Detailed search

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen, társtettesként elkövetett garázdaság vétsége és társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt, halmazati büntetésül 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte a büntetett előéletű II. rendű vádlottat.

A Sárvári Járásbíróság korábban – büntetővégzést hozott –, amelyben az I. rendű büntetlen előéletű vádlottal szemben, ugyanezen bűncselekmények miatt 150.000 forint pénzbüntetést szabott ki, amelyet az I. rendű vádlott tudomásul vett, míg a végzéssel szemben a II. rendű vádlott tárgyalás tartását kérte. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. március 1-jén hozott ítéletet annak a két férfinak az ügyében, akik ismeretlen társukkal közel 135 millió forint értékben loptak gépjárműveket külföldön és hoztak be Magyarországra. 

A Nyíregyházi Járásbíróság koldulás szabálysértés elkövetése miatt 5 nap elzárást szabott ki D. J. eljárás alá vont személlyel szemben.
 
2017. június 17-én és 30-án D. J. egy nyíregyházi áruház parkolójában a vásárlóktól zaklató módon pénzt kéregetett. A cselekmény elkövetését megelőző két éven belül vele szemben – különböző szabálysértések elkövetése miatt – 30 alkalommal szabtak ki helyszíni bírságot, pénzbírságot és közérdekű munkát.

Az Ügyfeleink számára legfontosabb híreink a "Kiemelt információk" menüpont alatt találhatók.

Elérhetőségeink

Cím

1055 Budapest, Markó utca 27.

Levelezési cím

1363 Budapest, Pf. 16.

Telefonszám

 +36 (1) 354-6000

Fax

+36 (1) 354-6043

E-mail

ftpkoll@birosag.hu

 

Kollégiumvezető

Dr. Németh Andrea

Kollégiumvezető-helyettes

Dr. Turbucz Zoltán

Kollégiumvezető-helyettes

Dr. Palotás Gergely Péter

 

Ügyfélfogadási rend

Polgári Kollégium Elsőfokú Kezelőiroda

Cím

1055 Budapest, Markó utca 27., Földszint 23.

Telefonszám

+36 (1) 354-6801
+36 (1) 354-6816
+36 (1) 354-6873

Fax

+36 (1) 354-6043

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

 

Polgári Kollégium Másodfokú Kezelőiroda

Cím

1055 Budapest, Markó utca 27., Földszint 26.

Telefonszám

+36 (1) 354-6554
+36 (1) 354-6583

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

 

Megközelíthetőség autóval

GPS: 47.5091337436273, 19.05329264793175

Elérhetőségeink

Cím

1027 Budapest, Tölgyfa utca 1-3.

Levelezési cím

1535 Budapest, Pf.: 748.

Központi telefonszám

+36 (1) 346-2100

E-mail

ftmkoll@birosag.hu

 

Kollégiumvezető

Dr. Ilyés-Farkas Gabriella

Kollégiumvezető-helyettes

Dr. Szabó Anna

 

Ügyfélfogadási rend

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

Vezetői ügyfélfogadás: előzetes telefonos egyeztetés után lehetséges

 

Megközelíthetőség autóval

GPS: 47.512467, 19.036638

 

Akadálymentes megközelíthetőség

  • Mozgásukban korlátozott ügyfelek az épületet a Fekete Sas utcai bejárat felől tudják megközelíteni.
  • A portaszolgálatnak leadott jelzésre a kapu nyitását és a felvonó üzemeltetését az őrszolgálat biztosítja.

Az élettársa és annak volt felesége sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt ítélte hat év fegyházbüntetésre és hat év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre a Nyíregyházi Törvényszék M.I-né vádlottat 2024. október 29-én.

Életveszélyesen megsebezte és sorsára hagyta élettársát az a szlovén férfi, akinek az ügyében a Zalaegerszegi Törvényszék 2024. március 6-án hozott ítéletet.    

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2025. június 11-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki egy hólapáttal támadt egy rendőrre és egy polgárőrre Hajdú-Bihar vármegyében. 

A járásbíróság a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A bíróság az eljárás során a vádlott egy korábbi, garázdaság vétsége miatt folyamatban lévő büntetőügyét is hozzáegyesítette az alapügyhöz, amelyben szintén bűnösnek mondta ki a férfit.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 45 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 566 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 50 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 143 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 614 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 566 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 26 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 34 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 46 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 265 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 160 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019