Detailed search

Dr. Kollár-Balázs Linda Szilvia és Dr. Vass Andrea, a Miskolci Járásbíróság bírái, valamint Dr. Varju László, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája részére adta át a Miskolci Törvényszék elnöke ünnepélyes keretek között a köztársasági elnök határozatlan idejű bírói kinevezésről szóló okiratát, Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnökének köszöntő levelét és a Bírói Etikai Kódexet.
 

A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a Miskolc Tiszai Pályaudvar vasútállomáson tárolt vasúti kocsikból több, mint 10 millió forint értékben vihettek el fém kábelt. 

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a miskolci vádlottnak az ügyében, aki élettársát számos alkalommal bántalmazta, majd a szakítást követően is különböző módokon fenyegette. 

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak az állattenyésztőként dolgozó vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint az elkövetéskor 2 éves közép-ázsiai juhászkutya keverék, kan kutyáját kábítás nélkül, a nyakától lefelé indított mozdulattal szíven szúrta, amelynek következtében a kutya vérkeringése néhány másodpercet követően összeomlott és az állat elpusztult. 

A Miskolci Törvényszék különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére és részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki 2020. április 10-én szándékosan gyújtott fel egy miskolci családi házat azért, hogy annak lakóit megölje. 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott annak a férfi és nő vádlottnak az ügyében, akik rátörtek egy családra az otthonukban és a gyerekeik megölésével fenyegetőzve pénzt követeltek a sértettektől.  

A Miskolci Törvényszék – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a barátját véletlenül megkéselő férfivel szemben.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki az ítéleti tényállás szerint 2021. június 14-én délután az MVK Zrt. 3-as jelzésű autóbuszára szállt fel, ott észrevette az egyik ülésen helyet foglaló, éppen alvó kiskorú sértettet és mellette lévő táskáját. A férfi a sértett védekezésre képtelen, alvó állapotát kihasználva magához vette a táskát az abban található tolltartóval, kulaccsal, esernyővel és kulcsokkal együtt, majd leszállt a buszról.

Rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás azzal a gyanúsítottal szemben, akit a mai napon a bíróság ügyészi indítványra 2017. október 6-ig előzetes letartóztatásba helyezett.
 

A Miskolci Járásbíróság 2019. április 4-én szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki drága órát rendelt interneten, majd a házhoz szállító futárt kirabolta. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. augusztus hó 12. napján előzetes letartóztatását rendelte el annak a 37 éves férfinak és 19 éves élettársának, akik Kurityánban, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren ismerőseiknek és más személyeknek új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályos anyagot értékesítettek.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három fiatalkorú és egy gyermekkorú személynek a letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatók Miskolc egyik forgalmas központjának közelében, 2022. január 23-án délután történt rablás elkövetésével.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa helyesnek találta a Miskolci Járásbíróság által kiszabott büntetést. Az elsőfokon eljárt Miskolci Járásbíróság a vádlottat rablás bűntette és testi sértés bűntette miatt 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre, valamint 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbezett. 
 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021 májusában egy borsodi kistelepülésen, ittas állapotban előbb egy ingatlan ablakait törte be, majd az annak közelében élő sértett férfit egy lapáttal többször megütötte, az ütések közül kettő a hátát érte.  A sértett a bántalmazás következtében sorozatbordatörést szenvedett el, valamint esetében légmell is kialakult, mely közvetetten életveszélyes állapotot idézett elő. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a miskolci férfinak a letartóztatását, akivel szemben gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított több, mint hétszáz darab, gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf felvételt szerzett meg, amelyeket informatikai eszközén tárolt, és azokból huszonnégyet meg is osztott egy nyolcvan fős Messenger csoportban.

Miskolc belvárosában vehette el a kiskorú sértettől a hangszóróját az a két fiatalkorú gyanúsított, akiknek 2021. április 6-án rendelte el a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.

A Miskolci Törvényszék bűnösnek találta 3-3 rendbeli társtettesként elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében és más bűncselekményekben azokat a sajóbábonyi férfiakat, akik 2009. novemberében a Sajóbábonyba vezető úton megtámadtak egy arra haladó gépjárművet és a benne ülő személyeket. A vádlottaknál különböző eszközök (többek között vasvilla, balta, esztergált farúd, törött lécdarab, lapát, bicska, fejsze, ún. vipera, céllövő pisztoly) voltak.