Detailed search

A Mezőkövesdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2016 és 2019 között egy gazdasági társaság ügyvezetőjeként felnőttképzési engedély hiányában, vizsgáztatási jogosultság nélkül hirdetett meg különböző tanfolyamokat, és ezzel szakképzésüket és vizsgájukat illetően tévedésbe ejtette a jelentkező sértetteket. A nő rendszeres haszonszerzésre törekedett és cselekményeivel – a képzési és vizsgadíjak beszedésével – összesen több, mint 3 millió forint kárt okozott.

Pályázási határidő

Pályázat a Miskolci Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnöki (12. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál legalább 10 éves törvényszéki bírói tapasztalatnak van jelentősége. 

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést szabott ki azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik ciprusmohát gyűjtöttek Erdőhorváti különleges madárvédelmi területén. 

A mai napon hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa az „Avasi paneltűz” néven ismertté vált büntetőügyben, amely három személy halálát okozta. A megállapított tényállás szerint I.r. vádlott  lakásában – ismeretlen okból – tűz keletkezett, I.r. vádlott a lakásból kimenekült, maga után nem zárta be a lakás ajtaját, ennek következtében  a nagy mennyiségű füst és hő a lépcsőházba áramlott, és a terjedő tűz, hő lehetetlenné tette, hogy a felette lévő lakásban tartózkodó három személy kimeneküljön. Az elsőfokú bíróság I.r.

A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta az előzetes letartóztatását azoknak a vádlottaknak, akikkel szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, előre kitervelten, társtettesként elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.
 

Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki hónapokon át fenyegette és bántalmazta családját. 
 
A család életét 2019 novemberétől sorozatos viszályok zavarták meg. A gyanúsított kaszát, borotvát, kést tartott az ágya mellett, amelyekkel rendszeresen fenyegette a sértetteket. Előfordult, hogy otthonuk ajtaját bereteszelte, beláncolta és a kulcsot magánál tartva akadályozta meg, hogy élettársa és kislánya elhagyhassák a lakást. Később már dolgozni sem engedte el a nőt, ezért az asszony elvesztette az állását.
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, akik egy idős asszony házából 13.000 forintot magukhoz véve távoztak. 

A Szerencsi Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki a 37. számú főúton közlekedve gondatlanságból három személynek súlyos, míg tíz személynek könnyebb sérüléseket okozott.

Fehérneműs fotóinak közzétételével zsarolta a sértettet az a férfi, akit a bíróság börtönbüntetésre ítélt.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2018. december 20-án az esti órákban ittas állapotban megjelentek a sértett gesztelyi ingatlanánál és a szemközti ház udvaráról hógolyókkal kezdték dobálni azt. A zajra a sértett és családtagjai kimentek az udvarra, majd az idő közben futva menekülő vádlottak után eredtek. A közterületi világítás fényében a sértett számára egyértelművé vált az elkövetők kiléte, ezért testvérével együtt hazaindultak.

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2019. február 12-én ítélte el azt a férfit, aki késsel fenyegette meg az élettárása segítségére siető mentősöket. 

A Miskolci Járásbíróság a mai napon meghozott végzésével megszüntette az előzetes letartóztatását és az elsőfokú határozat kihirdetéséig lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el annak az ügyvédnek, akit 39 társával együtt a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűncselekmény bűntette miatt vádol az ügyészség. A  vád szerint az I. r.

Június 24-én ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék annak a testvérpárnak az ügyében, akik úgy megverték kollégájukat közös munkahelyük öltözőjében, hogy az tüdősérülést, légmellet és sorozat bordatörést szenvedett.

Az Encsi Járásbíróság hat hónap – végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki arra a büntetlen előéletű vádlottra, aki 2016. decemberét megelőzően a hernádszentandrási lakóháza udvarán oly módon tartotta legalább 15 napon keresztül 7 hónapos keverék kan kutyáját, hogy a nyakára egy rövid szemekből álló láncot kötött, amit az udvaron oldalra fektetett hűtőszekrényhez rögzített. A kutya megfelelő mozgását ezáltal megakadályozta, ennek következtében pedig kórosan le is soványodott, hiszen élelmet sem tudott magának találni.
A gyanúsítottal szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 91 Dokumentum: Letöltés Év: 2019
A Miskolci Járásbíróság 2018. május 5-éig rendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, aki Aszalón mellkason szúrta élettársát. A sértett a sérülés következtében életét vesztette.