tárgyalását.
 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2023. május 10-én megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki bódult állapotban vezetve szenvedett balesetet. 

A két férfi korábbi nézeteltérésükből kifolyólag fényes nappal esett egymásnak, amelynek következtében mindketten könnyebben megsérültek. A verekedést követően a felek otthonukba távoztak.

A Pécsi Járásbíróság 2023. november 3-án elrendelte két hajléktalan férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.