Detailed search

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három fiatalkorú és egy gyermekkorú személynek a letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatók Miskolc egyik forgalmas központjának közelében, 2022. január 23-án délután történt rablás elkövetésével.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a miskolci férfinak a letartóztatását, akivel szemben gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított több, mint hétszáz darab, gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf felvételt szerzett meg, amelyeket informatikai eszközén tárolt, és azokból huszonnégyet meg is osztott egy nyolcvan fős Messenger csoportban.

A Miskolci Törvényszék bűnösnek találta 3-3 rendbeli társtettesként elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében és más bűncselekményekben azokat a sajóbábonyi férfiakat, akik 2009. novemberében a Sajóbábonyba vezető úton megtámadtak egy arra haladó gépjárművet és a benne ülő személyeket. A vádlottaknál különböző eszközök (többek között vasvilla, balta, esztergált farúd, törött lécdarab, lapát, bicska, fejsze, ún. vipera, céllövő pisztoly) voltak.

2017. szeptember 5-én hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék a Monajon történt kutyatámadás ügyében. A bíróság a vádlottat, akinek kutyája halálos sebeket ejtett a 83 éves korú sértetten, gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.
 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsának 2022. január 26-án meghozott döntésével jogerősen befejeződött azoknak a vádlottaknak a büntetőügye, akiket az elsőfokon eljárt Kazincbarcikai Járásbíróság folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt ítélt el.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanú szerint több miskolci ingatlanba, irodába és iskolába tört be társaival az elmúlt hónapokban. 
 
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a vádlott férfinak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy támogatója elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021. szeptember 23-án miskolci otthonában tettleg bántalmazta az idős sértett nőt. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a fiatalkorú terheltnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021. november 4-én késő délután egy mezőcsáti élelmiszerboltban késsel fenyegetőzött.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. május-június hónapjaiban, bűnügyi felügyelet hatálya alatt állva, több alkalommal követett el lopási cselekményeket.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 418 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája az előzetes letartóztatás iránti ügyészi indítványt elutasítva egy hónapra lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint egy társával együtt 2017. január 12-én a késő délutáni órákban egy miskolci társasház lépcsőháza előtti járdaszakaszon a földre rántotta a 9 éves sértettet, majd a zsebéből kivették mobiltelefonját. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint társával együtt 2022. január 23-án este egy miskolci ingatlanba hatolt be oly módon, hogy arcukat csuklyával fedték el, kezükben baseball ütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy „rendőrség, házkutatás”. Miután bejutottak a házba, egy ott tartózkodó személyt a földre nyomtak és értékeket követeltek tőle, majd mivel a kérdésekre nem tudott felelni, a fürdőszobába zárták.

A Miskolci Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

A megállapított tényállás szerint a terhelt 2022. november 26-án az éjjeli órákban a miskolci Széchenyi utcán agresszívan viselkedett, ezért vele szemben a járőrök intézkedni kívántak. Előbb azt tisztázták a társaságában lévő személyek segítségével, hogy milyen nyelven ért, és próbálták a társaitól elkülöníteni. Ekkor a férfi váratlanul ököllel arcon ütötte az egyik rendőrt, majd egy másikat többször megütött és megrúgott. 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék a tiszaújvárosi tésztaüzemben történt baleset folytán indult munkaügyi perben.