Detailed search



Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2022 márciusában frontálisan nekiütközött egy őt megállítani szándékozó rendőrautónak.

A férfi az egyik ismerőse hozzátartozójának autóját vezette a baleset éjszakáján, amelyről tudni vélte, hogy az már korábban a rendőrség látókörébe került, emellett a vádlottnál nem volt érvényes vezetői engedély sem.

A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2022 augusztusában megjelent volt élettársa lakóhelyén és őt hajánál fogva beráncigálta az autójába, miközben több alkalommal testszerte ököllel ütlegelte. Amikor a terhelt egy kanyarban lassított, a sértett nőnek sikerült a mozgó járműből kiugrania és elszaladnia, azonban a férfi – utolérve őt – ismét bántalmazni kezdte.  

A Miskolci Járásbíróság tárgyaláson kívül közérdekű munka büntetést szabott ki garázdaság és rongálás miatt azzal a vádlottal szemben, aki kővel dobálta meg az utcán építési munkát végző sértettek autóját. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőügyben egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki 2018. október 28-án ittas és bódult állapotban egy idegen gépjárművel balesetet szenvedett.

 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. január 14-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki az idős sértett pénzét fényes nappal szerezte meg, fellökve őt egy miskolci járdaszakaszon.  

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2018. augusztus 8-án 3.000.- forintért rabolhatta ki édesanyját. 

 

A gyanúsított pénzt kért édesanyjától, aki ennek a kérésnek nem tett eleget. A férfi ekkor erőszakkal belenyúlt édesanyja ruházatába, ahonnan készpénzt vett ki, majd további erőszakot alkalmazott, hogy a még nála lévő pénz a földre essen. A földre hulló aprópénzt a gyanúsított összeszedte, majd elmenekült a helyszínről.

 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy borsodi településen baltával, késsel, fadarabbal bántalmazta élettársát.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2023. december 18-án, 2024. január 20-án és 2024. május 24-én több alkalommal baltával, késsel, fadarabbal bántalmazta élettársát, aki ezen bántalmazások alkalmával nyolc napon túl, illetve nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a 37. számú főúton közlekedve gondatlanságból három személynek súlyos, míg tíz személynek könnyebb sérüléseket okozott. 

Zaklatás vétsége miatt 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki e-mailben fenyegette meg a Miskolci Törvényszék egy büntetőbíráját. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 408 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a büntetőügyében, aki tanítványával együtt vitorlázó repülővel zuhant le a Miskolci Repülőtéren.

Miskolci Törvényszék – Szeméremsértés miatt szabadságvesztésre ítélték

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben szeméremsértés miatt indult büntetőeljárás.  

A Miskolci Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárásban két gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el. 
 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a miskolci férfinak a letartóztatását, akit különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítanak.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három fiatalnak a letartóztatását, akiket rablás bűntettével gyanúsítanak.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik sportfogadási csalásokkal több millió forint kárt okoztak.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú gyanúsított miskolci otthonukban 2017. szeptember 4-én a délutáni órákban legalább három alkalommal, kalapáccsal fejen ütötte 54 éves édesapját, aki ennek következtében életveszélyes koponyatörést és koponyaűri vérzést szenvedett.